Új hozzászólás Aktív témák

• #35 Crystalheart senior tag #09819904 #34

  Új Válasz 2013-10-21 14:17:42 #35

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Crystalheart

  senior tag

  válasz #09819904 #34 üzenetére

  "Az élettől annyit kap az ember, amennyit beletesz. Nyilvánvaló, hogy ez igaz a legális és illegális oldalra is!" - De nem nyilvánvaló, hogy egyáltalán általánosan, vagy a legtöbb esetben igaz. Az persze természetes, hogy csak cselekvéssel lehet direkt elérni bármit is, cselekvés nélkül pedig csak egésze véletlenül - - de annyi ember van, akik küszködésük ellenére mégis kudarcot vallanak, akiket tönkretesznek, akiknek megkeserítik az életét, akik betegek lesznek és hosszú évek kínlódása után szörnyűséges fájdalmak közt halnak meg, vagy akik egyszerűen rossz helyre születnek... Míg mások belecsöppenhetnek a tutiba, vagy rájuk szakadhat egy örökség, és életművész módjára, vígan végigevickélnek az életen anélkül, hogy komolyabban búslakodnának, vagy hogy törődnének bármivel is. Az életben, a sorsban nincs semmi törvényszerű igazságosság. Régen aztán, amikor az önmegvalósítás fogalma a legtöbb ember számára értelmezhetetlen volt, még inkább nem volt, erre alkották a halál utáni idillikus mennyország képét motivációként és elégtételként. Gondoljunk csak például az ipari forradalom idejére, a 19. századra: bányászcsaládba születik valaki, a nyomorba, gyermekmunkába, a korai halál és rabszolgai élet bizonyosságával, milyen sors vár rá? Bármit is csinál, bárhova csapódik, szinte bizonyos a kudarc, hiszen eleve vesztesnek, szolgának született. (Zola: Germinal) Mások addig a társadalmi mozgások hátán, csalással, puccsal, árulással és a kis egyéni halottjaikkal szinte véletlenül felemelkednek, egyetlen motivációjuk a becsvágy, vagy a pénz bűvölete. (Rougonék szerencséje) Aztán ott vannak azok, akik biztosak a sikerben, akik megtesznek mindent, amit jónak gondolnak, mennek előre rendíthetetlenül, bíznak magukban és társaikban, talán a hazában és a múltban is, mígnem egy csapásra minden összeomlik köröttük, akár el is árulják őket, és életük végén talán csak arra van idejük, hogy tudatosuljon bennük a kudarc. (Az összeomlás, Párizs gyomra) És bár ezek százötven éves példák, a megfelelőjük ma is mind megtalálható a világban. A pillanat élvezete értelmezhetetlen egy folytonosan, keményen szenvedő esetében. (Ezért javasoltam Zolát, remek emberismerő, realista-naturalista író és tudós ember volt - az emberi természet pedig nem sokat változott azóta. Nagyon érdemes elolvasni a Germinalt, és hogy abban hova lyukad ki a bemutatott szerelmi kapcsolat.)

  A küzdelem önmagban nem jó, sokkal inkább célravezető - sok esetben. Mindazonáltal a realizmus nem pesszimizmusra ad alapot, sokkal inkább gyakorlatiasságra. Szerencsés korban és helyen élünk, ahol van lehetőségünk gyakorlatiasnak lenni.

  Természetesen sok felhozott idézetben vannak igazán jó gondolatok. (Márait egyik sem übereli. )

Új hozzászólás Aktív témák