Új hozzászólás Aktív témák

  • ócskás

    aktív tag

    válasz tomasz100 #2250 üzenetére

    Talán ez lehetett a későbbi P/50 objektum...

    "1935-ben Kadič Ottokár a Honvédelmi Minisztériumban tartott előadást a budavári barlangpincék légvédelmi jelentőségéről, majd az érintett hatóságok képviselőit körbe is vezette a földalatti folyosókon, akik meg is bízták ezen járatok légvédelmi célú hasznosítására.
    1939-ben a Honvédség a Székesfővárostól légvédelmi kórház (Sziklakórház) létesítését sürgette, s erre 1942-ben „a Szentháromság utca végén és az Úri utca észak-nyugati szakasza elején lévő majdnem teljesen üres pincéket” foglalták le.1943 májusában a főváros a barlangot összekapcsolta az Úri utca, Tárnok utca, Dísz tér és Országház utca alatt sorakozó, kitakarított barlangpincékkel. (Amelyíeket Kadič Ottokár korábban a látogatók előtt nyitott meg.) Az így összefüggővé tett, labirintusszerű üregrendszert a várfal tövébe kivezető vészkijáratokkal is ellátták. A barlangokat lebetonozták.
    Ezeken a munkákkal párhuzamosan elkezdték kiépíteni a kormányzat számára szükséges óvóhelyet: a főparancsnokság óvóhelyét. Ezek összeköttetésben álltak a fent leírt óvóhelynek átalakított barlangrendszerrel és a sziklakórházzal, valamint további kijárati lehetőségük volt a Vár alatt épült Alagútba is egy lépsőcsoron keresztül. A Honvédelmi Minisztérium épülete és a Budai Palota alatt épültek fő kormányzati óvóhelyek.
    A fenti létesítményeken kívüli objektum, melyet szintén használták légoltalmi célokra Budapest ostroma során a Váralagút, mely 1865-ben került átadásra. Az ostrom során az Alagút Pest felé néző oldalát befalazták téglával és egy légvédelmi löveget is telepítettek elé homokzsákok mögött. A Lánchíd Buda felé eső hídpillérének tetetjére pedig egy légvédelmi gépágyút telepítettek.
    Az Alagútban járműveket tároltak. Ezzel meg tudták óvni őket a szovjet repülők támadásai elől.
    Az utolsó objektum a várban a Sziklakórház. Ennek építése azért volt szükséges, mert a Vár volt az akkori Magyarország kormányzai központja. Ezért légoltalmi és egészségügyi ellátási megfontolásokból Dr. Szendy Károly a Székesfőváros Polgármestere elrendelte egy sebészeti szükségkórház – másnéven „Légókórház” – építését a Várhegy alatt 1939-ben. A létesítményt költségkímélési szempontok miatt a barlangrendszerhez igazítva alakították ki – barlangteremből szoba lett, járatból folyosó.
    Az építkezés 1939 és 1944 között megfeszített ütemben folyt és 1944. februárjában megnyílt a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza. 300 fő befogadására volt elvileg alkalmas a járatrendszer, melynek három nagy és egy kis kórterme, korszerű műtője volt, azonban az ostrom során kb 6-700 fő zsúfolódott itt össze és még a barlangok járataiban is helyeztek el ágyakat."
    Idézet Bunkermantól (Bunkermúzeum.hu).

    Biztosat ez alapján sem tudunk, de kiindulási pontnak jó lehet...

    http://fotki.yandex.ru/users/mn5818/albums/

Új hozzászólás Aktív témák