Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Cifu

    nagyúr

    válasz Ed_007 #23 üzenetére

    A leírtak alapján az a benyomásom, az űrkutatásban részt vevő/venni kívánó cégek (elenyésző kivételtől eltekintve) nem űrkutatni akarnak, hanem pénzt lenyúlni.

    Most vegyük a Boeing-et, ők alapvetően repülőgép-gyártó cég, alaphelyzetben az a céljuk, hogy minél több repülőgépet adjanak el, ehhez pedig az kell, hogy legyen valaki, aki kifizeti a repülőgépek kifejlesztését és legyártását. Ha nem tudják eladni a repülőgépeiket, akkor tönkremennek (megj.: egyébként a Boeing is úgy lett az űrhajózásban / űrkutatásban komolyabb szereplő, hogy megvásárolta a többé-kevésbé fent említett problémába belefutó, és nehéz anyagi helyzetbe kerülő McDonnel-Douglas céget 1997-ben).

    Ettől ez sem tér el alapvetően, nyilván a Boeing, Lockheed, NorthropGrumman és a többi cég is szívesen nekiállna űrhajókat építeni, ha lenne, aki kifizetné. Apró probléma, hogy per pillanat a NASA-n kívül nem akarja senki kifizetni a több milliárd dolláros költségeket (talán Jeff Bezos a kivétel, meg a titkolódzó Blue Origin cége).

    Pont ez ugyebár a COTS célja, hogy állami támogatással, de azért alapvetően némi saját pénzt is beáldozva jöjjön létre egy kereskedelmi űrhajózásra képes infrastruktúra, amire építkezve már piaci alapon is lehetne az űripart fejleszteni. Eleddig erre a kommunikációs műholdakat és újabban a képalkotó műholdakat (gondoljunk a Google Earth-re) leszámítva nem nagyon volt fizetőképes kereslet. Hiába volt egy-két lelkes ember, aki 30-40 millió dollárt adott azért, hogy egy hetet a világűrben lehessen, 30-40 millió dollár ilyen szinten még mindig kevés pénz.

    Lásd például a Space Adventures Hold-megkerülő útját, hozzávetőleg 100 millió dollár (per szék) áron két utas megkerülhetné a Holdat. Az ehhez felhasznált technológia egy része megvan (hordozórakéta, Szojuz űrhajó), egy részét ki kell fejleszteni (a megkerülés miatt hosszabb tartózkodásra ildomos lakómodul, illetve egy gyorsító fokozat, és ezek felvitele, dokkolása). Ezt cirka 10 éve beharangozták, azóta nem tudunk jelentkezőről...

    Folyton felhozott példám a Bigelow Aerospace. Ők arra példák, hogy hiába csinálták meg kereskedelmi alapon a saját kis felfújható űrállomásukat, nem volt űrhajó, amely felvigye az űrállomás személyzetét. Bigelownak se volt a fiókjában pár milliárd dollár erre, és hiába volt a felhívása, egy cég sem kockáztatott egy olyan piaci szegmens lehetséges kitöltéséért, amely nem biztos, hogy meg fog térülni.

    Igazából az az örvendetes, hogy vannak olyan emberek, mint Bigelow, Musk vagy Bezos, akik hajlandóak kockáztatni...

    Az oroszoknál hasonló a helyzet, bár enyhébbnek tűnik a baj; mivel az ottani versenyzőknek legalább néha le kell valamit szállítaniuk.

    Egy frászt, már bocsánat. Az orosz űrkutatás ugyanígy az állami húzdmeg-ereszdmeg miatt szenved. Ráadásul megvan a saját problémájuk. Nemrég leállították a Proton és egyes Szojuz típusok indításait, mert kiderült hogy az egyik rakétahajtóműveket gyártó cég minőségellenőrzése finoman szólva is hiányos. A Roszkozmosz minőségellenőrzésért felelős igazgatóját letartóztatták, a múlt héten pedig a börtönben halálra késelték...

    A legjobb lenne talán néhány kiválasztott csapatot megfinanszírozni, majd következetesen számon kérni, hogyan teljesítették a vállalásukat, s ha megtörtént, a következő lépésüket is megfinanszírozni stb.,

    Pontosan ezt csinálja a COTS, ennek a mentén zajlik a CRS teherűrhajó-program és a CCtCap személyszállító-űrhajó program. Csakhogy a COTS lehetőségeit a Kongresszus (és a Szenátus, meg persze a Fehér Ház) határozza meg.

    ... miközben a NASA működéséhez, döntéseihez tíz évre előre garantált költségvetést, a vezetésének pedig tíz évre szóló mandátumot és szabad kezet kellene adni, hogy ne legyen szükséges az érdekek közötti folyamatos egyensúlyozásuk. Az egész működési rendet egy oldalon le lehetne/kellene írni.

    Ilyenkor mindig fel szoktam emelni a kezem, hogy bocsánat, de megint miért a NASA és az amerikai rendszer hibáit hánytorgatjuk csak fel? Még így is ők tesznek a legtöbbet az űrhajózásért, az űrkutatásért. Ők költik a legtöbbet is.

    Az EU összességében hasonló (ill. kicsit nagyobb) GDP-vel bír, mint az Egyesült Államok (a Brexit után már nem, btw...). Miért költ az EU jóval kevesebbet az ESA-ra? A példákat sorolni lehetne tovább...

    [ Szerkesztve ]

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

  • Cifu

    nagyúr

    válasz Ed_007 #25 üzenetére

    A cikkedben az EU projektjeiről lényegében nem esett szó; ezért a reagálásomban sem tértem ki rá.

    Nem, valóban, majd egyszer talán az is sorra kerül... :DDD

    De az EU ugyanezt pepitában csinálta / csinálja. A francia központú (de a program nagy részében nemzetközi) Hermes űrrepülőgépre cirka két milliárd eurónak megfelelő pénzt szórtak el... (a történet szépsége, hogy ekkor úgy tűnt, három űrrepülőgép lesz (az amerikai Space Shuttle, az orosz VKK (Buran) és a Hermes az emberi űrrepülés sarokköve)

    Jó lenne valami más mérőszám is, a költésen kívül; mert költeni könnyű, eredményt szállítani nehezebb.

    Ez nem vitás, de eredmények terén is ők állnak a legjobban, akármerre nézel (hány ország roverjei szelték / szelik a Mars felszínét? Melyik ország hány szondát indított a külső bolygókhoz, stb.).

    [ Szerkesztve ]

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

  • UnA

    Korrektor

    válasz Ed_007 #25 üzenetére

    "Értem én, hogy piacgazdaság, meg igények alapján kell termelni, de pár száz éve, amikor az összeránduló békacombokkal szórakoztak, annak ellenére foglalkoztak a témával, hogy a pénzügyi megtérülés fel sem merült. Most ilyen projektek elképzelhetetlenek; pedig szükség lenne rájuk."

    Ebben nincs igazad, mert természetesen ma is rengeteg amatőr ill. alacsony költségvetésű kutatás van, amit nem szabad összemosni a legdrágább témákkal, mint pl. az űrhajózás. Azt pedig szinte sohasem lehet látni abban a pillanatban, hogy melyik a fontos kutatás.

    Sőt, hogy csavarjak rajta egyet, én nem hiszek abban, hogy majd a "fehér köpenyes kutatók" fogják megtalálni a következő fontos áttörést (akármi is legyen az), mert ha a rendszer része vagy, az már mindenképpen bekorlátozza a gondolkodásmódot.

  • Törzsúr

    senior tag

    válasz Ed_007 #68 üzenetére

    90-ben születtem. Remélem megélem, hogy egy másik bolygót elkezd az emberiség kolonizálni. Azt is jó lenne megélni, hogy megtudjuk mi van a háttérsugárzás mögött... egy másik univerzum? (Multi-verzumban élünk vajon?) :B

    Steam: szedibatta | EA, Battlenet: Szedi90

Új hozzászólás Aktív témák