-
IT café
Vásárlási segédlet - Karbantartás - Egyéb hasznos dolgok
Mielőtt kérdeznél olvasd el a téma összefoglalót, vagy használd a keresőt
Aktív témák
-
KrAt
veterán
Megvolt az első ""hosszabb"" outizásom, mióta megvan.. Hát, sírtam és örültem egyszerre..
Vettem átalakítót Presta szelephez, bent fújtam kompresszorral, működött rendesen is, bár a nyomást nem láttam, mivel a szelep lezár, ha elengedem a nyomást.. De érzésre picit puha volt, de kb jó, mert 5 bart tud (annyira volt állítva?) a kompresszor. Ez
Féket beállítottam, már kis fékkar húzásra hozzáér a felnihez, de a betét kegyetlen puha, mert ahogy húzom tovább, úgy "nyúlik" a fékkar. Ez
Kezdődött azzal, hogy mikor elindultam, a Soroksári úton 35-40 km/h átlagot jöttem végig, ahol nem kellett lámpánál állni.. Ez
Aztán amikor a Lágymányosi híd alatt a felhajtóra fordultam rá balra, tempósan, bedőlősen, akkor "kitört" alattam a bringa segge, azt hittem, ott borulok el, megfogtam.. Hátul néztem, gyönyörű volt a drift nyoma, kár, hogy nem direkt volt. Ez
Aztán miután tudtam, hogy kegyetlenül csúszik a gumi, óvatosan mentem. Nem is volt semmi gondom vele, míg nem a budai Duna melletti bringaúton éreztem, hogy mozog vmi a lábam alatt.. Lelazult a bal oldali hajtókar a 40 km-t futott bringán.. Persze semmi szerszám nincs nálam, jobb híján lakáskulccsal húztam meg. Ez
Átértem haverhoz, volt nála imbuszkulcs készlet, azzal meghúztam. Mehettünk bringázni, ez
Elmentünk a kúthoz, az ottani kompresszor kb 7 bart tud, nekem 7,7 kell a gumiba. Átalakító rátesz, fújom, mint állat, keményebb nem lesz.. Kisebb keresztbordákat rendesen veszi, az erőteljes, hirtelen kereszttöréseket a betonban érzésre felniig felütéssel jutalmazza. Ez
Aztán kértem, maradjon mögöttem, és nézze, mennyire csúszik a segge, ha hirtelen irányt váltok. Kicsit csúszik csak, érzem is már, h reagál a dolgokra, ez
3 km után megint lelazult a hajtókar, mögöttünk nemsokkal volt bringabolt, kaptam emberes imbuszkulcsot kölcsön, kapott a szájára a csavar, azóta hibátlan. Ez
Onnantól minden rendben volt, kényelmesen, jól tekertünk, jó volt. Ez
Kérdéseim:
- normális, hogy ennyire csúszik a gumi? (Kenda Capmaign asszem) Nyilván nem kis súlyom van, de a Cross semennyire se csúszott..
- Presta szeleppel és átalakítóval honnan tudom, hogy mennyi a nyomás benne? Mert elvileg, ahogy nem fújom, elengedi magát a szelep, és lezár. Onnantól hiába mutat 7 bart a pumpa, az csak a csőben lévő nyomás a szelepig , nem?
- az mennyire para, ha elvileg 7 bar nyomással felüt a durva, éles huppanó? Jó, ez se az én súlyomra lett tervezve, a gumi is érzésre puha volt, de mégis 7 bar, nemértem..
[ Szerkesztve ]
-
popp
tag
Tanácsot szeretnék kérni.
Le kell szögeznem előre nem értek a bringákhoz, nem is tudom mik azok a dolgok amiket érdemes figyelni vásárláskor.
Igényeim:
- amire használnám: heti 2-3-szor, alkalmanként kb. 10km-t tekernék
- hobbi kerékpárnak használnám elsősorban (sportolás céljából), tehát nem munkába járásra venném, ritkán azért biztos előfordulna, hogy városi közlekedésre is használnám
- viszonylag nagy átlagsebesség lenne a jó, tehát vékony kerekeset szeretnék (a mountenbike és a versenybicaj közötti szélességre gondoltam)
- 100k-nál többet nemigazán akarok rászánni, de olcsóbban még jobb volnaEgyetlen egy bicajboltban voltam ezidáig, ott ezt ajánlották, a 2011-es modellt azt hiszem. Erről van valami vélemény? Illetve tudnátok vmi más ár/érték bajnok bringát is ajánlani?
Köszönöm!
"A MOSFET-ek karakterisztikája olyan egyenes, hogy attól bármelyik elektroncső sírva fakadna. A csöveké viszont épp olyan mértékben görbe, ami az emberi fülnek kellemes."
-
Ariadne
őstag
Egy 10 barig működő műhelypumpát igazán érdemes lenne venned, alapfelszereltség egy bringás háztatásban és kb. 5-6000 Ft-ból megúszható, nagyban megkönnyíti az életet.
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
tzimash
őstag
m520 pedál tulajok!
Nektek is kattog? Pedálfordulatonként 1, de van hogy 2 kattanás, próbáltam lefújni láncspray-vel, meg játszottam a feszítőcsavarral egy kicsit, de marad a kattogás. Az az érdekes, hogy ha csak egy lábbal hajtom a bringát (teljesen mindegy, hogy melyikkel), akkor nem csinálja. Másik jelöltem a hangforrásra a középcsapágy. -
Ariadne
őstag
Hát, kérdés, hogy milyen, és tud-e országútihoz elég nyomást... Nagy bizalmam nem lenne benne, a minimum szerintem a decathlonos műhelypumpa, arról tudom, hogy jó és olcsó is.
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
-
Zebu
addikt
Sziasztok!
Ma végre beraktuk az új telót a Scott bicóba. A régiről átpakoltam a kormánycsapágyat meg mindet... Viszont most kotyog kicsit... Mitől lehet? Mit csináltunk rosszul?
A másik, hogy a markolatot is lecseréltem, de kb 2 liter vizet vesztettem mire az egyik oldalra félig felhúztam. Mi a trükk? Bezsíroztam, de ha megszakadok, akkor is csak alig megy felfelé....
szerk: Jah persze a poploc cucchoz nem kaptam bovdenházat, azt vehetek Fene...
[ Szerkesztve ]
-
dqdb
nagyúr
A másik, hogy a markolatot is lecseréltem, de kb 2 liter vizet vesztettem mire az egyik oldalra félig felhúztam. Mi a trükk? Bezsíroztam, de ha megszakadok, akkor is csak alig megy felfelé....
Szappanos vizet vagy más gyorsan megszáradó síkosítót nyomassál alá fecskendőből.tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
Hasaggymeg
veterán
Markolatfelhúzásnál majd beszakadtak körömházaim,állítólag vizezni kellett volna,nem hiszem jó a zsír,hisz ott maradva majd csúszóssá teszi,nem fog helyén maradni.
"Végy egy kerékpárt,nem fogod megbánni...feltéve ha életben maradsz."Samuel Langhorne Clemens link: https://cdn.rios.hu/dl/upc/2024-02/02/91209_d2j2gi0v6zwls7lx_1000006503.jpg
-
Zebu
addikt
válasz Vasinger! #10463 üzenetére
Ránézésre pedig ugyanakkorára vágtuk le. Sőt, amikor a stucnit ráerősítettük, akkor még meg is nyomtam a kormányt+telót lefelé, hogy tutira megszoruljon.
Más:
Nekem is van egy műhelypumpám, de nemtom. Furcsa. Van rajta nyomásmérő is, de nem tudom mikor mutat jó értéket, mert próbálom a gumimat 8.5-re felfújni vele, akkor az elején annyit is mutat, de után a mutató folyamatosan esik lefelé. Továbbá azt hittem, hogy a nyomásmérő már a rácsatlakoztatásnál elkezd mérni, de nem. löknöm kell 1-2-t ahhoz, hogy egyáltalán bármit mutasson. Most így tök gáz, mert nem tudom, hogy mennyi van benne. Ha nyomok bele nem lesz-e a túl sok, vagy egyáltalán nincs-e benne túl kevés
Ő a pumpa: [link]Tapintásra kb ok, de hát nemtom. 3 napja egy vasúti átjáróban akkorát odavertem, hogy azt hittem szétesik a bringa alattam. Veresegyházon mentem keresztül és halálos volt. Gondoltam, ha ezt megászom defekt nélkül, akkor minden frankó. Megúsztam, de az egész bringa berezonált akkorát ütött....
Hasaggymeg: Meg sem moccan a zsírtól sem.... Mindegy ott van-e! Lehet meleg szappanos vízbe beáztatom, hátha még lágyul a melegtől.
[ Szerkesztve ]
-
rétisün
veterán
válasz N.GÁBOR #10170 üzenetére
na, felderítettem nektek a zeg-zalacsány-keszthely útvonalat, továbbra is a zeg-zalaapáti-keszthelyit ajánlom...
ittnohról 45 km (1:35) a keszthelyi móló, az emelkedők és a szél miatt (ellenére?)
a mólón megettem két müzliszeletet, (v)ettem egy négygombócos fagyit mg egy ásványvizet, aztán hazakarikáztam.
zalaszentgrót felé ilyen úton jöttem szentgrótig, ami annyit jelent, hogy kirakták a táblákat a közút mellé....azt gondolom mondanom sem kell, hogy tegnap észak felől jöttem haza, szembeszélben (szki nem találta el a déli hátszelet )...ma dél felől, szintén szembeszélben
a szembeszél mondjon le !!!![ Szerkesztve ]
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
dqdb
nagyúr
válasz Manitou #10467 üzenetére
Vagy bilincses rögzítésű kell, azokat könnyű felhúzni Legalábbis nekem eddig kétféle Ergonnal jó tapasztalatom volt felfelé. A régi markolatok leszedése már más kérdés, az egyik pár nagyon könnyen lejött, a másik pár után órákig nem tudtam fogni, mert nem sok bőr maradt a tenyeremen (igaz az egyik oldalon esés miatt nem kevés föld szorult a markolat és a kormány közé, ami akkorra már cementként funkcionált).
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
Zebu
addikt
válasz Vasinger! #10463 üzenetére
Még elmélkedem a nyakhosszon. Az hogy lehetne bajos? Elvileg a stucnival szorítod le nem?
Jah a gumikérdéshez még annyit, hogy ez a gyári a gumi a bicón. Szerintetek lehet ilyet még venni valahol? Egyelőre nagyon meg vagyok elégedve vele. Mondjuk, hogy milyen belső van benne azt nem tudom, meg hogy ki gyártja a Giant-nak azt sem...
[ Szerkesztve ]
-
Hasaggymeg
veterán
válasz tzimash #10468 üzenetére
Azt már csak késsel veszed le.
(#10471) Zebu...minden gumi ilyen lesz idővel.
[ Szerkesztve ]
"Végy egy kerékpárt,nem fogod megbánni...feltéve ha életben maradsz."Samuel Langhorne Clemens link: https://cdn.rios.hu/dl/upc/2024-02/02/91209_d2j2gi0v6zwls7lx_1000006503.jpg
-
fpeter07
veterán
-
Ariadne
őstag
Rárögzíted a fejet a szelepre rendesen? Általában rá kell nyomni erősen és felhajtani a rajta lévő fület, de ha nem nyomtad rá eléggé, még így is ereszthet, akkor elülről kell kezdeni. Nekem legalábbis csak akkor ereszt, ha nem nyomom rá eléggé, és majdnem ugyanilyen a pumpám. Ja az első egy-két fújásnál nálam sem mutatja, ezek így működnek, a korábbi is ilyen volt.
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
rétisün
veterán
presta (outi) szlepnél nálam sem mutatja egyből a guminyomást, amior ráteszem, gy-két fújás után már igen. szóval ezzelne foglalkozz, gondolom a szelep miatt van.
az mondjuk fura, hogy ha felfújtad, esik le a nyomás, de csináld azt, hogy felfújod a kívánt érték+0.5 bar, aztán mire leveszed a fejet, ha el is szökik a fél bar, még mindig elég nyomás maradt(#10471) Zebu: kérdezed meg, ahol a bringát vetted. ha bringát tudtak adni, a többi giant cuccot is kell hogy forgalmazzák.
[ Szerkesztve ]
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
szki
őstag
válasz rétisün #10469 üzenetére
300 km 3 nap szeles időben! Durván nyomod a kilométereket hallod-e!?
Pénteken déli szél volt biztos, mikor együtt tekeregtünk. Tegnap mifelénk megint déli volt (Zeg.-en ezek szerint más). Ma meg szintén déli, dél-keleti, mert alig bírtam a 18 km-re lévő strandig eltekerni 25-ös átlaggal. Szégyenszemre nem bírtam 38/21 áttéttel feltekerni, és a legkisebb tányérra is vissza kellett váltanom az első, azaz a lispei emelkedőn Kipurcantottam magam 3 nap egymásután. Bár ma nem a 65 km bicajtól. Nem kellett volna 3 órát tűző napon a hegyoldalt kaszálom.[ Szerkesztve ]
-
rétisün
veterán
"Durván nyomod a kilométereket hallod-e!?"
elég fura ezt pont tőled hallani (július: 20 nap alatt 2648 km)
egész pontosan 336 km, általában nem megy végig a track....
"Pénteken déli szél volt biztos"
igen, pont ezért (illetve hogy majd szombaton is déli lesz) terveztem a börzöncei utat, hogy hazafelé ne kelljen a széllel erőlködnöm. aztán ahogy kiértem a városból, már láttam, hogy ez nem jött be[ Szerkesztve ]
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
rétisün
veterán
lemaradtam a mod-ról: a pünkösd hétvége vezet eddig a maga 3 nap 372 km-ével....
de júliusban gyakorlatilag akármelyik 3 nap alatt megvolt neked a 300 km-ed...
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
szki
őstag
válasz rétisün #10477 üzenetére
Épp azért írtam, hogy durván nyomod, mert meglehet így neked is a 3000 km/hó
Legdurvább nekem 3 nap egymásután 640 km volt 2 hete (229+85+326). Most nem lennék rá képes újra, mert nagyon kifárasztottam magamPihentetnem kellene 2 napot, de holnap se lesz rá idő, mert mindig menni kell valamerre. Az összes lábizmomban izomláz van már.
Ha esős idő lesz, akkor szétkapom a bicajt, és átzsírzok, olajzok mindent, meg kap egy kis festést, ahol lekopott, meg hegesztettem a villát. Így elvileg nem is tudnék bicajozni 2 napig. De akkor meg ott a monti, ami incselkedik a terepre
[ Szerkesztve ]
-
rétisün
veterán
meló mellett nem sokszor tudok ekkorákat menni...hétvégékre maradnak a hosszabb túrák, de hétvégélből meg sajnos nem sok van (azokból is átlag minden 4. foglalt ), illetve amikor szabin vagyok, akkor lehet tekeregni, de a szabi meg még kevesebb
[ Szerkesztve ]
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
DemonDani
addikt
elbeszélgettek itt olyan távokról havi szinten, ami nekem éves
NEM FIZETETT REKLÁM! >>armegoszto.hu<< Folyamatosan friss akciók.
-
Motaba78
őstag
válasz rétisün #10483 üzenetére
sziasztok
hétvégi tekeréskor egy dologra lettem figyelmes a bicón, mikor elől leváltok a legkisebb fogaskerékre és hátul pedig nagyobbra(hegymászómenetbe), akkor erőkifejtéskor valami hozzáért a gumin lévő bütyökhőz, ez mitől lehet ? lánc, első váltó, esetleg a monoblokk (az nem hiszem hogy így tudna tekeredni) lenne szar?
a binyóba van kb. 100km. -
fpeter07
veterán
válasz Motaba78 #10484 üzenetére
Nekem az első váltó szeret barátkozni a hátsó gumival. Érdekes hangot ad ilyenkor. Anno a kitámasztóm ért hozzá, de akkor jóval drasztikusabb volt a sebességcsökkenés, konkrétan el sem tudtam indulni, mert lefogta a gumit.
Ha már aszfalton könnyű, elmegyek egyet Lövőre. Szigorúan pumpálás után. +1.5 barral sokkal kényelmesebben lehet menni.
-
rii
nagyúr
BP-en hol a legolcsóbb a nagygenerál (első teleszkópos MTB)
piros-kapszula: https://www.youtube.com/watch?v=oW-VZVYohRg
-
Jofi81
őstag
Múlt héten megvolt a kistolmácsi nyaralás, kétszer tudtunk biciklizni a barátnőmmel, ő idén most ült először biciklin. Első alkalommal elmentünk Lentibe a kisvasúttal, majd úgy tekertünk vissza. Ez egy laza 30-as volt, egyedül Bázakerettye előtt voltak hosszabb emelkedők. Másodszor Valkonyán és Bánokszentgyörgyön keresztül szerettünk volna egy kört tenni, sajnos ez nem jött össze egészen. A leírásban nem volt benne, hogy milyen minőségű az út, így Valkonya előtt visszafordultunk és rövidítettünk. Szegény barátnőm többet tolta a biciklit, mint amennyit tekert, felfelé nem tudott, lefelé nem mert menni. Azért én így is élveztem, legközelebb megcsinálom ezt a kört is. Megint azt kell mondjam, hogy alföldiként nagyon élvezetes zalában tekerni.
-
rii
nagyúr
És hogy jövök vissza? mert gondolom nem várhatom el, hogy aznap megcsinálják (-:
venember83: igen .. egy alaposra ... (-: restellem magam, amiért nem vagyok képes a saját kerómat karban tartani, de sajnos ezermillió más dolgog szívja ki az energiám még hétévégén is ... na meg nem is értek hozzá )-:
piros-kapszula: https://www.youtube.com/watch?v=oW-VZVYohRg
-
rii
nagyúr
válasz venember83 #10499 üzenetére
megpróbálom ... amúgy már 2 hónapja azon pörög az agyam, hogy lehetne, hogy evihessem hozzájuk ...
H-P munka 6-7-8-ig; meg most Szo-Va is 12-12 órában ...piros-kapszula: https://www.youtube.com/watch?v=oW-VZVYohRg
Aktív témák
● Olvasnivaló az
1. hozzászólásban.
● 2013.04.01-től fokozottan ellenőrzik a rendőrök a kerékpárosokat!
● Bringás jókívánságok:
- Ésszel!
- Széles utat, gumifákat!
- Örökös hátszelet!
Itt a jó idő (és a magas UV sugárzás), úgyhogy hosszú túrák előtt kenjétek be magatokat naptejjel!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen