Új hozzászólás Aktív témák
-
hadsz
tag
válasz buldog-bódog #2561 üzenetére
"Belépő (parkolásidíj) fejében szabad a bejárás"
Csak ne lenne olyan messze tőlem!
-
hadsz
tag
Tulajdonképpen abszolút életszerű és logikus amit írsz.A belső ajtókra igazából értelmes magyarázatot eddig még nem találtunk,mert az ugyebár világos,hogy nincs mögötte sem többszintes csarnok,sem Igalra /ezt egyszer Tab esetében hallottam.../ vezető alagút,tehát elvileg teljesen értelmetlen oda azokat a 10 tonnás ajtókat beépíteni.Hacsak nem arról van szó,amit felvetettél,mert azt hiszem,ez mind Császár,mind Tab esetében megállná a helyét.
Alátámasztja ezt az elméletet az is,hogy nemrég végignéztem szinte az összes egykori kelet-német,lengyel,cseh Gránitot,és nagyon kevés kivételtől eltekintve mindegyik "átmenő" volt,mindkét végükön kapukkal.A kivételek esetében pedig sima fallal volt lezárva a "hátsó vég"- mögötte föld.Idáig sehol nem találtam olyan kivitelezést mint kis hazánkban Császáron ill Tabon.Esetleg nincs rokonod vagy igen jó ismerősöd az említett szervnél film megtekintés céljából? Már ha ez civileknek amúgy elérhetetlen lehetőség.
-
hadsz
tag
Szia,
nem tudom pontosan mire vagy kíváncsi,de ha a repülőtérre akkor:
Mimon-Hradcany repülőtér,'68 -70 től a KHDSCS /Központi Hadseregcsoport/ használatában
70-től 192.vadászrepülő ezred 3 századdal / MIG-15,MIG-21-es gépek/
75-től települt ide egy önálló helikopter egység is / MI-2, MI-8/
85-től a kivonulásig : 236.vadászbombázó ezred 3 századdal /MIG-27,MIG-23/
230.önálló helikopter század 3 rajjal /MI-8,MI24/
199.önálló helikopter század 3 rajjal /MI-6,Mi-8,MI-24/
Itt is van egy Gránit tároló-ideiglenes jelleggel.A repülőtértől néhány km-re DK-re egy ún. VII-es típusú / mint Tótvázsony/ atomfejtároló bunker.
-
hadsz
tag
Üdv!
Nos,nem teljesen.
Dióhéjban:
Ez a Wittstock-i repülőtér,a 16.Légi Hadsereg parancsnoksága /Wünsdorf/ alá tartozott.'47 és '90 között először a 3.vadászrepülő hadtest majd a 71.gárda vadászrepülő hadtest parancsnoksága települt itt.
47-től 721.vadászrepülő ezred / La-9 majd '56-ig MiG-15-ös/
56-61-ig 19.gárda vadászrepülő ezred /MiG-15,MiG-17/
61-94-ig 33.vadászrepülő ezred /MiG19,21,23,29/A repülőtér 330 hektár,40db AU-11-es,illetve 36db AU-16-os fedezék volt/van.Ezeken kívül elkezdték az építését 4db AU-19-es !! fedezéknek,amelyek végül befejezetlenek maradtak.
Egy ideiglenes Gránit tároló itt is volt/van. -
hadsz
tag
válasz buldog-bódog #2604 üzenetére
-
hadsz
tag
válasz buldog-bódog #2628 üzenetére
Szia!
A ladás,ifás,csepeles brigádokkal szemben pedig jelent esetben ott áll egy szem őr egy szál gumibottal meg egy kutyával. 36 hektárra... Ezt a cége,illetve a HM mint megbízó komolyan gondolta??? A kérdés költői.
-
hadsz
tag
Szia,
egy nagyon rövid összefoglaló erről az "érdekességről" :
Ez a reptér Templin vagy Gross Dölln néven szerepel.Ez volt az NDK legnagyobb katonai reptere,mintegy 1503 hektáron terül el.Rádió hívójele a '70-es években ASTORIJA,a '80-as években LEOPARD.
Állandó atombomba tároló /RTB/,2db Gránit.
40db AU-13 as fedezék.'55 ápr-szept IL-28 frontbombázók
'56-'70 787.vadászrepülő ezred , MiG-17,MiG-19,Jak-25,majd később Mig-21
'70-'94 20.gárda vadászbombázó ezred , Mig-15,MiG-17,Su-7,majd később Su-17,L-29ezeken kívül helikopteres alakulatok:
'69-'89 önálló helikopter raj ,Mi-2, Mi-8 ,majd később Mi-9,Mi-24
'89-'91 487.helikopter ezred , Mi-8,Mi-9,Mi-24 századokkal
Ez utóbbi ezred a rendszerváltásnak köszönhetően soha nem "épült ki" teljesen. -
-
hadsz
tag
Hááát,ezt a melót hangtalanul nem lehet csinálni.
Amikor kb 1,5 éve beszélgettünk az őrökkel - mert akkor még ketten voltak - mesélték,hogy bizony van probléma a fémgyűjtőkkel.Éjszakánként többször is hallották a portán az erdőből jövő zajokat.
Ha egyedül lennék ott,én tuti ki sem mozdulnék a kis kuckómból.Még ha van is kutyám... kolbászt csinálnak szerencsétlenből.
Szóval vagy a bakter is így gondolta,vagy a fiúk megbeszélték vele,hogy némi részesedésért nem hívja a rendőrséget,ha éjszaka nem csak tücsökciripelést hall.
Esetleg úgy érezte: nem látok,nem hallok - nem fáj a fejem sem. Őszintén szólva még nagyon a főnökei sem tehetnének szemrehányást neki: egy ember egy ekkora területre? -
hadsz
tag
Békés,Boldog Karácsonyt kívánok minden fórumtársnak!
Remélem még sok kitárgyalni- és megbeszélnivalónk lesz itt!
-
hadsz
tag
A gugli képen valóban egy szovjet tropo objektum látható.Viszont nem a CA hanem a KGB használta,az Önálló Kormányzati Híradó Ezred alá tartozott,amelynek a törzse Újpalotán állomásozott.A VSZ országaiban,így nálunk is,a hadsereg által használt kommunikációs lánc mellett volt egy kormányzati is.Sajnos érthető okokból ennek a hálózatnak a felgöngyölítése nehezebb,mint a "sima" tropo és egyéb hálózatoké.Kis hazánkban a péceli mellett Szolnokon volt egy bázis / ennek már nyoma sincs/ ,Csór felett a Baglyas-hegyen,valamint a keleti országrészben Görbeháza környékén,az M3 - M35 elágazás közelében kellett lennie egy állomásnak.Ez utóbbiról nem volt semmilyen információm,de az irányszög és a hatótávolság alapján Buldog-Bódog kolléga megerősített,hogy azon a területen volt egy híradós bázis.Pécelen 6db R-410-es antennát használtak,négyet a bunker nyugati oldalán,kettőt a keletin.A tartókonzolok csonkjai pár éve még megvoltak...Egy 89'-es légifelvételen klasszul kivehetők a tányérok,nagyjából az irányokat is meg lehet határozni,és ez elég pontosan egybevág azzal amit már tudunk.Az egyik pár ÉNY-i irányba,Szlovákia felé lőtte a jelet,ennek a fogadóállomása Voderady mellett megvan.Szintén megvan egy állomás Csehországban,Jirice mellett.A volt NDK területén 'asszem 3 v 4 állomás volt,ezek közül csak egynek a helyéről tudok pontosan,ez Wünsdorf /GSSD főparancsnoksága/ mellett volt,nagyon közel /kb 4 km/ az általad belinkelt "Bremen" bunkerhez.
[ Szerkesztve ]
-
hadsz
tag
válasz boeing707 #2697 üzenetére
Igen,az kétségtelen,hogy a KGB és a tényleges kormányzat nem ugyanazt használta.De hivatalosan a KGB egy kormányzati szerv volt,még ha a gyakorlatban a Szovjet Kommunista Párt irányította is.A 3003-as objektum ugyebár,csakúgy mint a 3001 és a 3002 ugyanolyan típusú tároló volt,mint a mi Tótvázsonyunk.Az is igaz,hogy Lengyelországban építettek ezekre a területekre Gránitokat is.Az NDK-ban,Csehszlovákiában és nálunk nem.Sőt,azt hiszem Bulgáriában sem.Az okát nem tudom,pedig biztos van rá valamiféle magyarázat.Pécel teljesen más tészta : отдельный полк правительственной связи.Érdekességképpen a csehországi híradó bázis esetében,amellett,hogy bunker szinte az utolsó centiig megegyezik a pécelivel,szintén volt egy Gránit.Igaz,azt egy fal belül kettéosztotta.Én el tudom képzelni,hogy Pécel esetében a Gránitok a mobil híradótechnika védelmére szolgáltak,csakúgy mint pl a Hajag esetében,de mivel a BARS egy jóval újabb építésű bázis volt,ezért ott már egy más "garázstípust" használtak,mint ahogy az összes többi BARS állomáson is.Van mégegy dolog,amit érdemes Pécelen megnézni,bár nem maradt sok belőle...A bunker főbejáratával majdnem szemben néhény méterre egy teleszkópszerűen kitolható antennának a több méter mély aknája van / ezt kékkel jelöltem a gugli képen/.Az aknát valamikor természetesen egy nyitható páncéajtó fedte.Ilyen típusú antennát csak rendkívül fontos objektumok /leginkább parancsnoki központok/ esetében használtak.Magyarországon ezen kívül csak kettőt láttam: Nagytevelen és Herenden a PDRC bunker mellett.Persze lehetett /sőt,szerintem volt/ ilyen még mondjuk Mátyásföldön is,de annak már fújhatjuk a nyomát... Valami hasonlót,igaz,kicsit kisebbet kell elképzelni,mint amit Zollye kolléga linkelt be pár napja : 1991!!!!!
Az R-410-esek párban álltak: ÉNY-ra ~ 300° ill. NY-ra ~260° valamint K-re ~ 80°.Természetesen az értékek hozzávetőlegesek.Az energiát pedig a bunkerből közvetlen kapták,ahol 2 szép nagy dieselaggregátor működött.[ Szerkesztve ]
-
hadsz
tag
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Végre ismét van gépem,az év utolsó napjaiban ugyanis egy alaplapcserével megspékelt telepítésen esett át a masinám. -
hadsz
tag
válasz horcsog5123 #2809 üzenetére
Szia!
Ezt csak úgy tudjátok kideríteni,ha egy-két jó lámpával lementek oda.
-
hadsz
tag
Ócskás!
Privát üzenetek mentek.
-
hadsz
tag
válasz planbmokus #2840 üzenetére
Várom a képeket!
Mi újság a sorompóval az út elején,nem volt lezárva? Egyáltalán a helyén van még?
Ami a tornyokat illeti,jó időben is nagyon észnél kell lenni felmászás közben. -
hadsz
tag
válasz buldog-bódog #2842 üzenetére
Szia Buldog!
Megtennéd,hogy elküldöd a gmail címemre? Köszi!
-
hadsz
tag
válasz Rusher4587 #2845 üzenetére
Itt található egyebek mellett néhány fotó a kőbányai pincerendszerről is :
fotók -
hadsz
tag
Szia!
Az általad felsorolt objektumok valóban szabadon bejárhatóak,most már- ha jól tudom- Császárral is ez a helyzet.Egy ilyen listát nem egyszerű összeállítani,mert bárhol változhat a helyzet /pl. Etyek/ ,de ha elolvastad a topikot,akkor elég sok infót szerezhettél,hogy hová lehet simán bejutni.
-
hadsz
tag
Tiszteletem az Uraknak,
nem szokásom beledumálni mások beszélgetésébe,de annyit szeretnék megjegyezni,hogy a sport fogalma alatt én is merőben mást értek mint az airsoft.Mondom ezt úgy,hogy van néhány olyan ismerősöm,akik űzik ezt az időtöltést.Az a lényeg,hogy az ember érezze magát jól,bármilyen hobbit is űz szabadidejében.
-
hadsz
tag
T. Mindenki!
Szeretnék eloszlatni néhány félreértésre okot adható tévhitet.A HM eddig sem és ezután sem fog a tótvázsonyi bázis területére idegenvezetéses túrákat szervezni.Amíg az objektum hozzájuk tartozik,nem valószínű,hogy változik a hozzáállásuk.Nem tudom,hogy a távolabbi jövőt tekintve milyen terveik vannak vele,de jelenleg ez a helyzet.Ez a mostani alkalom egy kivételes lehetőség volt.Személy szerint annak örülnék a legjobban,ha a bázist megvehetné és meg is venné valaki,aki tudná finanszírozni a gatyába rázását - a körülményekhez képest,amíg nem jut a többi elhagyott és őrzés nélküli laktanyák,bunkerek,lérak bázisok,és az egyéb katonai területek sorsára - és múzeumként működtetné.Már ha ez lehetséges...
-
hadsz
tag
válasz stoneradamf #2887 üzenetére
Szia!
Az engedélyt a honvédségtől kaptuk,tehát ebből kiindulva hozzájuk tartozik.A tárolók kívülről teljesen épnek tűnnek,abból amit láttunk nem lehetett tudni,hogy pontosan mit is vittek el.Az összes páncélajtó a helyén van.
Ami a kérdésedet illeti: ha elkapnak,talán nem lőnek le... Viszont feljelentenek,és eljárást indítanak ellened.A bácsi nem hatvanas,és a kutya szerintem gyorsabb nálad és valószínüleg előbb vesz ő észre Téged mint Te őt.
Ha a hátsó bejáratnál nincs kinn a tiltó tábla,akkor valóban nem tudhatod,hogy nem szabad a bejárás,ebben igazad van. -
-
hadsz
tag
válasz medvezsolt #2917 üzenetére
-
hadsz
tag
A Déli-Bakonyban,ez Tótvázsony.Ha nem lett volna a télen az a cirkusz a fémtolvajokkal /2627.hsz./,még patentebb lenne.Ez a 2-es,déli tároló,amit a kivonulás óta csak az MH nyitott ki pár alkalommal,szemben az északival,ami évekig nyitva állt,és ennek ellenére az is egészen egyben volt.Az utóbbi időben váltak egyre nagyobb problémává a fémtolvajok - igaz,az őrzést tekintve ez egyáltalán nem meglepő.
A 2-es tehát,a parancsnok elmondása szerint szinte működőképes állapotban volt egészen a közelmúltig.Mindenesetre rosszabb látványra számítottam,igaz azért néhány helyiségben látható a vandalizmus...Jó hír,hogy a gazemberek már ülnek.
Az összes fotót hamarosan feltöltöm a képtáramba.[ Szerkesztve ]
-
hadsz
tag
válasz Speciali #2929 üzenetére
Üdv!
Teljesen meg tudom érteni,hogy a HŐR-nél tapasztalt nagyobb lazaság,kaja,szolgálat stb.miatt sokkal szívesebben gondolsz vissza arra helyre mint Tótvázsonyra.A környezet -persze ez szubjektív - szerintem itt is nagyon szép.Mondom ezt úgy,hogy jártam azon a határvidéken több HŐR laktanyában.A bezártságot sehol nem viseli jól az ember.
Az említett "mendemondáknak" ne higgy,mert nem maradt ott semmi olyan,amit annyira titkolni kellett volna.A tárolókból már jóval a kivonulás előtt elvitték az atomfejeket.
Amúgy ahol atomfegyvereket tárolnak, ott a talaj is szennyeződik. Szóval én nem csinálnék ott semmit, a következő pár száz évben...
Ezeket a fegyvereket nagyon precíz és szigorú normák szerint tárolták mindenhol.A talaj sokkal inkább szennyeződött mondjuk egy ÜZA vagy GK telephelyen,reptéren stb.Ott,ahol atomfegyvereket tároltak,tuti nem volt szennyezett a talaj és a környezet.Egyáltalán,mivel szennyeződött volna? Pusztán kíváncsiságból /mivel már előre biztos voltam az eredményben/ több tárolóban /nem csak Tótvázsonyban/ GM számlálót is használtunk,de az érték sehol nem volt számottevő.Sőt,állítom,ha az utcán,vagy bárhol mérünk,legalább olyan adatokat kapunk mint ezekben a bunkerekben.Tótvázsonyban konkrétan a leszorító kampókra is rámértünk,pedig annál kevés dolog volt közelebb a fejhez.Németországban például az egyik reptér atombomba tárolója,ma múzeumként működik...
A legutóbbi látogatásunk alkalmával két,egykor ott szolgált sorkatona is eljött velünk,Ők teljesen másképp gondoltak vissza az ott eltöltött időre...
-
hadsz
tag
válasz stoneradamf #2932 üzenetére
Nem kell minden mögött magyarázatot keresni,az MH-nál pedig ismert tény,hogy gyakran a kockát görgetik,a kereket pedig cipelik...A tárolóba pedig később sem tettek semmi titkolnivalót.
Most már egy kisebb is elég hozzá?
Nem elég.
A tárolókat akkor hivatalosan "védett objektumnak" nevezték.Az északi éveken át nyitva volt,a déli pedig mindvégig lezárva,eltekintve attól a kevés alkalomtól,amikor a MH ilyen-olyan okból kifolyólag kinyitotta.Sokáig az északi is nagyon jó állapotban volt,de sajnos a nyomorult fémgyűjtők miatt ez jelentősen leromlott.A déli pedig egészen a közelmúltig szinte teljesen patent volt,most már sajnos azon is látszik a vandalizmus.
-
hadsz
tag
válasz stoneradamf #2934 üzenetére
Most már az északi is le van zárva,nem csak a nagy rakodóajtók,hanem a személyzeti bejárat is.
Tudom,hogy nem szétverni akarod.
Ha további részletek is érdekelnek,keress meg privátban. -
hadsz
tag
Üdv!
Igen,a bunker néhány napig hermetikusan elzárva képes lett volna biztosítani a túlélést a benn tartozkodó személyzetnek /olyan 20-30 fő/.2db 600kW-os dieselmotor szolgáltatta volna az energiát.Önálló víz- és levegőellátása lett volna,melyek biztosították volna a bunkerben többek között a túlnyomást és a gépek,motorok,a híradótechnika hűtését.Nagyon sok víztároló kamra található az alsó szinten,külön az ivó- ,tűzoltó-,technikai - hűtővíz,szennyvíz stb.részére.A sűrített levegőt 24db palackban tárolták 200kg/cm2 nyomáson.Ezeknek a tartókonzoljai még most is megtalálhatóak az alsó szint egyik helyiségében /szerintem Ti is láttátok/.A bejövő levegő szűrése egy külön helyiségben történt,közel ahhoz a teremhez,ahol lemásztatok.A mellette levő szobában voltak az ún speciális szűrők / kémiai,biológiai /.
Amit az alsó szinten találtatok,az egy aktívszén szűrő és a bunker használtvíz /szennyvíz/ tárolójának falán van.Egy nukleáris robbanás esetén,ami lehet légköri,földfelszíni,stb.,különböző radioaktív kiszóródásról beszélhetünk.Ennek mértéke függ a töltet nagyságától,típusától /fissziós,fúziós,háromfázisú stb./,a robbanás helyétől,időjárási körülményektől,környezettől.
Az ún elsődleges radioaktív sugárzás egy nukleáris fegyver hatásának csak mintegy 5%-a és az intenzitása pedig a távolsággal exponenciálisan csökken.Ezért ha nem közvetlen találatról beszélünk,akkor az érték a távolságtól függően akár a normál háttérsugárzás értékére is csökkenhet.Nagyon közeli,vagy közvetlen találat esetén pedig úgysem a gamma sugárzás lett volna a legnagyobb gond...
A másodlagos sugárzás pedig már külön téma.Rajzokat találhattok itt mindkét szintről:
[link][ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Escape from Tarkov
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Hálózati / IP kamera
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Ismét egyedit alkotott a Sharp
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...
- Két kazános Jura Impressa 801 automata kávéfőző Cappuccino fejjel
- ABSINA 1 fázisú elektromos autó mobil falitöltő 3kW, 13A
- Teljesen új Xiaomi Mi Robot Vacuum-Mop Essential robotposzívó eladó (bontatlan)
- Részletfizetés. Bontatlan. noblechairs EPIC székek azonnal . 24 / 36 hónap garancia . +36301300000
- Nagyon szép Delonghi Dinamica ECAM 353.15.B automata kávéfőző
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen