Új hozzászólás Aktív témák
-
FTeR
addikt
asszem nem jártál sikerrel.
nem hiszem, h a linux jönne ki győztesen, ha elkezdenénk számba venni a dolgokat. felhozhatnám példának az ACL megoldásokat.
de adott megjegyzésben nem is erre utaltam. arról a klónokról beszélek, amik mindent megtesznek, h ugyanúgy nézzenek ki, min a win és látszólag ugyanúgy működjenek. nem kell itt a kis disztribekre gondolni. nagyok közül is sokna követnek 1-1 win irányvonalt (a másik meg macet).
(nézd meg jobban, nem mondtam, h az UAC nem a sudo. légyszives ne tulajdoníts nekem kijelentéseket. osx-nél sem szerettem, h félpercenkét kéri a jelszót, winnél se szeretem.) -
FTeR
addikt
érdekes az az alapgondolat egyesek részéről, h kezdetben vala az opensource csoda és most mindenki azt másolja.
az előítéletek is elég érdekes hatást tesznek. semmi bizonyíték nincs, de az ms gonosz, tolvaj és a linux jó meg csodálatos, tehát logikus a következtetés.
a google még bocsánatot is kért, h lenyúlta azt a kínai fordítóprogit, de hát ők a jófiúk, milyen aranyosak, h elnézést kértek.
az osx egy saját irányvonalat követ. a windowsos nép számára teljesen elvadult ötletekkel. mégis gyakorlatilag nagyobb a részesedése mint a linuxnak.
ha a linux mindig csak megpróbál olyan lenni, mint mint egy másik rendszer, akkor mindig 1 lépéssel le lesz maradva. méga pont ugynaolyan jó is lenne, akkor sem biztos h megérné a váltást. (persze az ''ingyé'' nagy szó).
mint írtam, ez a lopás nem a legjobb szó. nem mintah a ''ti'' oldalatok bármit is beismerne. a kreatív másolás (alapötletből kiindulva egy jobbat összehozni) vagy a felhasználó igények követése sokkal jobban fedi a valóságot.
példák: kezdetben vala a java meg jvm. aztán gondolt egyett az ms és megszületett a .net. az alpötlet ugyanaz, egy OO nyelv egy külön keretrendszeren. de itt meg is szűnik a hasonlóság.
füles böngészés: nem az ff találta fel. annyira nem, h már a netscapben is volt, és nem mellesleg már ie5höz is voltak különbözé megoldások erre a feladatra. de kétségtelenűl az ff terjesztett el. csak meg kell nézni, h az ff már elég nagy hájpot kapott, de az ms még mindig nem akart füleket a köv ie-be. aztán kénytelenek voltak engedni a felhasználói nyomásnak.
xql: 2003 elején mutatták be longhorn alfát. csak ezután kezdték fejleszteni. szó sincs arról, h az ms nyúlta le, csak sokat tököltek és később jelentek meg a vista.
sidebar: szintén 2003as prezentáció. osx-en is csak ezután jelent meg a cucc. és jóval később jött a google meg egyéb megoldások. szal megintcsak nem az ms másolt. -
FTeR
addikt
továűbbra is különbséget kéne tenni, a lenyúlom a megoldást és a készítek egy hasonlót között.
a google konkrétan lenyúlta. nem volt mit beismerni, csak álszemérmesen bocsánatot kért egy fejes.
ezt az osx-es vonalat nem nagyon értem, hogyis jön ide?
az ms csak winre készítette el a .net keretrendszerét. ezzel lehet vitatkozni, de nyilt a cucc, ezért tud foglakozni vele a mono team. mondjuk rendesen le van maradva. a .net most tart 3,5-nél, amono meg 1.0 ~70%a és a 2.0 2-30%a.
a java a legkisebb nevezőt hozza. ezért egy fapados megoldás mindenhol elfut. de ilyen fapadosat lehet .net-ben is készíteni. de az a jellmező, h a .net felhasználók pont a bőség miatt választják és nem érdekli őket a crossplatform. a java semmivel sem jobb, mint a .net, sőt sok dologban (pl sebesség) rosszabban szerepel és kevesebbet is tud. viszont az a kevés crossplatform. mint írtam, csak abban hasonlít, h OO meg keretrendszer használ. .net-re többszáz programnyelv van, többezer könyvtárral és felhasználási területtel. másképp kezeli az erőforrásokat (memóra), másképp futatja a kódokat. stb. stb. sokkal összetettebb.
nt: megint egy olyan dolog, amit már írtam. lehetnél figyelmesebb. szó sincs lopásról. a vms csapata szépen átvándorolt ms-hez és jó fizetését nekik dolgoztak. vagyis az NT-t az ms készítette. ennyi erővel a C# meg borland találmány, mert a .net csapatot a delphi atyja vezette (ez egyébként meg is látszik a C#on).
AD: ilyen megoldás nem csak ez a kettő létezik. a eDri és előtte az NDS az elsők között volt, nem látom hol itt probléma ennyi erővel a linuxnak létezni sem szabadna, hiszen már előtte voltak más OS-ek is. micsoda lopás.
citrix: tudtad, h ms-től licenszelték az os/2 kódját és később a NTjét is? -
FTeR
addikt
mint írtam, ellenpéldákat hoztam. szal itt többen írták, h az ms lop. én meg hoztam a példákat, h nemcsak ő. még olyan kijelentéseket is tettem, h szerintem egy ilyen vitában a win jönne ki győztesen, persze a szigorúan szvsz és nem is tudnék minden fícsört számba venni (csak arra tudok gondolni, h a win fícsör/service listája hosszabb).
nem hiszem, h a java célpont volt, egyáltalán nincs olyan háború, mint pl a böngészők között. elméletileg, a .net van olyan platformfüggetlen, mint a jvm, csak gyakorlatilag az ms nem foglakoznik más platformokkal. (a silverlight-al kicsit változott a helyzet. sztem azt már sokkal jobban összehasonlítható a java böngészőbe épülős formájával.)
a vms sztem nem másolás. a vms-es csókák dolgoztak a nt-n is. max önmagukat másolják, de ezt szokás stílusnak is nevezni.
tom, h az almát én hoztam fel. de úgy látszik nem érted. nemtodok triviálisabb példát felhozni, mint a GUI. az osx-nek is van egy stílusa és a winnek is. jól elkülöníthető, rakat megoldásban homlokegyenest eltérő (pl fájlkezelő ablak, win ablakozása vs osx panelek stb.). elentében a linuxhoz tartozó GUIkkal, amelyeknek nincs ilyen jól elhatárolható egyedi stílusa. és a GIU csak egy példa.
egyébként, hamár itt tartunk, a win az egyetlen egyedi os. összes többi közvetlen rokonságban van vmilyen szinten, ha más nme a közös őssel -
dr faustus
senior tag
Igen, az utolsó paragrafus nem igazán illeszkedik a gondolatmenetbe. Így lehet egy hosszú érvrendszernek látszó valamit egy szempillantás alatt összerombolni.
Mondjuk eddig is elég nehéz volt követni a gondolatmenetet, de a végén csak fény derült az igazi motivációs rugóra. ;)
[Szerkesztve]Warning: Explicit Content
-
FTeR
addikt
kérlek rendesen írd a nickem.
egyébként vhol szomorú, h egyesek nem értik az iróniát (a smájli próbált rá utalni). de azt talán még tragikusabb, h a szövegértés mennyire nehezen megy nekik.
közös őssel az unixra gondoltam, minthogy a linuxnak, bsdnek és az osxnek is van hozzá köze.
ráadásul elég egyértelműen a desktop szegmensre utaltam.
btw, jól elvitatkozol magaddal. már nem ez az első, h olyan dolgon háborodsz fel, amit nem mondtam, csak neked nem sikerült felogni az eredeti mondanivalót.
szerk: nah, közben javítottad, thx.
esetleg mér az idézőjeleket berakhatnád.
[Szerkesztve] -
FTeR
addikt
milyen jó, h van a linux. légy vele boldog. az meg ne érdekeljen, h más mit használ. saját magadat terheled a kissebbségi fusztrációval.
#103, csak jelzem, h erre már 2x is írtam és nem lett különösképpen lereagálva, úgyhogy jó lenne, ha nem kéne mindig újrakezdeni.
ez egy védekezés, ha nem ő védi le, akkor majd más és szépen bepereli. elég gyakori jelenség. ellenben ms még sosem perelt.
[Szerkesztve]
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 650 G5 - i7-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L380 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Asus VivoBook S410U - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 450 G3 - i7-6G I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gar!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs