Aktív témák
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #30536 üzenetére
Szia
Rendben, kezdjük akkor a játéknál. 200-ból már lehet játékra alkalmas gépet kapni a Lenovo Y570 és az Asus N55 képében.
Mindkettőben GT555M videokártya van, az Asusban lévő egy hajszálnyival erősebb, annak ellenére, hogy DDR3-as memória van benne - lassabb memória, alacsonyabb órajel, cserébe másfélszer annyi számolóegység. Y570-t i3-mal, az Asus-t talán i5-tel lehet ennyiért venni.Látom, a számok nagyon tetszenek, de engedj meg néhány észrevételt (ezt úgy 1-2 hetente le szoktam írni ):
Notebookba, ha játszani szeretnél, nincs sok értelme i7-es processzort venni. A videokártyák nem elég erősek ahhoz, hogy profitálj az i7-ből, cserébe drágább, a melegedésével rontja a gép élettartamát, illetve a magas hőmérsékletek miatt a teljesítményt is rontja. i3 vagy i5 ma már bőven elég. i7-ben Asus G53 illetve attól fölfelé érdemes gondolkozni, ahol már a videokártya is erősebb (bár ahhoz is elég egy i5-ös ), illetve külön hűtése van a processzornak és a videokártyának, így nem fogják egymást halálra sütni.A videokártya terén nem nagyon számít, hogy 1 vagy 2GB-os, mivel gyengék ahhoz, hogy ebből profitáljanak. A GDDR5 vagy DDR3 alapvetően számítana, de ebben a kategóriában az NV kicsit bekavart a GT555M-mel, így itt nincs nagy különbség, AMD fronton a 6770M van egy szinten ezzel.
Következő lépcső a G53 i5-tel és GTX560-nal.Memóriát pedig csak 1333-asat fogsz találni, ami a kereted be belefér ott nem fogsz 'gyorsabbat' találni, de nem is hoz számottevő különbséget.
Az, hogy hány GB, az kb mindegy. 4GB végülis bőven elég, ha többet szeretnél, Rajtad múlik, ha van a gépben, akkor van, ha meg nincs, akkor +4GB-ot kb 6k-ért vehetsz. Emiatt nem kell izgulnitl;dr: Lenovo Y570 és Asus N55
Ha van 280-ad, akkor Asus G53! (Előbbiekből NE vegyél i7-est ) -
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #30548 üzenetére
Sajnos notebooknál ez egy nagyon jelentős tényező, mert itt ha valamelyik alkatrész melegszik, az nem csak saját magára van káros hatással, de ugyanígy hajlamos a többieket is megsütögetni, és szép lassan elengednek a forrasztások, majd alaplaphiba lesz belőle...
Ha erősebb processzort szeretnél, akkor az N55-ös i5-tel egy jó vétel.
Lenovonak jobb a supportja, az Asus meg olcsóbb egy picivel.Billentyűzetét érdemes kipróbálni mindkettőnek
-
GaborGh
őstag
válasz olahmate1991 #31246 üzenetére
-
Televan74
nagyúr
válasz olahmate1991 #31359 üzenetére
Pl. Asus gamer notebook.
Amikor nincs remény! Jusson eszedbe nincs isten, csak én!
-
olahmate1991
tag
válasz olahmate1991 #31359 üzenetére
Azt nem tudja valaki, külföldi oldalakról, ha rendeltek notebbokot, pl ebay vagy ilyesmi, akkor a számla ott hogyan működik, egyáltalán tudnak adni névre szóló számlát?
*** Sikeres üzlet esetén kérlek értékelj! ***
-
kerekfej
addikt
válasz olahmate1991 #31363 üzenetére
Paypal-on ott marad a fizetés könyvelve. Ha ebay-en cégtől veszed akkor adnak számlát elvileg, de rá kell kérdezni.
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #31613 üzenetére
Boltról nem tudok sokat, érdemes utánaérdeklődni hogy számla, származás, minden rendben van-e. Típusszám alapján ezt árulják máshol is
Sajnos mostanában minden drágul
[ Szerkesztve ]
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #31829 üzenetére
Mit értesz horror áron? Sosem volt ez a gép 250 ezer forint... Legolcsóbb kb 275 volt iPonnál, de inkább 280-285... ennél nem sokkal drágább a 292
Ahogy nézem, az össz különbség a két gép között (1146 és 1147) az i5 és i7 processzor. Ha i7-t akarsz, az drágább, ezen miért csodálkozol? Játékra úgy sem használnád ki......
Abban viszont nem tudok segíteni, hogy mit hoz a jövő... Ha tudnék, akkor már rég elvittem volna a lottó ötöst
priest92: tessék.
csucsbicep: Asus - gyengébb support, rosszabb garanciális háttér... én nem venném
[ Szerkesztve ]
-
GaborGh
őstag
válasz olahmate1991 #31965 üzenetére
Én úgy olvastam és hallottam, hogy nem sok jóra lehet számítani mobil vga-k piacán...
A gyártók megint a legköltséghatékonyabb módját választották a további eladások növelésének mégpedig, hogy fogták és egyszerűen csak átnevezték az előző generációs GPU-kat, megtévesztve ezzel a vásárlókat, így a lehető legkisebb költségvetésből a legnagyobb profitot próbálják elérni, nem túl etikusan...[ Szerkesztve ]
-
félisten
válasz olahmate1991 #32104 üzenetére
EUR/HUF 314.68
Nem indokolt akkora árugrás, vásároljál másutt.
[ Szerkesztve ]
-
Turbobacsi
senior tag
válasz olahmate1991 #32104 üzenetére
tegnap rendeltem meg a 17"-es HP 4730-at, ma már 13e-el drágább ugyanott! (mázlim volt)
"A pisztácia kifogyott! Van vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé!"
-
ktommy91
addikt
válasz olahmate1991 #33796 üzenetére
Ez a két német webshop biztosan szállít Magyarországra: [link] [link]
mod: Számlát a cyberport biztosan ad, kérdés hogy a garancián kívül mit kezdesz vele...
[ Szerkesztve ]
Nincs kerítés.
-
ktommy91
addikt
válasz olahmate1991 #33801 üzenetére
SeniorTilla-nak van HP Envy 17-je:[link] Az elég korrekt szerkezet, bár a HD 6850 gyengébb mint a GTX560..
[ Szerkesztve ]
Nincs kerítés.
-
GaborGh
őstag
válasz olahmate1991 #33801 üzenetére
-
ktommy91
addikt
válasz olahmate1991 #33806 üzenetére
Ez van... bezzeg a majom amcsiknál FirePro M8900-zal szerelt gépet kapsz kapsz 900 dollárért.
Nincs kerítés.
-
ktommy91
addikt
válasz olahmate1991 #33810 üzenetére
Mivel elég szegényes a kínálat megérhet annyit...
(#33809) GaborGh: Sajnos annyi...nekem is kár volt megnézni mert csak b@ssza az agyam. [link]
[ Szerkesztve ]
Nincs kerítés.
-
olahmate1991
tag
válasz olahmate1991 #33806 üzenetére
Errol mi a velemenyed ar ertekben es jatekra?asus n75sf [link]
[ Szerkesztve ]
*** Sikeres üzlet esetén kérlek értékelj! ***
-
ktommy91
addikt
válasz olahmate1991 #33815 üzenetére
A HD6850 kb 30%-kal erőseb mint a GT555. Szerintem nem éri meg ez a gép több mint 300k-ért.
Nincs kerítés.
-
ktommy91
addikt
-
olahmate1991
tag
válasz olahmate1991 #33902 üzenetére
Hat eppen most irtak, milyen meglepo mar ott se kaphato, elfogyott kovetkezo asus gamer seria meg 400k folott...
*** Sikeres üzlet esetén kérlek értékelj! ***
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #33904 üzenetére
Szomorú
Szerintem most nem érdemes gépet venni... Magasan az árak, kifutott egy csomó jó széria...
Mennyire sürgős?
Vegyél olcsóért egy használt üzletit, tartsd meg a pénzt amíg ki nem jön egy jobb ajánlat, oszt' csók.
Fél év múlva meg eladod egy tizessel, vagy egy kicsit többel olcsóbban.[ Szerkesztve ]
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #33910 üzenetére
Ár érték arányban jó gép, de akkor én már a HD+ felbontású variánst venném, azt úgy is leárazták
De ha tényleg erős, játékra való gépet szeretnél, akkor én a helyedben várnék nyárig, addig pedig vennék mondjuk egy ILYET vagy egy ILYET, esetleg megbeszélni az eladóval, hogy 4-5 hónap múlva visszaveszi 20-25%-kal olcsóbban.
Mondjuk az fHD-s Latitude után nehéz lesz ránézni bármilyen más gépreTothgera30: Kicserélni ha csak egy van?? Inkább venni bele még egy 4GB-osat olcsóért
Sokkal jobb, ha csak egy foglalt slottal adják, egyszerűbb bővíteni, mert nem megy 'kárba' a memória. Amúgy ha jól tudom, nem a processzoron segít igazán, hanem az IGP-nTv: jó gép az
[ Szerkesztve ]
-
runner 125
nagyúr
válasz olahmate1991 #36662 üzenetére
Y570, N55
..kérdés mire kell 350k-s gép?!
"Kinek a pap, kinek a wlan" :-) • A forum arra hivatott, hogy a kérdéseiteket ott tegyétek fel, s ne privát üzenet formájában felém! Köszönöm!
-
spyduck
nagyúr
válasz olahmate1991 #36662 üzenetére
Mekkora méretben gondolkodtál? VGA fontos?
-
őstag
válasz olahmate1991 #36670 üzenetére
Ha tudsz várni akkor várja, a lenovo y580 elég ütősnek igérkezik de csak később tavasszal/nyáron érkezik (300 ezer körüli árra sacoljuk). 200-ért én nem vennék gépet fél évre mert nagy bukta lesz rajta (éppen akkor adnád el amikor jönnek ugye az új gépek, még plusz bukta).
Vagy ha van 450-500 ezred is akkor dell M6600.
-
B-L-A-C-K
titán
válasz olahmate1991 #36810 üzenetére
Én végül is ráérek, nem létszükséglet azonnal vennem, g53-asok nekem amúgy nem is jönnek be, túl nagyok, egy normál méretű 15.6-os noti kell és ez a lenovoY570/Y580 pont ilyen, persze látom te azért komolyabbat keresel (mármint a Y570-től), de miért nem veszel már akkor egy Alienware-t? Vagy egy Dell M4600/M6600-ast?
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #36820 üzenetére
Ha kell most a gép, vegyél egy használt üzletit, azzal kihúzod addig, amíg meg nem jön az új Van rá garancia, 4 hónap múlva pedig minimális veszteséggel el tudod adni
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #36823 üzenetére
Világmegváltást, mi mást?
Én lassan kerek 2 hónapja használok egy T60-as ThinkPad-et, T2400-as processzor, 1400x1050 IPS kijelző - egyáltalán nem bántam meg. Netezésre, szövegszerkesztésre, tanulásra (de szerintem alap programozásra is) elég, cserébe nagyon kellemes használni, a kijelző szép és matt, nem invertálódnak a színek, nem tükröződik. Mostanában tervezek bele venni egy 64GB-os SSD-t, a HDD pedig majd megy az ODD helyére - ráadásul ebben bekapcsolt állapotban cserélhető az utóbbi kettő(#36824) runner 125: o.O
[ Szerkesztve ]
-
őstag
válasz olahmate1991 #36810 üzenetére
Nekem több mint egy évig tartott gépet találni. Amit akartam nem volt (hp 8740w firepro, aztán lenovo w520 quadro 2000-el), más meg nem tetszett.
-
szasanyi
félisten
válasz olahmate1991 #40168 üzenetére
...minél erősebb videó kártyával, súly, hordozhatóság nem számít! - így minek keres valaki laptopot, akkor sem értem ha egyedül maradok. Ennyiért NASA szintű desktop PC-t kapsz IPS monitorral, és mind teljesítményt mind játékélményt tekintve óriási (!) lesz a különbség.
Nyugati az ország, de keletre tart. Már megint... Nálunk visszafelé jár az óra?
-
szasanyi
félisten
válasz olahmate1991 #40170 üzenetére
Azt mondtad, hogy az (a hordozhatóság) nem számít! Döntsd már el mi fontos, és mi nem.
Nyugati az ország, de keletre tart. Már megint... Nálunk visszafelé jár az óra?
-
szasanyi
félisten
válasz olahmate1991 #40172 üzenetére
A kötekedésre azért röviden reagálnék, utoljára: nem én mondtam, hogy a mobilitás nem számít, így a felvetésem jogos. Ti. normális ember nem veszi meg közel dupla áron ugyanazt a teljesítményt, HA nem szükséges a hordozhatóság!
De a te pénzed, nekem mind1 mire költöd: tessékNyugati az ország, de keletre tart. Már megint... Nálunk visszafelé jár az óra?
-
VANESSZA1
őstag
válasz olahmate1991 #40168 üzenetére
Szerintem ha ilyen magasságokba merészkedsz, akkor érdemes elgondolkodnod egy Dell Precision M6600-on amit páran használunk.
Amit tudni kell róla, hogy ez nem egy Multimédia gép, és nem is egy Gamer gép, de 17,3" FHD kijelző, és minden hardvere a maximalitás jegyében lett beszerelve.
Konzervatív stílusa van, ami lehet hogy nem mindenkinek jön be. És a kijelző matt.
Ez egy munkaállomás, ami igazán annyit jelent, hogy a VGA kártyája FirePro M8900 , ami a mai játékokal simán megbirkózik annak ellenére, hogy ez egy tervezői munkára optimalizált noti.Bővebb infó itt: Dell Precision M6600
Precision M7710_&_Precision M7740- CPU: 9980HK, RAM: 32GB/3200MHz, GPU: RTX5000, IGZO 4K-UHD, SSD: 2TB Force MP510, 2TB ADATA XPG SX8200 PRO, 1TB SK HYNIX Class 50 SSD
-
olahmate1991
tag
válasz olahmate1991 #40181 üzenetére
Mondjuk egy alienwaret elfogadnék de itthon elég sokba van az ára!
*** Sikeres üzlet esetén kérlek értékelj! ***
-
Borote
addikt
válasz olahmate1991 #40181 üzenetére
Nem az a lényeg, hogy Neked jöjjön be? (Feltételezem nem azért akarsz ilyen gépet, hogy utána ezzel villogj mások előtt )
Azért teljesen más világ ez, mint az Asus gépek, nem elhanyagolhatóan klasszisokkal jobb garanciális háttérrel -
VANESSZA1
őstag
válasz olahmate1991 #40181 üzenetére
Vannak akiket még a csillogás ragad el
Én egy Qosmiot cseréltem le erre, és bátran mondhatom nem bántam meg. (mondjuk teljesen más stílus mindkét gép)Precision M7710_&_Precision M7740- CPU: 9980HK, RAM: 32GB/3200MHz, GPU: RTX5000, IGZO 4K-UHD, SSD: 2TB Force MP510, 2TB ADATA XPG SX8200 PRO, 1TB SK HYNIX Class 50 SSD
Aktív témák
- HP 255 G3 bontás ON
- Lenovo Legion 5 15ARH05H bontás ON
- Új állapotú Dell 14,1" Érintő kijelző,FullHd IPS,16GB RAM,i5 8350u(8x3,6Ghz)világító bill,SSD, jó ak
- Asus ZenBook(16mm!),13,3"4K(3200x1800)IPS,core i7 5500u,8GB Ram,512GB SSD,7 óra akku
- Asus játékra is,15,6 FullHd,Ryzen 3 3200u(3,5Ghz),RX Vega 3 2GB VGA,12GB DDR4 RAM,SSD, szép állapot
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs