- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Windows 11
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- ASUS routerek
- Videó stream letöltése
- Hálózati / IP kamera
- Facebook és Messenger
- Linux kezdőknek
- A Google helyét akarja az OpenAI, hétfőn jöhet az AI-alapú kereső
- Milyen program, ami...?
Új hozzászólás Aktív témák
-
nagyúr
Hát igen...
Bevallom őszintén azért keserített el a Te történeted nagyon, mert a mi családunkban is hasonló beteg idióták voltak a nagyszülők... Akik elég degenerációt neveltek bele a gyerekeikbe. Szerencsére én jól jártam, mert második gyereke voltam anyámnak, de a nővéremnek jutott hideg-meleg is rendesen lévén, hogy anyám első házasságából született és miután elváltak a nagyanyám önkényesen magához vette anyámtól és anyám ellen nevelte...
Gondolhatod, hogy miután anyám hozzáment apámhoz és apám az asztalra csapott nagymutternél, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye és nem a dilis öreganyjánál, addigra már késő volt... Ment is otthon az "ereszd-el-a-hajam" amíg nővére nagykorú nem lett és meg is pattant egyből, mint a hajszálér.
És mindez a nagyanyám háborút átélt (nagyapám ekkor lett oda), megnyomorodott, vadkommunizmusban idomított-alázott világa miatt.Pont tegnap mondta egy barátom, hogy miért nem írom le a család történetét. Azt válaszoltam neki, hogy azt sem csinálom, hogy sz@rból pónilovat formázok, aztán azt rakom ki a vitrinbe. De inkább az az oka, hogy nincs erőm... Ezért igazán becsüllek Téged, hogy Te le tudtad írni...
Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...
-
Zöld izé...
csendes tag
Szia.
Válaszolva a kérdéseidre, nincs családom, még magától a szótól is felfordul és görcsbe rándul a gyomrom.
Nem is akarok családot soha. Köszönöm, de nem kérek belőle. Elég volt egyszer. Számomra ennek a jelentése egyenlő a pokollal és minden rosszal. Valamint kimondhatatlanul nem tudom elviselni a kölköket, iszonyatosan idegesítenek. Semmi értelme, talán olyan szülő lennék mint anyám.Hogyan élek?
Tizenhét évesen elmentem otthonról, nem bírtam tovább. Nem sokat tudok róluk az eltelt időben, igyekeztem kerülni minden kapcsolatot velük és a teljes rokonsággal. Azóta albérletben élek már 22 éve, sokszor kellett költöznöm. Nehezen viselem el az emberek közelségét, csak sötétedés után megyek ki az utcára. Sosem maradok kint tovább a szükségesnél. Ha lehet csak éjszakai munkát vállalok és mindig sietek vissza a négy fal közé, ez biztonságot ad. Nem járok sehová sem, max a közértbe, de az is egy tortúra a részemre. Nincsenek barátaim, de nem is igénylem. Az összes kapcsolatom a külvilággal szinte csak az internet. Mindig le van húzva az összes roletta és behúzva a sötétítők minden helységben. Szeretem a sötétet a félhomályt, ott biztonságban vagyok, nem érhet el senki és semmi. Sokszor átbőgöm az éjszakákat ha épp az albérletben vagyok és általában magammal társalgok. Minden ébredéskor a napi mottó: Egy újabb nap a pokolban. Semmilyen ünnepet nem tartok meg, nincs mit ünnepelnem, nincs karácsony, nincs szilveszter, nincs semmi, főleg a születésnapomat gyűlölöm leginkább. Azzal az átkozott nappal kezdődött minden.
Szóval, elvagyok.
Az öngyilkosság már nem foglalkoztat, elég volt két próbálkozás. Anyám valószínűleg jót nevetne rajtam ha megtudná, ezt az örömöt nem szerzem meg neki. Már túl léptem ezen, csak a bosszú éltet.
Soha nem bocsájtok meg, SOHA.
-
-
Zöld izé...
csendes tag
Szia.
Nem vagyok egy nagy fogalmazásíró, de ha már kérted, megteszem. Időm úgy is mint a tenger. A világ egyéb dolgairól való diszkurzust pedig későbbre halasztom magammal.
Hol is kezdjem? Már az ovitól is ki voltam bukva, hát még az iskolai évektől. Szóval a suliban eléggé rám szálltak az osztálytársak a tanárok meg legtöbbször egy legyintéssel le is írtak. Tény, hogy a kezdetektől nem szerettem suliba járni, egyszerűen unatkoztam ott és nem is éreztem magam jól a többiek között.
Nagyjából már úgy mentem elsőbe, hogy valamennyire tudtam írni és olvasni. Mint már említettem nővérem igen sok mindent megtanított nekem az együtt töltött időkben, ha éppen nem egymás likvidálásán törtük a fejünket. Megjegyzem, jó tíz év korkülönbség van közöttünk. Legtöbbször, amikor megkaptuk a könyveket én otthon átolvastam, ami tetszett vagy érdekesnek találtam azt a részt megjelöltem. Ami nem kötött le számomra unalmasnak találtatott egyszerűen áthúztam és többet nem foglalkoztam vele. Ezzel én pár nap alatt le is tudtam magamban a teljes anyagot és ennyi. A fontos érdekes infók megmaradtak a lényegtelenek mentek a kukába a fejemben. Ez most is így megy, ha valami nem köt le az untat, ha ez van, akkor eldobom, többet nem foglalkozom vele. Egyszerűen nálam a nem az nem, ha az életem múlna rajta, valószínűleg akkor sem érdekelne a továbbiakban az a dolog. Tehát így elkönyvelve a tananyagot az iskolai idő további részében csak bejártam, de ezzel ki is merült a tevékenységi köröm a suliban. Kivétel ez alól a technikaórák. Ott azért a műszaki rajz igencsak megfogott, amit a többiek ki is használtak. Mindenkinek én csináltam a házi illetve egyéb ez irányú feladatát, mert bénák voltak hozzá, természetesen ez hamar kiderült. Aztán egy idő után megunták a tanárok, hogy nem felelek és a dolgozatok nagy része is éppen egy űr csatát ábrázol.
Behívták a szülőket egy elbeszélgetésre. Mikor vége lett apámon nem láttam semmilyen érzelmet, amiről megállapíthattam volna bármit is, anyám meg szokás szerint bőgött. Mindig bőgött, ha velem kapcsolatos dolgok történtek és folyton azt mondta csak a baj van velem és miért nem fojtott már meg egy kanál vízben. Persze az nap is jól elvert mindezért.
Mint kiderült a tantestület feltételezte, hogy nem teljesen vagyok normális és kisegítő suliba akartak dugni. Ezek után egy sor orvosi vizsgálatra küldtek, többek között egy teljes röntgenfelvétel is készült a koponyámról. Hihetetlenül látványos volt a számomra, de bárhogyan is kértem a doktort nem volt hajlandó nekem adni. Mivel nem találtak semmilyen elváltozást, amiért otthon anyám újfent összevert, szóval elváltozás híján dili dokihoz irányítottak.
Játékkal próbálták oldani a hangulatot az orvos és páciens között. Gyerekek, hogy annak milyen lego készlete volt! Életemben nem láttam előtte ennyi lego mennyiséget, ugyan nekem is volt otthon, de csak minimális. Nem tudom miért, de én egy komplett házat akartam mindig is összerakni csak erre az én készletem nem volt elegendő. Tehát itt volt a nagy alkalom. A doki csak dumált és dumált, de gőzöm nincs mit, mert én teljesen kiiktattam.
Tudjátok ezt volt időm megtanulni, kikapcsolni a kinti dolgokat és csak az aktuális dologra koncentrálni. Akkoriban jöttek be a videók és apu eléggé sokat nézett filmeket velünk. A baj csak az, hogy ő a teljes filmet mindig végigkommentálta, rendkívül idegesítő volt. Tehát el kellett sajátítani egyfajta szelektív hallást erre a célra, ami még nagyon sok helyzetben jól jött.
Szóval sietnem kellett, mert csak egy órám volt a feladatra és a kis kettes darabok voltak a téglák. Gondolhatjátok azokat kötésben összerakni, de ez volt az álmom. Az óra végére olyan többszobás házikót raktam össze garázzsal, két kocsival és még az ablakok és egyéb nyílászárók is úgy helyezkedtek el, hogy bárhonnan is világítana a házba a nap mindig előnyösen világos lenne a belső tér. Ezt nem volt nehéz megcsinálni az asztalon világító lámpa fényét használtam ellenőrzés gyanánt.
A dokinak elállt a szava és többet egy szót sem szólt hozzám, csak behívta anyámat és megmutatta a produktumomat, majd közölte vele: A gyerek nem hülye.
Ezek után dokink előjegyeztetett egy IQ tesztre. Valahol Budán voltunk egy rendkívül kifinomult és elegánsnak tűnő helyen. Itt nagyon kedves emberekkel kellett eltöltenem némi időt, akik hihetetlenül választékosan voltak képesek társalogni és mindent, amit csináltam vagy mondtam stopperrel mértek közben. Komolyan élveztem a társaságukat. Semmi esetre sem tűntek orvos típusnak vagy legalább is hasonlónak, mint egy átlag doki. Ez jó pár óráig eltartott, szinte mindenről kifaggattak és különböző feladatokat kellett megcsinálnom. Azután míg én újfent játszhattam valamivel, addig anyámat behívták egy másik szobába és vagy egy jó órát bent voltak. Mikor kijött bőgött. Hazafelé egy szót nem szólt hozzám csak végig sírt. Otthon aztán elkezdett üvölteni, hogy én szórakozok vele és jól megvert, mint még soha, úgy éreztem legalább a négyszeresét kaptam a megszokott napi adagnak.
Az orvosi tortúra után újra az iskolában összehívták a tantestületet és a szüleimet. Az osztályfőnököm sietett anyámék elé és érdeklődött az eredmény után. Anyám egy a Budai helyszínen kapott lapot és a hozzá tartozó kis dossziészerűt adott át neki. A tanárom beleolvasott majd kikerekedett szemmel anyámra majd rám nézett, ezek után bementek a tantestülethez. Egyedül maradtam a tanári előtt a folyosón ülve.
Apám jött ki elsőnek, sosem láttam még ennyire büszkének. Odajött hozzám, hátranézett a bőgő anyámra, aki épp kilépett a helységből, majd felém fordult és azt mondta: Gyere, választhatsz akár több mecsit is. A mecsi nála a matchbox-ot jelentette. Tudta, hogy gyűjtöm őket, több mint 200db volt belőlük, mindet ő vette nekem, anyámtól soha semmit nem kaptam.
Ezek után a suliban minden megváltozott. A gyerekek már nem szekáltak, sőt valamiféle félelemmel vegyes tiszteletet éreztem tőlük. A tanárok viszont még jobban rám akaszkodtak. Folyamatosan engem akartak feleltetni és hiába mondtam írja be az egyest, mert nem tudom, nem készültem. Nem hitték el, folyamatosan hajtogatták, hogy de igen te tudod, csak nem akarod elmondani. Pedig komolyan nem tudtam semmit, hiszen untatott a tananyag, tehát tényleg nem készültem semmiből. Egyszerűen nem érdekelt és a következmények sem.
Ez ment jó pár évig három bukással, végül feladták és esti iskolába tanácsoltak. Az szuper volt! A renitensek fellegvára! Ott viszonylag oldottabban éreztem magam és a tanárok is hagytak egész órán aludni. Általában senkit nem buktattak meg, átengedték csak minél előbb szabaduljanak tőlük. A lényeg, hogy jelen voltál nem hiányoztál, ennyi elég volt nekik.
Azóta sem vagyok hajlandó semmilyen iskolába sem beülni, egy életre elég volt. Ami érdekel, azt megkeresem a neten és elolvasom, egyfajta autodidakta módon tanulok, ezt szeretem, mert nem kötelező és azt tanulom, ami leköt. Gyerekként is inkább otthon olvastam, főleg műszaki és fantasy könyveket.
Sokszor kérdezték mi akarok lenni. Igazából ma sem tudom rá a pontos választ, de talán egy szuper fejlett űrhajóval az Univerzum titkait kutatnám leginkább.
[ Szerkesztve ]
-
Zöld izé...
csendes tag
Szia.
Ugyan, nem vagyok én olyan nagy durranás. Mindig van valaki, aki jobb. A folytatást meg nagyjából ismeritek. Itt tartok most. A helyesírás egy MS Word használatával már valamennyire kicsinosítható.
Egyébként jelenleg éjszakánként takarítok, de már keresek másik helyet a kollégák miatt. Na meg amúgy is kirúgások várhatóak, nem várom meg míg bekövetkezik.
-
moonlight115
tag
108 évesen nem illik csokrot legelni. Csokor ez, nem csoki! (Még jó, hogy szóltam!)
A facés Ildit csókoltatom, ha jelentkezik, küldök neki csokrot, de nem figyelmeztetem, hátha megeszi...!
Gyógyulj meg, a köhécselésre szopogassnégertnegrót![ Szerkesztve ]
"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/
-
-
moonlight115
tag
Szórd a fejedre. Hátha külsőleg is használ, mint a ragtapasz (régebben ráírták, hogy: csak külsőleg!).
Próba cseresznye.
Adtál egy jó tippet, ezer éve nem ettem vajas-mézes kenyeret!"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Energiaital topic
- OLED TV topic
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Hangkártya probléma
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Autós topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen