Új hozzászólás Aktív témák
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #6146 üzenetére
Igazságod vagyon, mert modelltörténet alapú modellezésnél a felületmódosítások is megjelennek a modellfában és hozzá lehet piszkálni ha kell, illetve látni hogy hozzá van nyúlva . Tipikus eset pl. az elektródamodellezés, amikor a szikraközt így készíti el az ember. A dinamikus szerkesztéssel pedig könnyen lehet módosítani is.
A direkt modellezésnél nincs történet. Az van amit látsz. Nincsenek meg a modelltörténet előnyei, de problémái sem. Ezért mondtam, hogy régi felületmodellezés új köntösben. Viszont egy lehetőség ami adott esetben jól jöhet.
A gépiparban szerintem sem fog teret nyerni, de a dizájnereknek segítség lehet. Nekik nem kell a struktúrával és a kapcsolatokkal foglalkozniuk. A szerszámkészítőt meg úgyis csak zavarná a sok elem a modellfában, meg nem is rá tartozik, hogy miként készült az modell. Eddig is megkapta a kész termékmodellt valamilyen semleges adatcsere formátumban, azután boldoguljon.
Ha már újítás, nekem inkább a Rhino/Grasshopper féle node alapú modellezés hiányzik. Persze ez sem új alapvetően, hiszen csak makró grafikus felülettel, viszont sokkal átláthatóbb, ha az objektumok paraméter ki- és bemeneteit így kapcsoljuk össze. Mondjuk a gépiparban elvan nélküle az ember, de ezt a megoldás még nincs jelen a szilárdtest modellezésben. Tudomásom szerint.Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
Imics13
tag
válasz #06658560 #6146 üzenetére
Hi,
Ha csak az SE szinkron részét nézem, akkor is sok megoldás van erre.
Pl.: Méret magadásánal megjeleníthetem a módosítás előtti méret. Vagy felületcsoportot hozok létre, ami reprezentálja a módosítás előtti állapotot.
Ha vegyesen használom (szinkron és hagyományos), akkor direkt szerkesztés elemei beépülnek a modelltörténetbe...Van lehetőség, csak használni kell!
Üdv,
www.solidedgest.wordpress.com
-
Amateur87
tag
válasz #06658560 #6176 üzenetére
Hasonló megoldás, bár amit én egyszer láttam un. profilra munkált kést, hát az sokkal cifrább volt...ezek ha jól gondolom inkább multifunkciós kések (leszúrás, nagyolás, simítás), szinte minden szerszámgyártónál megtalálhatóak ezek az alap késtípusok.
Az a probléma ami nem oldódik meg magától 3 nap alatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozzak vele!
-
Imics13
tag
válasz #06658560 #6155 üzenetére
HI,
Automatizmus? Miért ha modelltörténet alapon módosítok egy méretet, alaksajátosságot milyen automatizmus mutatja meg, hogy mit módosítottam? Az, hogy az utána lévő alaksajátosságokat lehet kijavítani, ha vmi nem volt jól kényszerezve?
"Variable filletet hogy tud módosítani? Pl plusz helyen megadott rádiuszt kezel? Kezel lineáris átmenet helyetti másmilyet?"
Sztem most ezekkel a kérdéssel rátapintottál a direkmodellezés (és ebben az esetben a szinkron) Achilles-sarkára. A Solidban ez úgy van megoldva, hogy az ilyen "komplex" rádiuszokat hagyományos módban fel tudod tenni a modellre, így megmarad annak módosíthatósága. Ebből kifolyólag folytonos (G2), elliptikus stb.. lekerekítéseket is használhatsz.
Üdv,
www.solidedgest.wordpress.com
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #6190 üzenetére
Szerintem ez egy kicsit mondvacsinált probléma. A modellfa alapú felépítést is lehet úgy módosítani, hogy nem látod a változtatást. A különbség abban van, hogy a modellfa tartalmazza a felépítés módját (amit akármikor meg lehet változtatni), a direkt nem. Ami eddig sem volt ritka, ha a megrendelő semleges csereformátumban adta a modellt. Tegyük fel, hogy néhány külső csatolás segítségével készítette a modellt. Pl. kapsz jó pár elektródát marásra. Ehhez nem fogja elküldeni a komplett szerszámot, csak hogy a felületcsatolásaid ne essenek szét.
[ Szerkesztve ]
Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
Parson
addikt
válasz #06658560 #6190 üzenetére
Ha már ilyen vita merül fel, hogy hogyan is nézett ki pontosan az eredeti modell, akkor azt már nem biztos, hogy a modellfa alapján kell nézegetni... egyszerűbb és mindenki (főnökök) által elfogadottabb, ha az elküldött / érkezett modellt direktben megnyitva összehasonlitja az ember. A puszta tény mindenki által könnyebben elfogadható mint a magyarázkodás, hogy melyik elem volt ott a fában eredetileg és melyik nem.
Az pedig, hogy utólag a saját cégnél hogyan és ki módositgatta, az már egyéni (vagy saját csapat) felelősség(ének) kérdése.
───────────── P r o / E N G I N E E R ─────────────
-
Atlantis
veterán
válasz #06658560 #6194 üzenetére
Nézd, lehet. Én a Windchill-t ismerem, annál ilyen nem fordulhat elő, ha jól be van állítva.
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
Parson
addikt
válasz #06658560 #6197 üzenetére
Kiegészítem az előbb irtakat: Belső szabályzat kell, és akkor nincs kecmec. Multi szinten nálunk ez így ment. Most is multinál vagyok, de itt más a fabula.
Amúgy alapjaiban egyetértek a szisztémáddal.
[ Szerkesztve ]
───────────── P r o / E N G I N E E R ─────────────
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #6203 üzenetére
Amit egyetemen tanítanak, hogy miképp zajlik a fejlesztés, CAD+FEA relációja, ki mit csinál, mennyi idő, kiértékelés miképp zajlik, stb., na, azt a tudást, úgy ahogy van, lehet kidobni a kukába.
Vagyis az a tudás, nem tudás.
Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
masta_dry
tag
válasz #06658560 #6203 üzenetére
Köszönöm a tartalmas választ!
Egy kicsit konkrétabb leszek: műanyag alkatrészek vizsgálatára (moldflow / moldex) lennék konkrétan kíváncsi. Pár °C eltérés a szerszámban, nyomásingadozás szerszámkitöltéskor, fröccsöntő gép műszaki állapotának romlása -> csigageometria változása, alapanyag minőségi eltérései. Ezek mind belejátszanak a gyártott alkatrész minőségébe, méretébe, mechanikai tulajdonságaiba. -
masta_dry
tag
válasz #06658560 #6320 üzenetére
Igazából szerintem kis cég elvan az excel-lel, középvállalat esetében mérlegelném, hogy a meglévő rendszer hegesztése olcsóbb vagy újban lehet gondolkodni. Nagyvállalatnál nyilván nagyobb az anyagi mozgástér.
Az SAP One-t ajánlottam anno, amikor az egyik volt munkahelyemen (50 fő) váltás volt, de végül sógor-koma-jóbarát rendszer lett bevezetve...[ Szerkesztve ]
-
masta_dry
tag
válasz #06658560 #6322 üzenetére
A CAD rendszer módosításkövetésére minden gyártónak van szoftvere. Amikor egy cég belebonyolódik a sok verzió követésébe, akkor már van akkora forgalom mögötte, hogy ki tudja köhögni a pénzt a cad-modell kezelő szoftverre is. Nagyobb cég meg integrálja a vállalatirányítási rendszerébe a cad verziókezelést, ahogy írtad.
Én pl. erre a feladatra ráereszteném a cég informatikusából, egy mérnökből, plusz egy költséggazdálkodóból álló csapatot, mert sok múlik azon, hogy sikerül-e felmérni, hogy mire is van igazán szükség.
Külsős "szakértő" vagy a saját udvartartásából ajánl majd valakit, vagy pedig Dáriusz kincsét kéri el cserébe (vagy mindkettő ) -
masta_dry
tag
válasz #06658560 #6324 üzenetére
Mi pl. nem vettük meg a Catia-hoz tartozó cad verzió management modult (Catia TeamPDM). Helyette van egy központi web-es doksi nyilvántartó rendszer, és minden fejlesztő központ azt használja. Még így is olcsóbb szerintem, mint megvenni cirka 100 Catia licensz mellé a TeamPDM-et. Emellett van lokál Lotus Notes kiegészítő hekkelés azokra a termékekre, amelyek nem mennek nemzetközi porondra, hanem csak a magyar vállalaton belül vannak kezelve.
-
perfag
aktív tag
válasz #06658560 #6353 üzenetére
Solid Edge ST4 hagyományos (17 évesek, harmadikos középiskolások, 15. hónap tapasztalat) LEGO pók robot animáció. Pár kattintással segítsetek a nézettséget feldobni.
Kösz! -
Amateur87
tag
válasz #06658560 #6388 üzenetére
Köszönöm szépen a segítségedet, mostmár legalább tudom hogy jó irányba indultam el. A bordás tengelyvégeket már sikerült ki silabizálnom. Végülis nem DIN 5480, hanem SAE J489, magát a szabványt nem találtam meg, de találtam hozzá egy frankó amerikai program próbaverzióját így már azt a részt sikerült letudnom.
Amivel még most küzdök az R2,5/03, így ebben a formában nem tudom hogy mit jelent, gondolom valami beszúrás lessz. A másik pedig a reteszhorony ami ráadásul tárcsamaróval van készítve mellesleg hibás a méretezése (R80), nem igen láttam még ilyen verzió.
Az a probléma ami nem oldódik meg magától 3 nap alatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozzak vele!
-
Parson
addikt
válasz #06658560 #6388 üzenetére
Egyetértek a megállapításokkal, kivéve eggyel:
Életben kevésbé célszerű a tűréseket betűjellel megadni, sokkal könnyebben ellenőrizhető, ha a valós méreteket írod fel, nem kell hozzá silabusz a műhelybe.
Nos, ha a tűréstábla ott van a rajzon, akkor nem kell plusz silabuszt előkaparni... Amúgy valóban célszerű a gyártáshoz csak a méreteket feltűntetni, de vannak esetek, amikor hasznosabb lehet a betűvel való jelölés... nem véletlenül találták ki ezeket sem.
[ Szerkesztve ]
───────────── P r o / E N G I N E E R ─────────────
-
Imics13
tag
válasz #06658560 #6410 üzenetére
Hi,
Ideológiai háború tört ki köztetek. Mind a kettőtök jó oldalról közelíti meg a értékkel/betűvel való megjelenítést.
Az én tapasztalatom az, hogy inkább akkor használom a betűs megadást, ha nagyon zsúfolt a rajz, mert ebben az esetben kidobom egy táblázatba és átláthatóbb is.Ha azonban van "hely", akkor a helyén bizony értékkel jelenítem meg.
Mind a kettőnek van létjogosultsága!
Üdv,
www.solidedgest.wordpress.com
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #6481 üzenetére
Ilyesminek általában a tűrés az oka. Ha szigorú tűrést állítasz be, akkor jobban közelíti a vezérgörbéket, de a közbülső szakaszon nagyon megnőhet az eltérés. Ennek a paraméterezési lehetősége viszont szoftverfüggő, az igaz. Ezért szeretem kiegészítő proginak a Rhinoceros 3D-t, mert nagyon jól lehet állítani a felületek rendjét, a görbék fokszámát, a megengedett eltérést a vezérgörbéktől, a görbületi folytonosságot, stb. Viszont nem ipari CAD.
Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
Szepy2884
tag
válasz #06658560 #6742 üzenetére
Kovidinka kollégával hackelgettük együtt az egyik problémás modellemet. Ő jött rá, hogy egy leprojektált él amiből szerkesztői vonal lett, majd ahoz lett kényszerezve egy sketch okozta az egyik problémát. Szerintem ilyesminek nem lenne szabad problémát okozni, de megtörtént. Mi is arra gondoltunk, hogy valami beállítási gubanc lehet.
De én nem tudom hogy állítgattam e el valamit is, és ha mégis akkor mitA mérnök az egy olyan lusta fajta, aki mindíg azon agyal, hogy miként lehetne kevesebb erővel hatékonyabban működni.
-
Teasüti
nagyúr
válasz #06658560 #6927 üzenetére
Alig értettem, miket hordtál itt össze.
Főleg az „iterációs lépések” homály.Statikus erővel próbálok modellezni - először életemben. A profilomban található konfiggal. Egy 29 alkatrészes csapágylehúzót modelleznék le, ami egy menetes orsóból, egy agyból, három körmös kallantyúból, vagy lábból áll, valamint a lábak menetes csapszegekkel vannak rögzítve az agyon, rajta M6-os önzáró anya, alátét és végül laposvasból néhány nyelv köti össze az agyat a lábakkal a csapszegeken keresztül. Laza illesztések vannak, kivéve a meneteket, azok ugy névleges méreten vannak kivágva.
Nem értek hozzá, így jobbnak láttam nem piszkálni a felületi érintkezéseket, globális no penetration lett megadva. (csak ezzel hajlandó szimulálni, bármilyen bond esetén interferenciára panaszkodik a meneteknél, pedig nincs is.)
Orsó belső végén és a körmökön roller/slider kényszer, és az orsó külső végén egy forgató nyomaték van. Kiválasztottam a megfelelő anyagokat, és indítottam a szimulációt. Kb ennyi, ha nem hagytam ki semmit.
Solvernek pedig jah, az a FEA izé. Direct sparse vagy melyiknél elfogy a ramom.
Köszi a választ!
-
Parson
addikt
válasz #06658560 #6955 üzenetére
Ezzel 'sajnos' egyet kell értsek. Nekem is vannak kollégáim, akik örülnek, hogy milyen szép eredményeket dob ki a gép, de sajnos fogalmuk nincs arról, hogy miért. Ilyen hozzáállásra nem csak alapozni nem lehet, de sajnos erre illik rá legjobban a parasztvakitás szó is, amit a főnökök lazán benyelnek, aztán max gyártás vagy mükődés közben jönnek elő a valós helyzetek, amik miatt megy az ujjal mutogatás és sejthetjük, hogy az sem a megfelelő irányba. Egy szó mint száz, ha vki komoly eredményt akar elérni CAD területen, annak illik beleásnia magát, különben hülyeségeket modellez (és nem rajzol). CAE területen pedig mindez még fokozottabban érvényes a plusz lexikális tudás igénye miatt.)
───────────── P r o / E N G I N E E R ─────────────
-
Sickboy25
addikt
válasz #06658560 #6969 üzenetére
Ez a tengelyem... és ez a feladat vele 146
Egyszerűen nem emlékszem , hogy tudok csinálni egy tengelyre átmenő furatot vagy hornyot, mert ha meg is rajzolom a testre, nem enged vele semmilyen műveletet... Köszi
"Az élet olyan, mint az ásás. Néha hátráltat egy- két gyökér, de annak jól odab*szol ásóval, azt’ haladsz tovább!"X360 gamertag: sickboyhun
-
Sickboy25
addikt
válasz #06658560 #6980 üzenetére
A forgástestet így csinálta: top plane, central line-ra megrajzoltam az egyik felét majd revolve -val beforgattam... Most sikerült az átmenő furatot belevarázsolnom, de nem tudom hogyan, most a horonyt rajzolta be, de nem akarja kivágni, most azzal játszom...
qwasqwas: köszönöm a videót, majd otthon megnézem, itt melóban nem tudom megnyitni...
"Az élet olyan, mint az ásás. Néha hátráltat egy- két gyökér, de annak jól odab*szol ásóval, azt’ haladsz tovább!"X360 gamertag: sickboyhun
-
Sickboy25
addikt
válasz #06658560 #6983 üzenetére
Tudom az összes ikont mire jó, de használat közben van gondom vele... Az átmenő furat létrejött, most a hornyot megrajzolom, de a test belsejébe rakja és nem a felszínére... Valaki felvehetné nekem videóra, hogy kell ezt megcsinálni, mert ez kb. 3 perc, nektek akik vágjátok...
[ Szerkesztve ]
"Az élet olyan, mint az ásás. Néha hátráltat egy- két gyökér, de annak jól odab*szol ásóval, azt’ haladsz tovább!"X360 gamertag: sickboyhun
-
Sickboy25
addikt
válasz #06658560 #6985 üzenetére
Nem a kihúzás mértékével van a baj, hanem belülről kifelé akarja a hornyot belerakni, mert vmiért a test belsejébe rakja a méretezett hornyomat... KÉP
Nem vagy túl türelmes, nem érthet mindenki hozzá, ezért fordultam hozzátok és Inventorral is kb. 3 éve nem dolgoztam... Lehet más nem felejti el, de sajnos én igen... Ha talán lépésről lépésre szájbarágósan leírná valaki, mert ez az alapja az egésznek, ha ezt nem tudom megcsinálni, akkor semmit...
"Ott van két nevezetes SÍK a képeden is, azokat kiválasztod a sketch alapjának, azt kalap kabát." --- Nah igen ezt nem tudom, hogy kell, valószínű, hogy az átmenő furatnál sikerült, mivel megcsináltam, de nem volt tudatos a dolog sajnos...
[ Szerkesztve ]
"Az élet olyan, mint az ásás. Néha hátráltat egy- két gyökér, de annak jól odab*szol ásóval, azt’ haladsz tovább!"X360 gamertag: sickboyhun
-
Parson
addikt
válasz #06658560 #7026 üzenetére
Ezzel én is egyet értek, a nyomtatható 2D-s rajzok soha nem fognak kimenni a divatból, még akkor sem, amikor flexibilis digitális kijelzőkön, e-papirokon, meg ki tudja még min mennek majd a nézelődések a legtermészetesebbnek tűnő módon. A 2D-nek meg van az az előnye a 3D-vel szemben, hogy csak 2 dimenzió és nem 3, ezért az ábrázolásban és értelmezésben is egyszerűbb sokszor. Persze a 3D előnye is ott van a 2D-hez képest, ezért jó, ha ki tudják egésziteni egymást...
Kopi, ment egy privát.
───────────── P r o / E N G I N E E R ─────────────
-
Wasquez
senior tag
válasz #06658560 #7080 üzenetére
Ezt te honnan raktad össze?
Kértem én olyat, hogy valaki szájbarágjon?
Én egy egyszerű kérdést tettem fel, hogy van e valami magyarnyelvű oktatóanyag ehhez a programhoz, vagy, hogy hogyan érdemes nekikezdeni a megtanulásnak!?
Ehhez képest meg mindjárt szoftvertolvajnak lettem kikiáltva!
Vissza sem olvastál, hogy mit szeretnék, nem kértem, hogy mindenki az én oktatásommal foglalkozzon!
Ismerve a magyar munkaadókat, csak úgy szórják a pénzt az oktatásra! Főleg, hogy ilyen filléres téma!
Nem fognak elküldeni tréningre, mert nem vagyok tervező, viszont a mérőgépre kell modellt kiszednem, koordinátarendszert rárakni, meg méregetnem a darabon, és ha már foglalkoznom kell vele, akkor szeretnék belemélyedni!PC
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #7133 üzenetére
Pedig én kifejezetten azért nem szeretem, mert nem elég precíz. Bár nekünk nincs, de a partnereinktől kapott, Proe-ből importált 2d és 3d modellek tipikusan hajlamosak a szétesésre.
Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
HercsY
csendes tag
válasz #06658560 #7194 üzenetére
Úgy gondolom szükséges a noti, mert fő a hordozhstóság:
-kétlaki élet
-főiskola
-munka
-Catia, Pro-E tamfolyamokErre gondoltam:
http://www.laptopszalon.hu/webshop/notebook/Lenovo_IdeaPad_Y580_Intel_Core_i7_3610QM_8GB_1TB_NVIDIA_DOS_Metalszurke_LENOVO-Y580-59-349171_4752.htmA komplexitás első közelítésben nem kiemelkedően magas.Álltalánosan 100 alk. alatti összeállítások...
One crew, one soul...
-
Imics13
tag
válasz #06658560 #7198 üzenetére
Hi,
Szubjektiv az egész dolog. Én is jártam már úgy, hogy tanácsot kértem, de a végén sem láttam tisztábban mielőtt kérdeztem...
Szerintem most is ez a helyzet!
Én jobbnak tartom a nagyobb felbontást, mert nem biztos, hogy mindig monitorra lehet kötni a gépet, egyébként, akkor már olcsóbb egy desktop! Izlések és pofonok!
Üdv,
www.solidedgest.wordpress.com
-
dennis.nol
tag
válasz #06658560 #7219 üzenetére
Ez rendben van, így csinálom.
Lehet hogy én nem értelek, de nekem úgy kellene, hogy folyamatosan mozogjon benne - kismillió snapshot nélkül, mert most volt vagy 6 db egy kis mozgástartományban!
Azt szeretném, hogy kettő legyen! Egy alsó véghelyzet és egy felső (mert ugye az 1. testnek nem kell több).
Mindeközben pedig a 2. test folyamatosan jár ki-be (közbenső snapshot-ok nélkül).Köszi, a segítséget néked is.
[ Szerkesztve ]
-
Atlantis
veterán
válasz #06658560 #7246 üzenetére
Nem tudom, Catia távol áll tőlem. Creo/ProE és nagy duzzogva SW az, amivel napi kapcsolatban vagyok.
A jövő CAD-ben az APU-é, ebben meg az AMD messze jobban áll mindenkinél. A CAD-szoftverek fejlesztői ezt nem hagyhatják figyelmen kívül. A belépőszintű kártyákat (aminél CAD-hez szerintem nem is kell több) integrált megoldások váltják, nem is olyan sokára. Az NVidia a Q600 óta nem adott ki ebbe a szegmensbe kártyát, ez meg már hány éves? Nekem úgy tűnik, hogy feladják ezt a területet és a nagyobb, CUDA-s kártyákat erőltetik. Az AMD versenytársa a CAD-világban is az Intel lesz, VGA-fronton is, az NVidia a mi szemszögünkből jelenleg úgy tűnik, hogy felejtős.
mintAdarab: Perforált lemeznél nem a megjelenítés számít, hanem hogy elhajítom a maradék hajam, míre kiszámolja azt a 10k elemet. Én nem is szoktam egzaktul modellezni, ha nem muszáj, inkább valami felszín-mintázatot használok modelltérben, rajzon meg lehet trükközni.
[ Szerkesztve ]
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
Atlantis
veterán
válasz #06658560 #7255 üzenetére
Nem értek egyet, szerintem jó az irány, inkább a szoftverfejlesztésnek kéne hatékonyabbnak lennie. Tény, hogy sok feladatot nem lehet párhuzamosítani, de esetleg ki lehetne használni jobban is a HW-t, pl.: a GPU számítási teljesítményét. Az órajel véges, ennyit lehetett elérni, nem minden, inkább az lesz fontos, hogy órajelenként mennyi utasítást tud feldolgozni a vas. Ott még van tartalék és persze ott unatkozik a brutál GPU, ami sok mindent számolhatna...
Dominator: a WF4 teljesen megbízható, mindent megjelenít. Bezzeg a Creo, no ott sikerült ezt a jól működő megoldást teljesen elbaszniuk.
Próbáld meg a modellfában kijelölni, hogy miket jelenítsen meg, használd a kiválasztási szűrőket.[ Szerkesztve ]
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
Atlantis
veterán
válasz #06658560 #7280 üzenetére
Nem tudom, ennyire nem vagyok otthon a programozásban. Mindenesetre arra várni, hogy majd erőből, órajelből oldjuk meg gyorsabban a dolgokat, felesleges, mindkét gyártó architektúrája ennyire képes és a gyártástechnológia sem finomodik már jelentős mértékben. Az órajelenként végrehajtott utasítások száma javulhat még, ez segíthet az egy szálas programoknak. Úgyhogy kénytelenek lesznek a szoftverfejlesztők optimalizálni, minden apró részletet, amit csak lehet.
>>>>>>>> Creo Parametric ; Allplan Engineering ; McLaren F1 Team <<<<<<<< "A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." - Henry Ford
-
Tulkas
tag
-
kpityu2
őstag
válasz #06658560 #7296 üzenetére
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy CAD szoftver nem tud normálisan nyílt adatcsere formátumba menteni. Ezzel olyan mértékben korlátozza a szoftvert használók kooperációs képességeit, hogy gyakorlatilag piacképtelen lesz a szoftver.
Az, hogy a step-et egy felületmodellező program felületként nyitja meg teljesen normális. Az is normális, ha egy testmodellező program felületként importálja be, ha a saját szigorúbb beállítása miatt nem tudja a felületeket testté összevonni. Ilyenkor viszont igen hosszú időbe telhet a próbálkozás, hogy létrehozza a testet. Ilyenkor célszerű alapból kikapcsolni a felületek összevonását.
Nálam is nem egyszer előfordul, hogy az egyik progi kifekszik a modelltől, egy másik pedig simán megnyitja. Általában az nyitja meg simán, amelyik kevesebbet vacakol az ellenőrzéssel. Elég jól bevált a Delcam Exchange, sok formátumot ismer (Catia-t is), és jól konfigurálhatók a konverziós beállításai.Okos mérnök a hülyeséggel is kalkulál. Avagy, a "Figyelj oda jobban" tábla nem munkavédelmi eszköz....
-
Tulkas
tag
válasz #06658560 #7310 üzenetére
Üdv,
arra gondoltam hogy a modellt bárhogy is forgatom, mégha takarásban is van, láthassam a felületeket. (Mintha Zupermannként átlátnék mindenen, de csak a megjelölt felületeket tudnám látni a modellen.)
Konkrétan pl.:vegyünk 6-7 gyerkőcöt, akik az autóm másik oldalán elbújtak, és vigyorogva tapogatják az és frissen vaxolt Roys-om. Nem akarom őket látni, csak azt hogy fogják-e, és ha igen HOL a fényezést. (Mindezt az én oldalamról.)
De már megoldódni látszik a dolog, csak leképzett draft-ból kell dolgoznom, amiben sok a felesleges vonal is, és a "gyerekeket" is el kell tüntetnem.."Nevess, és a világ veled nevet...Horkolj, és egyedül alszol..."
-
Tulkas
tag
válasz #06658560 #7313 üzenetére
Háhá,
sikerült máshogy is megoldanom, de sajnos nem tudom pontosan belőni a rajzot.
Ha egy összeállításnak egy koordináta rendszere van, és és az egyik darabját, és a másikat is átviszem 2D-Draftba, miért nem tudom a kettőt 2D-ben "egymásra rakni"? A két nézet két külön sheet-re került, mindkettőn jelölve van a két tengely, de csak kézzel tudom "megragadva" egymásra illeszteni a kettőt. Így nem túl pontos :S.."Nevess, és a világ veled nevet...Horkolj, és egyedül alszol..."
Új hozzászólás Aktív témák
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs