Keresés

Aktív témák

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Dogville
    9/10
    Rég láttam már ilyen jó filmet. Kicsit hosszú, és néha vontatottnak tűnik, de minden percet megér.
    Egy idő után rá lehet unni, de nekem nagyon tetszettek a láthatatlan díszletek. (Kicsit az RPG játékokra emlékeztet.) Nagyon jól kihangsúlyozta, hogy ez a film az emberekről szól.
    Szépen körbejárja a nyomorúságos emberi lélek szánalomra sem méltó, romlott mivoltát. Az önámítást és erkölcsi relitivizmust, amit a legsötétebb ösztöneink igazolására fordítunk a kirakat felé, mert nem merünk a valóságban élni, és elfogadni az igazságot saját magunkról.
    A lezárása is nagyon tetszett, pont ezt vártam, és teljesen át tudtam érezni az főhős morális megvilágosodását, ahogy átlép az önámító naivitásból a naturalista realizmusba, és a kitisztult logikája elfoglalja helyét a személyiségében, ami végre kiteljesedik.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    2001: A Space Odyssey (1080p, Angol hang, Magyar felirat)
    6/10
    A kép meglepően jó (hihetetlen, honnan tudnak egy '68-ban forgatott tekercsekből ilyen részletgazdag képet ekőhúzni BD korongra. Na meg hogy 2000-ben még csak DVD-t néztünk, mikor '68-ban már ennyi mindent rögzített egy filmtekercs. Bár ja, a színtér lefedettsége még nem az igazi.), a hang már kevésbé (vagy nem tudom... lehet, hogy direkt recseg/kopog néha? gyanúsan mesterkélt hibának tűnt, de lehet szalagkopás, vagy hasonló) Na, és akkor a filmről:
    '68-ban biztos azt mondtam volna rá, hogy: "Na, ennek se füle, se farka." Már hatszor lerágtam az összes felesleges körmöm, hogy "történjen már végre valami", mire rájöttem, hogy "á, kár izgulni, ha eddig nem történt, már nem is fog", aztán végigültem, mint nagypapi a kötözést az ügyeleten.
    Fogalmam sincs, hogy '68-ban mekkora élmény lehetett a film, de nekem nem jött be az ötlet, hogy egy sfi-fiben ekkora szerepet kap a klasszikus zene (és nem azért, mert önmagában nem szeretem). Úgy főleg, hogy fekete képernyő, és csak a zene szól, de mikor semmitmondó, végtelenül lassú jelenetek alatt is ordított a fuvolás-dobos zenekar, hát... ááá... ha zenét akarok hallgatni, akkor nem moziba megyek, és főleg nem sci-fire ülök be.
    Ha ezt akarták elérni, hogy 2,5 órán belül epekedve várjam a semmit, majd kiábrándultan a stáblistát, akkor sikerült. :DDD
    SPOILER: Két érdekes dolog van benne: Mikor a majmok, és mikor a jukkártyás számítógép "öntudatra ébrednek". (A "tévedhetetlen számítógép vagyok emulált személyiséggel. Akkor hogy tévedhettem, és miért zavar?" paradoxon tényleg díjnyertes.) Na meg persze, hogy mire jó az a fekete téglatest, de ugye ezt szövi át az egész mese.
    A végét pedig nem is értem! (Ami azért ritka, főleg, hogy még fel is ismerem / be is vallom. :DDD) Volt egy két szép ábra, megöregedett, aztán megfiatalodott a főhősünk és vége. Húha! Nade amúgy minek küldtek oda egy maroknyi embert, ahol eltűnt valami komplett bázisféle egy idegen lelet mellől...?
    A gravitációs játékok is ötletesek, de akárhogy erőltettem az agyam, nem sikerült mögéjük praktikus mérnöki megfontolásokat képzelni, és kényelmesnek sem tűntek azok a tépőzacsis cipők se, vagy akár a forgó átjárók, úgyhogy se kép se hang már megint...

    Bár nem tudom mit panaszkodok, amiről ennyit lehet írni (még ha panaszkodva is), azt megérte megnézni. :C

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz WonderCSabo #24250 üzenetére

    Erre most nem kattintok rá, mert még nem láttam a filmet, de remélem nem akarsz otthon hallucinogén infúziót kotyvasztani. A lizergsavat is bőven elég nyelv alá tolni. :))

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Pan's Labyrinth (1080p, Spanyol hang, Magyar felirat)
    8/10
    Kegyetlen egy mese. Volt egy olyan érzésem, hogy Tarantino-t ez ihlethette az Inglourious Basterds gumibaba-luggató jelenetei kapcsán. Itt is tisztes iparosmunkával viszik fel a lukakat a sajtokra. ;]
    És persze maga a történet is elég komor, viszont egyben mesés is. A végét is jól eltalálták, egyszerre szomorú és a boldog, de utóbbi inkább csak illúzió képében jelenik meg. Nehéz eldönteni, hogy végeredményben hallucinál, vagy tényleg igaz a "mese".
    A látványra sem lehet túl sok panasz. (Az szerintem egyedi hiba lehetett, hogy a fekete kicsit el van csúszva a vörösbe. Vagy a masterelést tolták el?)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz BITBOYS #24256 üzenetére

    A moziból rögtön a kocsmába ülsz át, 1 órán belül túladagolod magad alkohollal, valahogy hazaérsz, és másnap nem próbálod meg felidézni, hogy mi történt. :P

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz hoffman_ #24281 üzenetére

    Megunhatatlan, tökéletes
    Legtöbbször egyedül nézek filmet, és amit elkezdek, azt rendszerint be is fejezem. Ezt másodmagamban kezdtem el, és valahol félidő tájékán megszavaztuk, hogy igazán nem hiányzik már nekünk a másik fele.
    Lehet, hogy egyszer majd újra nekiesek, mert rég volt. Ámbár még ma is tudnám sorolni, mik idegesítettek benne, és ezek nemigen változtak. :DDD

    (#24269) Tibiajax - Hát, pedig én is épp akkortájt néztem: [link], és mintha rémlene is, mint ha a te 10/10-ed buzdított rá, hogy mielőbb nézzem meg. ;]

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Inception (BD korong, angol hangsáv) SPOILERESEN
    9/10

    A borító alapján valami "mátrixosabbra" számítottam. Igazából egyáltalán nem hiányoltam belőle a pisztoly-kungfut (már sok is volt abból 3 mátrix, meg a loppintásai), csak ha már beletoltak pár lövöldözős akciójelenetet egy ilyen kaliberű filmbe, akkor azért fésülgethették volna még őket egy kicsit, mert valljuk be, némelyik enyhén szólva is mosolygós lett.
    Bár ezt itt éppenséggel még kiválóan el lehet adni azzal, hogy "az álomvilágban amúgy is minden szürreális egy kicsit", és alkalmazzam ezt a "béna" jelenetekre. ;]
    (Bár fenntartással, mert pl. a Lexx esetében egy pillanatig sem okozott ez gondot. Itt inkább csak utólag magyarázom ezt meg magamnak, ahogy gépelek... :P)

    A mátrix-os-izé várásért okolható még a magyar cím is, ami szerintem nagyon félresikerült. (Bár lehet, hogy csak engem vezetett félre egy kicsit, így a borítóval együtt...)

    Még negatívumként hoznám fel, hogy ezt a színészt nemrég láttuk egy kísértetiesen hasonló szerepben. Ez engem zavart egy kicsit, mert így sokszor beugrott a Shutter Island, pedig úgy szerettem volna végignézni az Inception-t is, hogy ebbe élem bele magam, ahogy annak idején a Shutter Island-be is sikerült belemélyednem.
    (Bár ezzel "nyertek" is valamit, mert ezáltal főszeplőnek tekintettem ezt a karaktert, ami hozzájárul a kitörően pozitív megítélésemhez, de rről később...)

    Az első pár perc még nagyon zavaros volt, de mikor a nőt vitték be az első próbakörökre, akkor már szépen bele tudtam élni magam. Nem csak tátottam a szám, vagy mosolyogtam, inkább bólogattam, hogy "igen, én is ilyesmiket próbálnék ki a nő helyében, ha először lennék ott, és hasonlóan reagálnék".

    Viszont az, és ahogy kibontakozik előttünk a triplaálmon keresztüli sugallatpalántálás a "főhős" bűntudat tépázta tudatalattijának csapongásaival fűszerezve, már részemről is csak a zseniális szóval jellemezhető. :K
    Engem is nagyon szépen megvezettek ezzel a történettel, mert nem is akartam benne hibákat keresni. Pedig biztos vannak, és hasonló filmben kötelező jeleggel rácuppant volna a tudatalattim. De most békén hagyta, ösztönösen elfogadta a fent hivatkozott magyarázatot (Ami hibának tűnhetne, az csak a szürreális álomvilág szerves része).

    A végkifejlete is rendben volt. Még így is, hogy nem igazán derült ki, mi lett a többi repülőgép utassal, hisz amúgy is főszereplőnek tekintettem ezt az arcot, így rendben volt, hogy csak az ő szemszögéből lett vége. Nameg persze sohasem volt, és nem is kellett itt tisztázni, hogy tulajdonképp mikor mi is az álom és mi a "valóság", tehát részemről az egész meló is lehetett egy álom, az sem állítaná fejre a film történetét, ahogy az sem, ha ezt nem is nyilvánítják ki. Ez itt most egy jól működő, nézői fantáziára hagyott homály, nem olyan égető kérdések, amik lerombolnák az egész művet, ha nincs rájuk szóról szóra szájbarágott válasz a film végéig. (Ezt sokan próbálják meglovagolni a nyitott kérdések kapcsán, csak nagyon ritkán jön össze.)

    Mozgalmas, tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre. Csak az első bekezdésekben ecsetelt problémák miatt nem 10/10.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Bibby #25990 üzenetére

    Ha itt a Sherlock Holmes és Inception közé ékelődik be, akkor azt hiszem gyorsan meg kell néznem azt a múmiás filmet, mert szeretnék még ilyen hatalmasakat csalódni :D

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Resident Evil: Afterlife (2D-s BD korong, angol hang, magyar felirat)
    7.5/10

    Próbálja meg lehúzni bárki, de szerintem az eddigi legjobb Resident Evil film, és önmagában is nagyon jól megállja a helyét az idei palettán.

    Én mondjuk nem játszottam egy RE videójátékkal sem, csak halottam róluk, de szerintem 3 rész már elég kellett legyen ahhoz, hogy a VG fanok feldolgozzák, hogy ez nem egy megfilmesített videójáték. És nekem is ugyan így elég volt már 2 rész is, hogy elfogadjam, ez nem egy akció-scifi, hanem futurisztikus és post-apokaptikus-jövőkép környezetben játszódó zombis akciófilm. És ami engem illet, én képtelen vagyok betelni ezekkel. :D

    Én csak 2D-ben néztem, mert az Avatar óta hallani sem akarok a 3D moziról még legalább 2-3 évig, vagy míg nem hallok valami innovációról, ami úgy nyújt térthatást, hogy közben nem vesz el érezhetően a 2D képi tartalomból (felbontás, színhelyesség, kontraszt, folyamatos mozgás, stb, stb...)
    De így 2D-ben is igen látványos lett! Nem hosszú film, de az alatt a másfél óra alatt folyamatosan rá voltam cuppanva a monitorra, mert már-már katartikus élmény volt számomra ezt a látvánvilágot ilyen minőségben csodálni. :K

    Mindeközben, hogy már a látványért (és a hang sem utolsó, azt is szépen keverték) megér másfél órát, szerintem a története is ennek volt legjobban felépítve (talán az első rész még kicsit korrektebb volt, de a 2. és 3. részt messze túlnőtte). A karakterek is egész jók voltak. (Még ha sablonosnak is tűnik azoknak, akik játszottak a Left4Dead-el, vagy végignézték mostanában az összes hasonló zombis filmet, de működött a dolog annyira, amennyire kellett).

    Milla Jovovich is szépen összekapta magát az utóbbi 1-2 alakítása óta, remélem azét nem "még egyszer utoljára", hanem lesz még 1-2 ilyen, mielőtt elmegy nyugdíjba. :DDD

    Én szívesen megnéznék egy hasonló 5. részt is! :R

    Mondjuk ha már azt mondtam, szépen fel van építve a történet...
    Azt azért mégsem értem miképp áll ez össze, hogy a film elején kap a nyakába egy ellenszert, amitől többé már nem szuper-Alice, csak egy törkényen halandó nő, de utána mégis csinál olyasmiket, amiket még a korábbi rész szuper-Alice-ja is megirigyelhetne tőle. Sőt..., már az sem állja meg a helyét, miképp élte túl a helikopterkatasztrófát, ha már gyenge és sérülékeny ember volt.
    Meg hát az sem teljesen kerek, hogy az Alice klónok miért kamikázék...? Így be voltak programozva előre? És mindegyik meghalt (az utolsó szálig aki csak ki lett keltetve...), mikor felrobbant a föld alatti bunker? Erről lehetett volna egy apró megjegyzés.
    Na és az a főgonosz most a helikopteres incidenst élte túl, vagy ő is sorozatgyártott klón? Mindkét verziót lehetne cáfolni, mert úgy viselkedik, mint ha ugyan az a személy lenne (emlékszik olynokra, amikről egy klónnak már nem lenne tudomása, mert előbb halt volna meg a másik, minthogy elmesélje ezeket az utódjának), viszont hülyeségnek tűnik, ha a helikoptert élte túl, vagyis Alice baszott ránézni, és gondoskodni róla, hogy tuti ne keljen fel többet.
    És még folytathatnám, de hát ez nem az a kategória, ahol mindent meg kéne magyarázni, csak ezek nagyon szúrták az agyam.
    Talán még az a nagymelák ollóshentes volt egy furcsa arc, hogy ő mégis hol termett és ki öltöztette be őt így...? De olyan jó poén volt, hogy megbocsájtható. :DDD

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz diablo1984 #26015 üzenetére

    Arra értettem a jó történetvezetést, hogy 98 perc alatt úgy rendezték le azt a semmit, hogy én végig éberem bámultam, és úgy áltam fel a monitor elől, mint egy kisgyerek, aki 98 percen át csomagolta ki a karácsonyfa alatt az ajándékait. Aztán megállapítottam, hogy "na, ez tényleg baszott látványos volt!". Nem akartam elaludni az első egy óra után (mint egy hasonló, látványra gyúró, de 3 órás film második 2 órájában. :DDD)

    Persze mire eljöttem ide áradozni róla, és vigiggépeltem a dicshimnuszt, már én sem állhattam hogy odabiggyesszek még pár sort a számomra legnagyobb fekete foltokról. De még így is jó róla az összképem, mert megtette, amit kellett. Lekötött, és lenyűgözött másfél órán át.

    A látványos filmet is tudni kell jól tálalni, mert pl. a Titánok harca engem egyáltalán nem nyűgözött le, és a 3 órányi kékség is max 1 óráig, csak hát volt belőle még 2. A RE4-et szerintem elviseltem volna még +30-40 percig is lankadás nélkül.

    A játék és film viszonyáról pedig írtam a kiszürkített bekezdésben is: én amúgy se játszottam vele (mert sokáig nem támgatott egeret, pedig már a wolf3D-ben is volt egér; a legújabb PC kiadás pedig még mindig túl konzolos volt), de egyébként sem követelném egy filmtől, hogy szorosan kövesse a játékot. Számomra rendben van, ha valaki egy meglévő dologból merít ihletet, de valami újat alkot.
    A Perzsia hercege pl. az ritka eset volt, hogy épp azzal az egy résszel játszottam, amiből a film készült, de így is egész elégedett voltam vele.

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Shutter (2008) (BD korong, angol/japán hang, magyar felirat)
    4/10

    Lehet, hogy nem ez a Shutter az, amire itt is írták, hogy jó, mert most látom van egy 2004-es "Original", és még legalább 3 másik ugyan ilyen című alkotás.

    Pozitívum, hogy voltak benne jó nők..., és kb. ennyi. :D Ezen én egyszer sem tudtam megijedni, és egy percig sem tudtam félni. Egyedül az utolsó percekben gerjesztett egy kis feszültséget, de semmi komoly, ennyit egy gyermek-rajzfilmen is lehet izgulni felnőtt fejjel is.

    Ha valakinek ilyen mystery-horror/thriller hiánya van és nincs semmi más ötlete, talán nem teljes időkidobás ez a másfél óra, de sokat ne várjon tőle.

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz proci985 #26045 üzenetére

    Sohasem voltam oda ezekért, de átfutva ezt a listát, azt hiszem megpróbálom majd megnézni az August és Salo filmeket. :R

    Erről jutott eszembe, hogy én még a The Human Centipede-t sem láttam, és most jöttem rá, hogy az a Dieter Laser játszik benne, akinek a kedvenc sorozatomban még nem 100 lába, hanem "több csillió billiárdnyi" keze volt, amikkel el is pusztított egy univerzumot. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz WonderCSabo #26215 üzenetére

    Érdekes.
    1: nekem meg pont az up in the air ugrott be a képről, hogy onnan ismerős, és nyugtáztam, hogy ott tényleg jól festett abban a szerepben.
    2: Ismerős volt a The departed, de nem ugrott be mi az. Legalább 6 képet végig kellett néznem, mire beugrott, hogy láttam már. De a story még mindig nem dereng, csak az rémlik, hogy akkor tetszett. Úgy látszik ez direkt ilyen sokszornézős film akart lenni. :))

    (#26232)
    Jaja, már én is hányszor rákattintottam itteni linkekről, pedig amúgy azt se tudnám, hogy avn origó. :P

    Viszont a TOP4-es múmiás filmet azt látta valaki? Olyan jó, mint a többi TOP5-legrosszabb? (=Érdemes lenne megnézni?)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Salò, or the 120 Days of Sodom (720p, angol szinkron, magyar felirat)
    5/10

    Ez eredetileg olasz és részben francia, valamint német nyelvű lett volna, de ezeket a nyelveket alig, vagy egyáltalán nem értem, és mivel nagyon hiányos volt a magyar felirat, így inkább áttettem az angol hangsávra, ami egy nagyon béna, átélés nélkül felolvasott szinkron, de legalább korrekt fordításnak tűnt, így ki tudtam belőle pótolni a magyar feliratot. (Az angolban pl. voltak lefordított viccek is, ami a magyarban csak összefüggéstelen szövegelés.)

    Szerintem egyáltalán nem szolgált rá a toplistás helyezésére.
    Pozitív, hogy rögtön a stáblistával kezdenek, mondván: úgysem bírod végignézni.
    Viszont én gond nélkül végignéztem. Még rá is kontráztam, hogy ettem, ittam közben. De mielőtt még valaki rosszra gondolna, én csak sütit és teát fogyasztottam. :DDD És nem, még véletlenül sem építettem sátrat a nadrágomba, vagy ilyesmi. Inkább egyszerűen csak hidegen hagyott.
    Nekem ez kissé egysíkúnak, és erőltetettnek tűnt. Valami olyasmi jött át a filmből, hogy az alkotók primitív képzelőereje még a közelébe sem tudott érni egy valódi, elborult perverz személyiség lelkivilágához. Inkább csak összeturmixoltak mindenfélét a témában, amiről azt remélték, hogy sérti majd a néző erkölcsét, vagy valami módon megbotránkoztatja, esetleg összezavarja.
    Elhiszem, ha sok "birkánál" bevált, főleg még '75-ben, de nálam csak egy lenémított telefont csörgetnek vele unásig. A "Vége." felirat is olyan "na, csak ennyire futotta?" hatású volt.

    Párszor viszont elröhögtem magam közben. (De nem a felolvasott vicceken. Azok bénák voltak. :P)

    Szerintem ettől még a fűrész filmek is "szórakoztatóbbak". Bár abból csak egy részt láttam, azt se végig. (Nem azért, mert nem bírtam volna végignézni, egyszerűen csak nem érdekelt annyira ez a stílus, hogy nekiüljek itthon, mikor annyi jó film van...)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #26323 üzenetére

    Még csak most... még csak most volt 2010 szilvesztere, és már 2012 :DD
    De legalább látványos és hangzatos volt. Sőt, szerintem még szórakoztató is (én legalább is jót röhögtem rajta néha. Nem idegesített, mert van olyan is...)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz koxx #26399 üzenetére

    Nem, de ennek a gyereknek is a Salo @ (#26317) áll a TOP10-es listája élén, úgy hogy én nem hinnék a leírásainak.

    (#26401) BITBOYS
    Ha már ennyien mondjátok, hát megnézem én is.
    Bár a borítóról nekem a Vertical limit jut az eszembe, ami nálam a gyűlölt filmek listáján van.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Nektek feltűnt már, hogy az összes Will Smith filmnek készül a folytatása?
    Mostanában elkalandoztam néha az imdb-s "Related lists"-ekben, és ott tűnt fel, hogy "I, Robot 2", "Man in Black 3", "Hancock 2", "Independence Day 2", "Independence Day 3". Már már a vicc kategóriát súrolja ez így egyszerre. :))

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    A 3., 4. és 7. egész jó: [link] (de csak a szöveggel együtt poén, a kép magában kevés) A 2. oldalon talán még a vasaló ami vicces egy kicsit.

    (#26445) littlelion21
    Jolie nekem a Tomb Raider 1-ben tetszett utoljára, de ezt a kijelentést azért erős túlzásnak érzem. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #26452 üzenetére

    Húbazz. Elkezdtem kattintgatni, és rájöttem, hogy Scarface csaja volt a főboszorkány a Stardust-ban. Ezekszerint '83 és 2006 közt rongyosra kólázta az arcát, de betolt egy kis csillagszivet (biztos kemény cucc lehet, amit a hernyósok is csak félve emlegetnek... tud valaki hozni nekem? :P), és megfitalodott. :)) Na ő aztán jól tarja magát.
    [Csak hogy megint #26445-re referáljak.:)]

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    The Extraordinary Adventures of Adèle Blanc-Sec (720p, francia hang m.f)
    10/5

    Szórakoztató, és pár poént sikerült elcsepegtetni, de inkább csak egy komolytalan és félvállról vett film, amit magának a történetvilágnak a kissé abszord-komikus ízével próbáltak felfűszerezni (amit gondolom a képregényből próbált áthozni a film író/rendezője). A karakterek is lopottnak tűntek (mármint hogy szerintem a képregény is erős "ollózás" lehetett, vagy sokan ollóztak már ebből a képregényből, ha az az eredeti...). Az animációk egy része is inkább csak béna, mint sem viccesen idióta (bár a karakter animációk egy része kiváló).

    Még kis filmrokonsági SPOLIER: Rajta Aziz! Nyissa ki! -> Megnéztem IMDB-n, de sajnos nem az a kis Aziz nőtt fel az új szerephez, aki folyton elaludt a Fifth Element-ben. :))

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Nekiálltam az Aliens Anthology Remastered Director's Cut Blu-Ray kötegnek (a rendesnek, nem DVD méretben újrakdoltnak) :))
    Az első rész után szólva:
    A kép kiváló. Sokkal szebb, mint a korábbi HDTV-n leadott anyag. (Úgy néztem meg először, ez az első újranézés.)
    A hang viszont már sohasem lesz az igazi. Halál felesleges volt hozzá a 24-bites lossless DTS-HD kódolás, mert sehol sem üti meg az MP3 korlátait sem. Sőt, néhol kifejezetten irritáló a beszédhang. (Nem, nem azt mondom, hogy élvezhetetlen, csak hogy szúrja néha az ember fülét pár jelenet.)
    Vágva is hülyén lett a hang, néha pár pillanattal korábban kussol be valaki ordibálás közben, mint hogy a kép is átvált a következő jelenetre.

    A kiváló képminőség viszont pár apróbb bakit is erősen kihangsúlyoz. Mikor először néztem, akkor vagy jobban lekötött a történet, és azért nem láttam, vagy a kódolás mosta el jobban, vagy most az újravágáskor kerültek bele a hibák; passz... de most kiszúrják az ember szemét.
    Inenntől SPOILER:
    Ilyenekre gondolok, hogy beszélgetés közben folyton váltakozik a cigarettacsikk hossza: rövid, hosszú, rövid, közepes. Vagy épp eltűnik és újra megjelenik az android homlokán a fehér folyadék. És amin nagyot pislogtam, hogy Riply-nen már az előtt elkezd vérezni az orra, hogy verekedni kezdene. (Jó, az idegességtől is kifakadhatnak a hajszálerek, de furcsa, hogy pont a csihipuhi jelenet előtt van már szétkenődött és félig alvadt vér az orra alatt egyik pillanatról a másikra).
    Továbbá nagyon élesen elkülönül, hogy a 100%-ig gumi android fejet látjuk, vagy a körbemaszkolt színészt, ami ide-oda ugrál vágásról vágásra.
    Az xenomorf mozgása megmaradt a mai szemmel béna, de klasszikus korszakhű kikockázásnak. Viszont magát a bábot, vagy az akkori animációs modellt azt szerintem több helyen is lecserélték, mert nagyon faszentosan néz ki ott, ahol nincs jelentősebb, szagatottan animált mozgás. :K

    Sajnos így második megtekintésre már közel sem olyan izgalmas az első rész, mint először volt. :(
    Sőt, ahhoz képest, hogy ez hosszabb vágás, nekem rövidebbnek tűnt.
    De szerintem azért folytatom holnap a 2. résszel, hátha most jobban átjön ez a legújabb vágás, mert annak idején a 2. rész fogott meg legkevésbé. (Akkor azt mondtam, hogy bénább, mint a 4.)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #26631 üzenetére

    ajjajjajjj

    Most ezen felindulnva feldéződött: Engem idegrohamba kergettek azok a StarShip Troppoers kategórián aluli "üreskobakos bőrnyakúak" (most mindegy melyik film volt előbb), és csöpögött a nyál a hátamon attól, amit a kislánnyal levágtak ott rögtönzött papás-mamásban, mint valami "romantikus akcióvígjáték Medal of Honor stílusban".

    De megesett már, hogy újra tudtam értékelni egy filmet, akár csak azért, mert elsőre nem tudtam magam túltenni azon, ami zavart, így nem is láthattam meg azt, ami másodjára már tetszett, és összességében nagyobbat nyomott volna a mérlegen.

    A 4. rész pedig szerintem igen is poén! :P
    A "feltámadás" és "az egy nap alatt DNS-be átvésődő emberi emlékek" egy nagy hókuszpókusz. És utána is hasonlóan maszlagos a film, de számomra szórakoztató volt.
    És akkor hozzáteszem még azt, hogy akkoriban, mikor láttam, épp Firefly/Serenity-szerelmes voltam, és így nem is tudtam volna haragudni Joss-ra, amiért ide is becsempészett egy kicsit a stílusából, még ha nem is passzolt túlzottan a témába.

    Nekem az ilyesmivel sohasem volt bajom, ha valaki úgy "barmolt el" valamit, hogy közben önmagában nézve jó volt, amit csinált. Talán nem igazi Alien, de egy filmnek kellően szórakoztató volt. (De hát Whedon-nak valami Sci-fi alap kell, hogy kiélje a fantáziáját. A saját eredeti ötleteit pedig rendszeresen belefolytják, még akkor is ha a nem túl szegényes közönsége díjazná. Ilyen szempontból egy igazi tragi-komukum maga az ember és az egész munkássága is, nem csak némely befuccsolt projektjei. De én így "szeretem".) ;]

    Na de többet nem idézek fel belőle, akkor kár újranézni. Inkább utána írok. Az árnyoldala is megvan a majdnem-abszolút memóriának. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #26631 üzenetére

    Ja, és hiszel nekem vagy sem, de:
    - Szerencsére még jó a szemem
    - Gondosan szoktam kalibrálni a monitoromat (spektrométerrel ; 10-bites H-IPS)
    - Körültekintően választom meg a softwarekörnyezetet a lejátszáshoz (MPC-HC + madVR + yCMS), a megfelelő beállításokkal
    -> és IGEN, így látok némi különbséget a BD és a DVD9 RIP közt.

    Kimerevített képkockák alaposabb tanulmányozásával többet is (akár geometriai törzulásokat, vagy hasonló információvesztést, a szürkeskála bármely pontján bekövetkező "banding"-et), de mozgóképen is ad egy kis pluszt, ha picit kevesebb a zaj és blokkosodás a fekete-közeli skálán, amit a jól kalibrált monitorom kiad (bár persze talán a jobbféle plazma TV-k akár gyárilag is), de az x264 előszerettel tömörít, mert sok monitoron és LCD-TV-n úgysem látszik meg fele sem. Főleg, ha egyszerű lejátszókkal és hagyományos WMR-el vagy EVR-el játszák le. Vagy épp a sufni kategóriás asztali lejátszókkal, amiknek megintcsak közük nincs a minőséghez...

    Nem ég és föld, de egy picit hozzátesz a dolgokhoz. És létezik az a jelenség is, hogy tudatosan épp nem állapítod meg, hogy ez egy hangányit jobb, de a tudatalattid sohasem lustálkodik, és az "ő" véleménye is hozzájárul a komplett élményhez, amit megélsz.

    Meg úgy pontot téve a végére: Még ha elvileg elég is lenne, akkor is vegyük számításba, hogy nem nehéz elbaszni az x264-es újrakódolásokat se, és akkor minek kockáztatni...?

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz janos666 #26629 üzenetére

    Tovább a második részre: Aliens.

    A kép kicsit zajosabb, a hang csak kicsit jobb. Előbbi korához mérten kiváló, utóbbi most is fülzajdító tud lenni pár jelenetben. Sőt, ebben a formátumban olyan halk a beszédhang az effektekhez képest, hogy majd' kivitte a mély morajlás az ólomüveget a szekrényemből, ha elég hangosra tekertem ahhoz, hogy értsem a párbeszédeket (felirat nélkül nézem az eredeti hangsávval, és tényleg iszonyat halk a beszédhang...).

    Ennek a résznek ebben a vágatában már kevesebb a filmes baki, mint az első részben.
    Bár érdekesek azok a lőfegyverek, amik frissen betárazva 40-akárhány töltényt jeleznek ki, később már 90-akárhányat mutatnak, majd miután ismét 40-akárhányat jeleznek vissza, még legalább 60 golyót ki lehet belőlük lőni, és még marad is. (Nem számoltam, de figyelmesen saccoltam, hogy "sok lesz már az Riply, tárat is cseréhetné' néha he!" ;] De a kommandósokat sem kellett félteni e téren miután elkoboztak tőlük fejenként egy-egy tárat, ami elvileg full ammo volt, aztán mégis szarráluggaták a helyet a dugitölténnyel is :DDD).

    Ami magát a filmet illeti: Ezúttal kicsit jobban tetszett, mint mikor először láttam. De most sem ejt azért hanyatt. Én alapvetően 3 felvonásra bontanám:
    Aliens - Dicshimnusz a bakáknak és menetelés az idióták halálába
    Alines - És van még romantika a halál küszöbén
    Aliens - Medal of honor Rambo edition
    :))

    Ebből szerintem csak a 3. az igazán hű az első Alien filmhez. Az első felvonás szerintem kicsit gáz, a középső is fura, de azért elmegy, mert van közben akció is, de csak harmadik az igazán élvezhető. (Most sikerült élvezni, de első megtekintéskor már annyira lefárasztott a középső felvonás, hogy bealudtam és csak vártam a végét.)

    Szóval nekem még mindig nem adja ez a James Cameron féle pop-top-factory. Attól még nem lesz jó egy film, hogy rögtön egy három részes minisorozatot kapsz egyszerre 160 percben, amiben csak a kötelező jelleggel betolt kliséhegy összefoltozására és polírozására fordítódik a kreatív munka 90%-a. :U
    Elhiszem, hogy működik, és elismerem, hogy jól csinálja, amit csinál, de nekem a Terminátoron kívül eddig nem nagyon jöttek be a cuccai. (És azt is gyerekként imádtam igazán, most visszanézve tényleg "pofon egyszerű gyermekmese" az is, amint fejtegették azt a Sarah Conor sorozat kapcsán.)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #26674 üzenetére

    Elhiszem, és nagyjából egyet is értek. Viszont abban tévedsz, hogy nektek szeretném megmagyarázni, hogy ti értékeltétek túl a maga korában, mert inkább pont az vele a célom, amit szintén leszűrtél, hogy vajon a "mai fiatalnak" (noha nem tartom magam reprezentatív mintának e téren :DDD) mi róla a benyomása a mai szemmel.

    Azt is tudom, ha újra megnézném az én nem túl távoli gyermekkorom pár kedvencét, az még rosszabbul sülne el. (22)

    # Mondjuk azon szerintem nem változtat a kor, ha 60+ golyót lősz ki a 46-os tárból, ami két perce még 94-es volt. Akkor is tudtak már számolni és fegyvert gyártani. ;]
    Azért is aktuális ez, mert játszottam a legutolsó AvP játékkal, így még jobban élt bennem az, hogy én is sok golyót lőttem bele egy-egy Xenomorfba, mire megpusztult, viszont hányszor kellett tárat cserélnem, vagy épp visszaváltani pisztolyra, miközben hármasával jöttek felém a sötétben, mert nekem nem volt Infinite-ammo-cheat-em, mint Riply-nek. :P
    ## És nem szándékosan keresem ezeket a hibákat. Egyszerűen előpattan a tudatalattiból a bizsergés, hogy valami paradox helyzet áll fenn ott, ahol ugyan abban a jelentben a perspektívák közt váltogatva folyamatosan nyúlik, rövidül ugyan az a cigarettacsikk. A '70-es években is tisztában voltak azzal, hogy merről merre ég a cigaretta, főleg ha Marlboro-Lady a főszereplő :P És ha nem köt le eléggé a film, akkor bizony a tudatodig is eljutnak ezek.
    ### A HD mánia is él bennem, de ez itt inkább csak indok. A kedvenc TV sorozatomat csak "szaros DVD-ripekben" tudtam beszerezni (itthon szerintem nem is létezik már bontatlan, ebay-en is drágábbak, mint az új BSG gyűjtői Blu-Ray kiadása), és mégis épp most pergetem le másodjára. (És most el sem árulom, hogy mi az, mert vagy el sem hinnéd, vagy összekuszálná az eddig felállított profilodat további magyarázat nélkül.)

    Más részről vannak olyan kultuszfilmek a '80-as évekből, amiket fenntartás nélkül tudtam értékelni. A Scarface-t is 1-2 éve láttam először, és úgy megütött, hogy [CENSORED] - itt jönne viszonzásul egy "átélés mese", csak moderálni kéne, és amúgy sem olyan téma, amit szeretne az ember publikus fórumon elköpni ilyen accounttal, inkább a képzeletedre bízom, hogy adóztam egyet Tony emlékének, és melyik jelenetét játszottam el utána. :))

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz littlelion21 #26683 üzenetére

    Nem hiszem, hisz épp az ő érdekük, hogy tekintsék őket "zsidó"knak. Egyébként meg mit keresnének a szent földön, ha nem is zsidók? (Azt már ne vitassuk meg, hogy valóban azok-e...)
    Az ő rekciója viszont egyértelműen pozitív diszkrimináció. (Ha egy "veszélyeztett csoport"-ra hivatkozol negatív jelzőkkel, az nem lehet egyszerűen szubjektív vélemény az adott kérdésben, csakis előítéletből fakadó gyűlölet...)

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Blu-Ray, angol hang, magyar felirat)
    6/10

    Olyan hozzáállással ültem neki, hogy "ha már láttam az első részeket, akkor csak be kéne fejezni", illetve ha más nem, legalább egy látványos film lesz.

