Csinos végkielégítést kap a kirakott Yahoo!-vezető

Blake JorgensenKét év után 1,8 millió dolláros (körülbelül 365 millió forint) végkielégítéssel a zsebében távozik a nyáron a Yahoo!-tól Blake Jorgensen pénzügyi vezérigazgató – derül ki a vállalat egyik tőzsdei közzétételéből. Amint az AP felhívja rá a figyelmet: ez az összeg több mint háromszorosa a menedzser évi 500 ezer dolláros alapfizetésének, s mellé 12 havi grátisz egészségbiztosítás is jár a cégtől.

Jorgensen távozását néhány héttel az után jelentette be a Yahoo!, hogy január közepén Carol Bartz átvette a vállalat irányítását. A tervek szerint a 49 esztendős pénzügyi vezető június 30-ig marad a posztján, de ha Bartz addig nem találja meg az utódját, csak a következő negyedév végén távozik.

Jorgensen 2007 júniusában igazolt a Yahoo!-hoz, akkor, amikor a gyengélkedő vállalat irányítását átvette az egyik alapító, Jerry Yang. Az új vezérben azonban megrendült a tulajdonosok bizalma, miután az tavaly visszautasította a Microsoft 47 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, és versenyügyi kifogások miatt kútba esett a Google-lel tervezett szövetség is. Yang végül tavaly novemberben bejelentette lemondását; várható volt, hogy az általa választott pénzügyi vezető sem húzza sokáig.

A vállalat a legutóbbi, március 31-én zárult első negyedévét 1,58 milliárd dollár árbevétellel és 118,7 millió dollár profittal zárta. Az előbbi mutató 13, az utóbbi 78 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A Yahoo! áprilisban, a jelentés közzétételekor azt is bejelentette, hogy megválik alkalmazottainak 5 százalékától.

Azóta történt

Előzmények

  • Női kézben a Yahoo! irányítása

    A cégalapító másfél évig bírta a vezérigazgatói poszton. Tapasztalt utódja korábban az Autodesk élén már bizonyított.

  • Okosabb lesz a Yahoo! keresője

    Az internetvállalat új keresési technológiával kísérletezik, amely a találatokhoz nemcsak linkeket, hanem releváns információkat is kapcsolna.

  • Új kérő ólálkodik a Yahoo! körül

    A Wall Street Journal szerint az AOL korábbi vezére akarja megszerezni az internetvállalatot. A piacnak tetszik ez a forgatókönyv, még ha sok esély nincs is a megvalósulására.

  • Egy dollárt keres a Yahoo! főnöke

    Yang valóban csak egy dollárt kapott a vállalattól, ezen felül se prémiumot, se egyéb juttatást nem vett fel.