Új kérő ólálkodik a Yahoo! körül

Jonathan Miller
Jonathan Miller

Tegnap több mint 7 százalékkal, 11,67 dollárra emelkedett a Yahoo! részvényeinek árfolyama, miután a Wall Street Journal megszellőztette, hogy az AOL egykori vezérigazgatója érdeklődik az internetvállalat iránt. A befolyásos gazdasági lap bennfentes forrásokra hivatkozó írása szerint Jonathan Miller a kapcsolatait és a befolyását latba vetve igyekszik befektetőket rábeszélni a 28-30 milliárd dolláros vételár összeadására. Elemzők szerint azonban a mostani gazdasági helyzetben ennyi tőke felhajtása gyakorlatilag lehetetlen, kiváltképp hogy a kurrens részvényárfolyam közel duplájával számoló ajánlat indokolatlanul nagyvonalú. (A Yahoo! piaci értéke ma 15,7 milliárd dollár.)

A Yahoo! jövőjéről azóta folyik élénk spekuláció, hogy a cég májusban visszautasította a Microsoft 47,5 milliárd dolláros vételi ajánlatát. A múlt hónapban aztán dugába dőlt a Google-lel tervezett hirdetési megállapodás is, majd Jerry Yang (Jang Cse-jüan) vezérigazgató jelentette be, hogy lemond posztjáról, amint megtalálják az utódját.

A múlt héten pletykaszinten az is felmerült, hogy Millert szemelte ki a Yahoo! Yang utódjául. Ehhez a teóriához alapot szolgáltat, hogy nyáron a volt AOL-vezért majdnem beválasztották a Yahoo! igazgatótanácsába, végül csak azért nem, mert a Time Warner közbeavatkozott, és emlékeztette a feleket arra, hogy Miller a szerződése szerint 2009 márciusáig nem vállalhat posztot az AOL versenytársának számító vállalatoknál.

A Wall Street Journal mindenesetre úgy tudja, hogy Miller már több magántőke-befektető csoporttal és állami befektetési alappal is tárgyalt a vételár finanszírozásáról, de az elemzők szerint nincs könnyű dolga. Ma, amikor nap mint nap bankok tűnnek el, ekkora összeget egy bizonytalan jövőjű vállalkozásra előteremteni gyakorlatilag képtelenségnek tűnik. De még ha nem is sikerül a felvásárlás, Millert jövőre kinevezhetik vezérigazgatónak – mondják más szakértők.

Jonathan Miller 2002 és 2006 között irányította a Time Warner internetes üzletágát, az AOL-t, jelenleg pedig egy digitális technológiákra fókuszáló befektetési cég, a Velocity Interactive Group egyik vezetőjeként dolgozik.

Azóta történt

Előzmények