    Nos, két kérdés merült fel bennem:

    1: Az volt az rendező/operatőrök/animátorok/stb. számára kitűzött elsődleges cél, hogy a teljes film képanyaga sehol sem haladhatja meg a dinamikatartomány alsó 25%-át, különben vér fog folyni? :U
    Értem én, hogy búskomor és szomoró, "meg minden". Na de ennyire...? Ha így kéne félnem, én már be sem mernék menni a moziba. Vagy elaludnék a sötétben... :DDD

    Mondjuk azért dícséretükre szóljon, hogy ha már ilyet akartak, legalább tisztességesen csinálták: megfelelő filmet használtak, illetve nem erőltették a mesterséges képzajt sem, így ilyen sötéten is élvezhető. (Nem úgy, mint a hülye hattyúk, amibe még csak beletekertem 1-2 ponton és böááá...)

    2: Mégis kinek csinálják ezeket a filmeket? (De úgy komolyan?)
    2001-ben még elég fiatal voltam, hogy elkezdjem nézni, de azt hiszem lassan már túl öreg leszek, hogy befejezzem. :))
    Na meg folyamatosan visszautalgatnak régi nevekre és eseménykre, amikről már alig dereng nekem valami, hisz csak egy film volt a sok közül sok évvel ezelőtt. (Kb. "Elhiszem, de ki a f@szom az a...?" és hasonló gondolatok kergettek végig.)

    Úgy összességében is vontatottnak és üresnek éreztem a filmet. Alig haladt előre valamit a történet, és ezért is hiányoltam a flashback-eket, ha már hagyományőrző módon mindenképp ilyen hosszú filmet akartak, de nem tudták értelmesen megtölteni tartalommal, viszont ilyen fontosak a múltbéli események.
    Még arra is gondoltam kb. 20 perc után, hogy STOPP, és kezdjük az első résszel, de jobban átgondolva annyit azért nem ér az egész. (Esetleg majd a legutolsó rész előtt...)

    És nem vagyok én annyira otthon a varázslásban, hogy ezt komolyabban feszegetni merjem, hogy mi "reális" és mi nem ezen a világon belül, de nekem azért erősen sántított pár dolog. (Már úgy önmagában, a saját világán belül sem tűnt elég konzisztensnek.)

    De a szűk dinamikatartományt leszámítva többnyire azért látványos volt (bár szerintem vissznyeshették egy kicsit a büdzsét), és a hangzásra sem lehet panasz.

    Nem egészen kidobott két és fél óra, de azért kicsit többet vártam. (És remélem nem felejtem el minden percét fél éven belül, mielőtt jön a rész vége. :o)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Black Swan / Fekete hattyú(BD, angol hang, magyar felirat)
    9/10

    Az első 5 percben szinte szédültem a túlerőltetett képzajtól. Nekem ettől inkább olyan régi Sci-fy érzésem volt (ahol a kis költségvetés miatt volt olcsó a tekercs és további zajjal próbálták jobban összefésülni a gyermeteg CGI-t, vagy épp a béna maszkokat/bábokat a filmre rögzített élőszereplős jelenetekkel. -> Lassan ki lehetne már nőni ebből "perlin noise"-ból és "old-documentary-style"-ból: régen jó okkal volt ilyen, ma már inkább csak megszokás, de engem pl. zavar.)
    De aztán megszokta a szeme, és a szintén lagymatag bevezetés után (az első 20 percben azt hittem, hogy valami erőltetetten komorrá tett step-up 8 lesz) elég mélyre sikerült merülnöm.

    Kár, hogy nem egyedül néztem, mert így gyakran magyaráznom kellett, hogy mikor van "halu" (nekem mindig egyértelmű volt, de a többieknek nem, és elkezdtek szörnyülködni vagy agyalni... ; meg tartanom kellett egy kiselőadást a szerről, amit szerintem a piába kevertek, mert valahogy azt is rögtön rajtam kérték számon. :DDD)
    De még ez sem tudott igazán kizökkenteni, végig ott voltam lélekben a csajjal, még a zárómondatnál is.

    Nem tudom egyedül vagyok-e vele, de mikor a rendező kérdezte, hogy "Te megdugnád...?" és rávágtam, hogy "három újjal és farokkal ott helyben" -> le is hurrogtak a többiek. :D Igaz, hogy a végére azért már nekem is túl "zakkant" lett egy kicsit szegény, és már én sem mentem volna szívesen a közelébe, de azért át tudtam őt érezni, és a monitor biztos távolságából gondolatban még átöleltem a szivacson fekve is.

    -0.5 csak a zaj miatt, -0.25 a picit hosszú prológusért és -0.25 amiért talán egy lehelettel többel lőttek túl a realitáson, mint szükséges lett volna (és így még kevesebbeknek jön át).
    Szóval majdnem tökéletes, már tényleg csak akkor lehetne nálam is szubjektíven 10/10, ha én vagyok a producer, és olyan szűk pórazon tartom a rendezőt és operatőrt, amennyire akarom. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz mephi666 #30174 üzenetére

    The Broken
    Általában én is keresem az ilyen kérdésekre a válaszokat, de itt nekem nem hiányzott.
    Miért eszi meg a macska az egeret? Mert éhes...
    Bőven elég odaképzelni valami sablonos dolgot, hogy így akartak átjutni ebbe a világba ("szórakozásból", és/vagy mert odaát rosszabb íze van a sörnek, ki tudja, az ő dolguk...), vagy így bírtak életben maradni, hogy megszállták őket, stb...

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Az utóbbi 3 hétben körbenéztem majdnem minden valódi 3D filmet, ami kicsit is érdekelt (a fake-3D menjen a...), gondoltam írok róluk kicsit.
    Mindet rendes BD formátumból néztem (HDMI 1.4-es plazmán LCD szemcsivel), nem ilyen idióta SBS 1080p RIP-ből.
    Most duplán is fogok pontozni, külön a filmre, és külön a látványra, utóbbin belül nagy súllyal magára a 3D hatásra.

    TRON Legacy
    Film: 5/10
    Látvány: 7/10

    Nem túl rég láttam a sima TRON-t (akkor néztem meg mikor hallottam hogy jön a folytatás), és nem nyűgözött le túlzottan, de azért jó kis film volt még mai szemmel is.
    Ez viszont nagyon gyenge, sok részt át lehetne tekerni, és ha nem lenne látványos, akkor ki is lehetne hagyni az egészet.

    A film 2.35:1-ben és 2D-ben indul, de technológiai okokból már a 2D-t is szemüveggel kell nézned, ami felesleges kényelmetlenség (hiába 2D, ha 3D módban jár a megjelenítő, akkor szemcsi nélkül szar a kép, mert ahhoz van belőve a WP, TRC, dither, stb...).
    Itt az elején a 2D világban nem is történik semmi érdemleges, akár át is lehetne tekerni míg átvált 16:9-es 3D-re, és kapja az ember a képébe az egyébként kiváló CGI-t.
    A gond csak annyi, hogy az effektek 3D-ben lettek ugyan renderelve, és elhiszem, hogy nem (azt mondják, még az Avatar-tól is jobb cuccokkal nyomultak), de nekem akkor is úgy nézett ki, mint ha az élő szereplőket sima 2D kamerákkal vették volna fel, és csak utólag helyezték volna el ezt a 2D képsíkot a 3D-ben renderelt világban. Egyáltalán nem érződött a térmélység az arcokon, csak az, hogy nem egy síkban vannak a háttérrel az emberek. De volt pár jelenet, ahol az arcokon is kijött a térérzet (és ez csak tovább növelte a gyanúmat, hogy ahol nem, azt tényleg 2D-ben forgatták). Ettől kicsit South Park hatása volt számomra (összemetélt képsíkok).
    És ez lehet hogy egyéni lejátszó probléma (bár a többi 3D BD-t hibátlanul viszi), de gyors mozgásnál és jelenetváltásnál néha ujjhegynyi négyzetek jelentek meg pár képkocka erejéig.
    Szóval összességében szép, vannak egyenesen gyönyörű jelenetek is, de messze nem bugmentes, ezért lett csak 7/10

    ----------

    Avatar
    Film: 6.5/10
    Látvány: 10/10

    A filmről már sírtam még 2009-ben. Most így zéró elvárással újranézve a TRON után nem is volt olyan rossz.

    A látvány viszont referenciaszint. Nagyon szépen megcsinálták, látszik hogy a 3D köré építkeztek, mert kerülték az olyan jeleneteket, amik előhozhattak volna "bugokat". Minden kis kacat önmagán belül is térbeli volt, és korrektül érződött a térbeli helyzete a jelenet többi eleméhez képest.
    Felfoghatatlan, hogy miért nem volt képes annak idején legalább fele ilyen jó minőségben leadni az IMAX ezt a filmet, mint most egy customer grade PDP (Dugják fel az anyjuknak azt a polárszemcsis rendszert. Elejétől végéig csak bugokat láttam, rosszabb volt mint 2D-ben.)

    ----------

    How to train your dragon
    Film: 8.5/10
    Látvány: 9/10

    Nem nagyon nézek animációs családi filmeket, de ez kellemes meglepetés volt. Nem gyermek lelkű felnőttek számára is élvezhető (de legalább is nyugodtan végigülhető).

    Látvány terén is kitettek magukért. Bár nekem nem annyira jött be ez a vonalvezetés, amire a képi stílus alapozott, de így is fejet hajtok előtte, mert szépen megcsinálták olyanra, amilyenre akarták. A térhatás is rendben volt.

    ----------

    Shrek - Forever after
    Film: 7/10
    Látvány: 7.5/10

    Az első részt még effektíve gyerekként láttam, a másodikat szerintem kihagytam. Egész tűrhető volt, párszor meg tudott nevettetni, de azért inkább közepesen-kis gyerekeknek való ez.

    Animációs film révén itt is rendben volt minden a 3D-vel, a képi stílus pedig ugyan az, mint az előző filmekben, ami rendben is van, de azért nem lenyűgöző a látvány (volt pár nagyon szép 3D modell, de kevésbé pazar is).

    ----------

    Ice Age 3
    Film: 5/10
    Látvány: 8/10

    Ennek is gyermekként láttam az első részét, és szintén többet sem azóta.
    Ez nagyon nem nekem való mese. Nem is tudtam egyben végignézni, a második felét csak fáradtan toltam le, mert hirtelen nem volt jobb ötletem, és ha már elkezdtem...

    Képileg ez is olyasmi mint ami az első részről rémlik. A térhatás viszont talán ebben ütött néha legnagyobbakat az animációs filmek közül. Hiába ilyen pasztel stílusú rajzmunka, a dinoszaurusz 3D modellje az odapörkölt néha az arcomba, és volt még pár szép jelenet.

    ----------

    Drive Angry
    Film: 7/10
    Látvány: 8.5/10

    Az elején azt hittem hogy még az Ace Age-től is rosszabb, és nyomom kifelé, de aztán gyorsan meggondoltam magam.
    Kicsit mintha a Dead Proof körüli Tarantino filmekből (és hasonló az idő táji alkotásokból) próbált volna ihletet meríteni egy bénázó kezdő író és/vagy rendező.
    De számomra szórakoztató volt ez nevetséges stílus, nekem ez most az "olyan szar, hogy már jó" kategória. :))

    Látványilag is odakenős néha. Ezen is látszik, hogy mindent 3D-ben forgattak, minden térbeli.
    Csak az vele gáz, hogy a 3D szemcsi kicsit crosstalkos a fekete közelében, így néhány éjszakai jelenet élvezhetetlen volt. Ez inkább az én adott felszerelésem hiányossága, mint sem a filmmé, de az Avatar-nál pl. biztos gondoltak erre is, hogy mostanság gyakori lesz az LCD szemüveg, ami nem zár tökéletesen, és nem raktak a háttérbe nagy kontrasztú éleket fekete háttéren.
    Szóval csak 3D hatásra 9/10 is lehetne, de voltak azért béna effektek (mint pl. a hidrogénszállító kamion az autópályán).

    ----------

    Még be van tervezve az őrzők legendája, a Resident Evil 4-et pedig még tologatom, mert nem túl rég láttam 2D-ben, és azóta is rendszeresen használtam képminőség tesztelésre (beletekergetve). De kb. ennyi, az új trafó és karib után akár adhatom is el a szemcsit.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz littlelion21 #31744 üzenetére

    Sucker Punch (Extended BD Eng)
    8.5/10

    Csak a borító és IMDB pontszám alapján kihagytam volna, de az itteni hsz-eknek hála megnéztem, és nekem is tetszett.

    Egyedül a gőzgéppel újrahasznosított német katonák százszámra hadeválását untam már egy kicsit a végére, de egyébként nagyon jól összerakott, ötletes és látványos film volt.

    Tetszett, hogy a kislány fantáziáján át meseszerűen néztük végig a valóságot is úgy, hogy a nagyobb akciókat még egyfajta „álom a hallucinációban” síkba vitték át, a végére mégis teljesen egyértelmű hogy mi történt a nyers valóságban, ugyanakkor közben teret nyertek a látványos helyszíneknek és jeleneteknek.

    Mindig is szerettem a fantáziadúsan összeállított és önmagukon belül konzekvens abszurd-groteszk képzeletvilágokat, így ez is beszippantott, és folyamatosan csodálkoztam az új világok láttán. (Automata gépágyús cserépszamurályt sem látni minden sarkon, és bár az öngyújtós álmot szerintem a LotR és/vagy Dragon Age ihlette, azért ahhoz is rendesen hozzátették a magukét,)

    Lehet hogy nem új vicc, de jót nevettem azon, hogy „...you can't cash your ass.” Egy ilyen különböző jelentésrétegekkel bíró vicc nagyon jól passzolt ebbe a filmbe. :D

    Én ezt most egy lapon emlegetném az Inception-el és Black Shawn-al. Tény, hogy azokhoz képest picit limonádé jellegűbb, de azért nem hiányzik belőle a citrom, amit akart azt elérte. Szerintem aki lepontozza az egyszerűen nem érti vagy nem tudja értékelni.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Nem értem miért vagytok így ráizgulva az új trafóra. A történet úgy is 0 lesz, már a Foxfanok sem rókáznak, a Budapesti IMAX meg szerintem 2009 óta is ugyan olyan szín és képélesség torzító, bugos polarizációs technikával nyújtja a térhatást.

    -> De azért szóljatok ha esetleg mégsem, és (vissza?)átálltak shutter szemcsire vagy legalább egy, a polárszemcsiével ellenkező színű lencsét beiktattak azóta a rendszerbe, és kalibrálgattak még a vetítőkön... Akkor beülök én is, egyébként megvárom a Blu-Ray 3D-t.
    Bár ha benne van a címben hogy Dark, akkor az itthomi PDP-n meg rohadt crosstalkosak lehetnek majd a sötét jelenetek, mert az meg az LCD szemcsinek nem erőssége, akkor marad a 2D. (Csak itthon könnyebb menet közben meggondolni a dolgot...)

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #31767 üzenetére

    Olvassátok egyben a hozzászólást. :P

    Ha a történet nulla, és csak a látványért nézed, akkor legalább a képminőség legyen már az elérhető legjobb szint környékén, nem?
    Olyan nagy kérés, hogy ne kísérjék szivárványszínek a mozgó éleket és ne legyen elcsúszva minden szín a barnába egy olyan moziban ami elvileg a "maximális" (iMAX?) látványra gyúr, csak azért mert olcsóbb a polárszűrős szemcsi (maga a tekercs és a vetítő meg többe kerül mint 6db sima 35mm-es, de sebaj, ha feleződik a függőleges felbontás és romlik a képélesség a szemcsi miatt...), és lusták üveghangra kalibrálni, mert csak keveseket zavar?

    Na mindegy, ne menjünk bele megint ettől jobban. Akinek ez is jó, az élvezze csak.
    Elhiszem hogy akinek 9000K-ra van állítva otthon a TN LCD, az észre sem veszi, hogy a szemüvegen át ~5000K-es a fehéregyensúly, nem ~6500K. De ha én beülök, rögtön csak azt érzem, hogy gáz.

    Mióta mentség a lustaságra és hanyagságra az, hogy van ettől rosszabb is?

    De direkt kérdeztem is, hogy esetleg változott-e azóta valami, hogy én ott jártam???

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    X-Men: First Class (DB, eredeti hang és angol felirat a német és orosz miatt)

    Mikor a háttérben duruzsoló konyhai TV-n láttam a szemem sarkából a bemutatóját, először azt hittem valami paródia lesz, aztán mikor láttam hogy mégsem, akkor is azt mondtam, hogy "na nem baj, én azért jót röhögök majd rajta".
    Ehhez képest most az eddigi legjobb X-Men filmet kaptam. Egyáltalán nem volt gyerekes, mint amilyennek vártam.
    Na jó, egy picit "érdekes" volt ez a (képregény-)mesésített hidegháborús környezet, de élevezhető volt a film.

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz TRob1 #36232 üzenetére

    Az itt felsorolt filmek jó része (a Végítélet-et nem láttam) szerintem mind jobb egy szinttel, mint a The Road, bár rossznak azt sem mondanám, csak tényleg kicsit unalmas és vontatott volt.

    Az Equlibrium pedig nagy kedvencem, de nem raknám erre a listára. (Még a Holnapután is határeset, mert ott épp megtörténik a katasztrófa.)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz TRob1 #36236 üzenetére

    Ha a Holnapután mehet, akkor ide tenném a The Happening-et. Szerintem többet érdemel, mint 5.1. Akkor én se voltam oda tőle, viszont mai napig eszembejut néha, és nem mint rossz emlék.

    Az Equlibrium szerintem nem apokalipszis, én konkrétan még élnék is ott. ;] Ha úgy mozogna nálunk a cucc, amit tolnak, mint itt a partidrogok, én már tuti kipróbáltam volna. :))

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Your Highness (BD, eredeti hang)

    Úr Isten! Hogy pontozhattátok le ennyire? Emberek!!!
    Már nagyon régen vártam valami jó, paródia jellegű vígjátékot, és végre jött is egy.
    Az IMDB-n az imént nyomtam rá a 8 csillagot, mert kategóriáján belül szerintem megér ennyit.

    Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy sok előismeretet igényel szinte minden rejtett poén, és az orrunk elé tolt viccekhez is benne kell lenni a szerepjátékok és fantasy világában, de attól még nem kéne így lepontozni amit egyszerűen nem értünk...

    Csemegék a teljesség igény nélkül:

    A mechanikus madár teljesen átmelengette a szívemet, ahogy végigpergett bennem a Syberia játék története, és az automaton-ok világa.

    A teljesített "quest"-ek számszerű nyilvántartása az RPG játékokra emllékeztet, ahol PC-n a menüben (vagy klasszikusan papíron) listázzák, hogy hány quest-en vagy túl, és mik az elérhető/aktív küldetések, ahogy a herceg itt a szolgájától kérdezte meg, hogy ő eddig hány quest-et tolt le, aki előkapta a tekercset... (A végén még egy side-quest-et is említ, bár bután "mini-quest"-nek nevezte, amiért haragudtam kicsit.)

    Az alapul szolgáló mesevilág a quest-eléssel együtt emlékeztet a Dragon Age: Origins-re (ami egyféle LoTR ihlette világ, csak kicsit átszabva és kibővítve). Illetve jöhetett még az ihlet a Conan -ből (unalmamban néztem néha TV-ben még akkor régen 2000 körül...), vagy épp a Legend of the Seeker-ből, amit csak tervezek egyszer elkezdeni (pár képet láttam már belőle, és a varázslóról rögtön ez ugrott be).

    A plazmagömb fejű salvia-zós (iszonyat erős hallucinogén), perverz yoda pedig minden kis porcikájában ordít. Egyszerűen nem tudtam vele betelni, hogy voltak képesek ennyi baromságot összelapátolni ehhez a részhez, ez egyszerűen taglózott bennem mindent, ami yoda.

    Ezen felül pedig voltak benne egyszerű "parasztpoénok" is , a nőket is el lehetett nézni a képen, szóval... mi kell még???

    Ezt a filmet biztos megnézem majd még egyszer, hátha találok még benne ezt-azt, ami felett elsőre átsiklottam.

    A The Color of Magic óta (amit ajánlgattam itt móta, de még senki sem írta hogy megnézte -> nem csoda hogy ezt a filmet sem tudjátok értékelni :DDD) nem láttam szórakoztató fantasy-t, bár ez inkább RPG paródia volt, mint simán fantasy-vígjáték...

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Thor (BD, angol felirat)
    7/10

    Érdekes egy szülemény, a story még gyermekmesének is gyenge, és az akciójelenetek kivételével ez a színészkedés is inkább a kisköltségvetésű filmkere emlékeztet, dacára hogy a stáblistán felsoroltak nem épp ma kezdték a szakmát. De amúgy látványos és hangzatos, megérte végignézni.

    Érdekes, hogy Natalie Portman hagyta magát így lealacsonyítani. Mármint szó szerint aprónak néz ki a magas férfi színészek mellett, és meg sem próbálták ezt a kameraszögekkel kompenzálni, úgy tűnik fontosabb volt, hogy Thor egy nagy bivaj legyen, mint hogy ő se tűnjön törpikének. (Kivéve a végén a nyali-fali jelenetnél biztos sámlit tettek a nő lába alá.) :))

    A vége nagyon tetszik, hogy senkinek sem jut eszébe az ázgárdon újraépíteni a teleport eszközt, hanem inkább azt várják, hogy majd a földiek építenek egyet, pedig ugye ők a "halandók". :P

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz doc #37239 üzenetére

    A pontot megérdemli, mert a látvány miatt élveztem a filmet, és inkább volt viccesen bugyuta, mint idegesítően hülyeség (de attól még butyuta...). Eleve nem is vártam tőle mást, de amit igen, azt adta.

    Meg jól szórakoztam Thor dumáin is, főleg amiket a földi halandó létének elején tolt le.

    "They will suffice."
    "This mortal for has grown week. I need sustenance."

    Eszembe jutott róla Kai, a "decarbonized reanimated dead assassin" is (neki is voltak hasonló szövegei). :DDD

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Transformers: Dark of the Moon (2D BD50, angol felirat)
    7.5/10

    Szándékosan 2D-ben néztem a FullHD3D képes plazmán, mert javarészt fake-3D.

    A látvánnyal nagyon elégedett voltam. Az előző két, de kiváltképp a 2. részeken rengeteg volt a film grain + perlin noise + dither noise (pluszba a másik kettő tetején, és ez szerintem csak a BD verzión, a mozis tekercsen nem), és közelről vizsgálva egy nagy színes "mákosgubából" állt össze, de itt most gyönyörű szép tiszta volt a kép világos és sötét jeleneteknél is. Nagyon ritka, rég láttam ilyen korrekt képminőséget BD-n (tiszta éles kép szép finom színvisszadással, ahogy azt mindig kéne :R). A robotok részletessége is ütött már az első részben, mégis sikerült fokozni rajta.

    Történetileg sem panaszkodom. Sohasem hatott meg igazán, de szerintem a három film közül eddig ebben volt a legkevesebb idegesítő töltelékjelenet.
    (Egy ilyen filmnél most ne kezdjük el feszegetni az ilyesmiket, hogy a tartószerkezetek mechanikája tanszék sírva fakad a felhőkarcolós jeleneten, ez szándékosan is egy mese...).

    Egy kis Terminátor 4, egy falat Half-Life 2, és egy csipetnyi Doctor Who beütés fűszerezte meg a régi transformers sablont, van aki ennyit sem tesz az x-edik fojtatáshoz.

    Kicsit hosszú volt, nem néztem meg előre és max nettó 2 órát saccoltam, de a kelleténél picit több lett.

    Azt nem tudom miért szőkén szerepelt az új barátnő. Mikor rátattintottam iMDB-n ott egy rakás sötét hajas kép van róla, ami szerintem jobban áll az arcának. De mindegy, ha benne akartam volna gyönyörködni, akkor valamelyik fehérnemű bemutatóját nézem meg, nem ezt a két és fél óra acél/beton-zúzó parádét, modellhez és Fox-hoz mérve is el elég jól el tudta játszani ezt a hatalmas szerepet, hogy "nézz ki jól a vásznon", nem nyomott le olyan idióta "kivertkurva" arcokat, mint a kezdőszínész kifutótopmodellek szoktak az első filmjeikben, ahol zabos barbibabát játszanak... :))

    Ez már csak akkor lehetett volna jobb, ha nem lenne még unalmas minden részben csak a robotpankráció kivitelezésében gyönyörködni, és még ez a maradék kis "partizán dilettantista jelenetet" is hanyagolták volna, és 20 percel hamarabb vége lesz.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Priest (BD, angol felirat)
    6.5/10

    Egyaránt kedvelem a vámpíros és post-apokaliptikus filmeket, és azt is, mikor feltupírozzák egy picit a sablont, mint itt, de valahogy mégsem állt össze azzá, amit ebből vártam.

    Az egyedi vámpírok (na jó, talán voltak már máshol hasonlók, de ez ritka verzió mai filmekben, ahol inkább csillognak-villognak már a napfényben, elégetni meg max a "szerelem tüze" fogja őket :P), a katolikus egyház alapjaira épült demagóg rendszer is bámulatosnak hatott elsőre (hú, a videógyóntató fülkés jelenet, te, csillagos hatos ;]), ahogy a klasszikus "assassino"-k történetbe átgondolt változata is baromi ígéretes volt.
    És akkor még ez a feszültség a hősökből lett, továbbá nemkívánatos veteránok és a társadalom közt, mellé a társadalom és egyház, illetve a veterán hősök és az egyház konfilktusa, ami mind együtt kezdi túlfeszíteni a húrokat.
    És még sorolhatnám, szóval mélyre alapozták le az oszlopokat, csak...
    Á, még a bérgyilkosnőt játszó színésznőt is nagyon csípem, de...

    Ez a flm attól még valahogy nem lett nagy szám. Inkább azt éreztem, hogy talán az alapjául szolgáló képregény(?) történet lehetett baromi fantáziadús, csak a megfilmesítése nem sikerült úgy igazán.

    Sajnálom, mert hatalmas potenciált láttam bele, ha jobban sikerül az első rész egy kisebb frenchise lehetett volna belőle mondjuk egy trilógiával, amit szívesen végignéztem volna. De sajnos kb. egyet kell értsek az iMDB-s pontszámmal. Attól hogy hatalmas potenciál van a story-ban, attól a film még nem lett egy nagy alkotás.

    SPOILER

    A legnagyobb gyengesége szerintem az utolsó 20 perces vonatozás, ahol a főhős Priest hirtelen ember(és assassin-)feletti képességekre tesz szert, a vámpír-ember csoda-hybrid-ünk, aki eddig fogpiszkálónak használt el három ilyen assassin-t, az egyszerre sebezhetőbb és ügyetlen lett, mígnem hagyta magát kinyírni egy robbanásban, amit a "halandók" játszva túléltek azzal hogy leugrottak a száguldó vonatról.
    Na eeeezzz.. már se nem fantáziadús, se nem korrekt, se semmi, csak nem is tudom hogy gondolták ezt.
    Aztán a legvégén meg ellőnek egy klisét azzal ahogy a földre dobja a vámpírfejet és azt mondja jönnek. Ááá, aludjál!!!

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Tibiajax #37714 üzenetére

    Ezt még viccnek vettem, efelett még elsiklottam, mert tudom hogy azért írtad amiért egyszer megbántottam a lelked egy máig benned élő gyermekkori darabkáját egy régi hsz-emmel, illetve tudomásul vettem, hogy neked ez a véleményed az ügyben.

    Egyébként: Amit csak a látvány miatt nézek, és az animációt vizslatom, ott igen, szinte mindig írok a képminségről is (és nem csak a filméről, hanem a BD transfer-éről is, ha olyan...), aminél engem sem érdekel túlzottan a látvány, ott csak akkor írok róla ha kirívóan jó vagy rossz a képminőség.

    De most nyíltan és egyenesen lehülyézel? :U
    (Nem bírom követni, mert most csöppentem bele, csak itt épp az én hosszászólásaim nyomán pattant ki a ti vitátok, és mint ha most ez arra utalna, hogy az én hülyeségem kergetett bele téged ebbe, ergo...)

    Azért ne legyek már hülye, mert nem egy szarul beállított TN paneles LCD-n nézek agyontömörített RIP-eket a félrekonfigurált lejátszóval, hanem érdekel a képminőség is, főleg olyan filmeknél amiknél csak a látvány ér valamit. Bazz....

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz gyuromoj #37778 üzenetére

    Wolverine pedig ütött!

    Az a kőkemény 5 másodperc, míg a képen volt sörrel a kezében? :))

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Fast Five (BD, eng)
    7/10

    Fast & Furious + Oceans's Eleven

    Kicsit hiányoltam belőle az első rész hangulatát, az éjszakai utcai versenyeket és azok betétdalait, (de még az autók is kevesebb szerepet kaptak, itt inkább csak eszközök, mint szenvedélyek tárgyai) de ez sem volt rossz, amit most így kisütöttek.

    Igazából már az első 5-10 perc közt elfogyott az egész tál popcornom. :DDD
    Utána voltak ezek a "csapatépítős" Ocen's-ös részek, de még ez sem volt unalmas, nem éreztem túlzottan elcsépeltnek a dolgot.
    A végén pedig az elég, de nem túlontúl hosszú széffurikázós rész is nagyon jól sikerült.
    SPOILER
    Anélkül hogy nekiállnánk firtatni mit lehet és mit nem lehet megtenni két soklovas személygépjárművel, egy bazinagy fémdobozzal és akámilyen minőségű acélsodronnyal, illetve hogy hány tárat lehet kilőni két autóra úgy, hogy a jelenet végére már egy karcolás sem marad a kocsinkon. A lényeg, hogy élvezetes és látványos menet volt.
    /SPOILER

    Még a G.I.Joe-k is jobbak voltak itt, mint a The Rise of Cobra-ban. :DDD
    A kép és hangminőség is odaver, a nők is szépek. Mi kell még...?

    A végén várjátok meg az animáció és a szöveges stáblista közt a poént.
    SPOILER
    Mutatnak egy aktát Michelle Rodriguez képével, és megkérdezik, hogy "Do you believe in ghosts?" (kis súgó: ennek a nőnek a karakterei rendre elhaláloznak, általában a film utolsó negyedében, nem csak a The Fast and the Furious-ban). :))
    SPOILER

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz TESCO-Zsömle #37916 üzenetére

    Régen mikor még sűrűbben szerepelt filmekben, én is sokszor gondolkodtam rajta hogy vajon milyen háttérszálak húzódnak a szája mérete és a karrierje közt. ;]

    Tetszett a kutyás videó. :DD

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz hoffman_ #37928 üzenetére

    Ha már gyerekfejjel, én kisgyermekként imádtam a Stargate-et (itt is rendező és társíró).

    1-2 éve be van itthon tárazva a BD verzió, de még nem néztem még újra. Talán azért mert félek hogy most már nem tetszene annyira, mint az emlékeim szerint.
    Ugyan ez a helyzet a Back to the Future trilógiával.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Virtuality (HDTV-Rip 720p, eng)
    8/10

    iMDB-n rengeteg vegyes és negatív kritikát kapott, és nem is jutott el a TV filmtől a sorozatig, de nekem legalább annyira tetszett, mint ahogy a legtöbbek félredobták. Bizonyos dolgok, amikre hivatkozva lehúzzák, azokat én kifejezetten pozitívumként éltem meg.

    Valahogy úgy mondhatnánk hogy egy Valóság-Show Űrdráma. Sok érdekes szálat nyitottak meg, amiktől nagyon messzire kalandozott a fantáziám, egy percig sem unatkoztam, míg néztem.
    Ennek a Sienna Guillory-nak pedig le sem tudtam venni a szemem az arcáról, olyan magával ragadó volt a tekintete (meg sem ismertem, hogy volt a Resident Evil-ökben is, ott nem volt emlékezetes, de ez a környezet és szerep kifejezetten jól feküdt neki).

    Átjön belőle egy kis Battlestar Galactica hangulat is, és hajaz picit annak utód-előzmény sorozatára, a Caprica-ra, amiből szintén alig köhögtek ki egy évadot (ha választhatnék, én inkább ebből kértem volna egy évadot, mint a Caprica-ból, de elnéztem volna mindkettőt még egy-két évig).

    Kár érte, hogy nem folytatták, nekem pedig enyje-bejnye, hogy már megint megnéztem valamit, amiről ma már tudni lehetett, hogy egy alapozásnál félbehagyott építmény. (E tekintetben a Serenity-t idézi.)

    Már kezdem elkönyvelni magamban, hogy a BSG volt az utolsó Sci-fy TV-Show, ami végig tudta járni a maga saját útját anélkül, hogy vagy törlik a műsorról három rész után, vagy teletömi az író és rendező hülyeségekkel, amiket a vezetőség rendel, hogy aztán már tényleg ne is legyen értelme nézni (pl. a Dollhouse közepe).

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Kassadin #37950 üzenetére

    Ha azt mondtad volna hogy a Bottom 100-nak esel neki, akkor küldök egy pizzát és három zacsi chipset az első napra, de a TOP 250 valóban nem hoz lázba.

    A TOP10-ből sem láttam még a 4,6,7-et, lehet hogy a hetest be kéne már pótolni.
    The Dark Knight, Return of the King, Inception - ezek mind nagyon jó filmek, de ilyen magas helyezést szerintem egyik sem érdemel, ahol épp áll, bár a trilógiák esetén azzal egyet értek, hogy saját magukon belül ezek a részek a sorozatok legjobbjai.

    Azt hiszem meg kell már néznem másodszorra is az Inception-t, hátha velem volt a baj, mikor először láttam. (Akkor sem mondtam épp gyengének, de az izgalmam lemaradt valahol a havas jelenetek tájékán, és már semmi sem hozta vissza a hangulatom a végére, amit addigra már amúgy is kitalálhattam...)

    The Social Network majd mindjárt TOP250 baszki, The Aviator meg sehol.

    The Matrix 8.7 (21.)
    eXistenZ 6.8

    Na zárom is be, mára ennyi elég volt.

    Bár érdekes, hogy elég sok változás állt be ezen a listán mióta (úgy egy-két éve) átfutottam. Egy "mindenidők" listáját kicsit konszolidáltabbank gondoltam volna, mintsem hogy a TOP10-ben is legyen mozgás ennyi idő alatt.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz lvnt #37956 üzenetére

    The Aviator (a stíluson belül egyik kedvencem)
    The Prestige (itt a másik)
    The King's Speech (meglepően jó volt ahhoz, amit vártam)
    Fight Club (örök klasszikus)
    Goodfellas (imádom ezt a maffia stílust)
    Donnie Brasco (itt a testvére)
    City of God (viszonylag egyedi és megragadó)
    Shutter Island (néha picit sablonos és lapul itt-ott, de azért mégis élvezetes elejétől a végéig)

    Talán már mind láttad, de hátha kihagytad valamelyiket.

    És szerintem a The Social Network sem rossz, bár ez már egyszer nézős.
    Eternal Sunshine of the Spotless Mind-ról még máig nem döntöttem el, hogy csak jó, vagy nagyon jó. :))

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz Kassadin #37959 üzenetére

    Requiem for a Dream :Y
    A betétdal istenien sikerült a filmhez, egész nap el lehetne hallgatni, és a film sem érne sokat nélküle (ha nem semmit). Vannak jó pillanatai, de a vége katasztrófális hülyeség, mint ha csak A: minden áron szomorú befejezést akartak, B: csak minden áron el akarták venni a kedved mindenféle tudatmódosító szer fogyasztásától egy életre (nem sikerült :DDD).

    Akkor már inkább Trainspotting, annak megvan a sajátos humora.

    American History X az nekem is tetszett, Seven Pounds nem.

    127 hours egyszer itt volt a gépen, de letöröltem mikor beletekertem. Tényleg jó?

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

Aktív témák