Linotype CRTronic, az asztali fényszedő rendszer

A nyomdaipari szakma által elismert és kedvelt szedőgépgyártó volt a Mergenthaler Linotype, vagy egyszerűen csak Linotype. Természetes, hogy ők is igyekeztek a saját rendszerüket fejleszteni. 1969-ben ezért elkészítik a saját megoldásukat Linotron 505 néven, ami egy akkoriban megszokottnak mondható gépóriás volt, több ember számára kialakított munkaállomással. A Linotype ekkor lépéshátrányban volt a versenytársakhoz képest, de végül a folyamatos fejlesztések eredményeként megszületett a CRTronic sorozat. A CRTronic sorozat a 150, 200 és 360-as típusból állt, amely 1981-82-ben a kor újításait próbálta egybeolvasztani.

Egy korai CRT rendszer a Linotype-tól, a Linotron 505. Jól látszik a kis méretű ellenőrző monitor (Forrás: Design Et Typo)

Újszerűnek számított, hogy egy mai, modern számítógéphez hasonlóan egy dobozba integrálták a rendszert. Ez a kompakt kiépítés rugalmasan bővíthetővé tette, a mérete miatt „asztali fényszedő rendszer” néven is emlegették. A CRTronic 150 és 200 típusba monokróm 14 colos, a 360-asba egy 12-es, csak karakterek megjelenítésére képes monitor (60 karakter, 18 sor) került beépítésre. A 360-as esetén még a lézeres levilágító is a „dobozba” lett építve. A beépített levilágító maximális felbontása 1240 lpi volt. Minden típusban két 5,25 inches floppymeghajtó is helyet kapott. Ezek közül az egyik az operációs rendszer betöltésére, illetve a fontcserére, a másik a munkák mentésére szolgált; a meghajtók a 360 kbyte formátumú lemezeket kezelték. A teljes rendszer részét képezhette egy álló formátumú, monokróm CRT monitor, amit pluszban lehetett a 360-hoz kötni. Erre külön paranccsal kellett a teljes anyagot kiíratni, hogy vizuálisan is ellenőrizhető legyen a munka nyers állapota. A 80-as évek elején ez a lehetőség a fényszedő gépeknél még nagyon újszerűnek számított.

A CRTronic 150 (balra) és a levilágító egységgel integrált 360 (jobbra). A 150-es és 200-as változat monitora kicsivel nagyobb volt, hogy a szedő jobban lássa a szöveget, de a gyakorlatban sokszor a 360-ast is erre használták (Kép: Martin Wichary)

Valahogy így festett egy CRTronic kijelzője munka közben. Jól láthatóak a speciális makrokódok a sorok elején (Forrás: http://www.furterdruck.ch/historie4.htm)

Mai szemmel nézve meglehetősen furcsa és egyáltalán nem ergonomikus billentyűzete volt. A monokróm zöld monitoron tehát a parancsokat és makrókat lehetett beírás közben követni, és az esetleges hibákat azonnal javítani. A billentyűzetbe épített makrogombok roppant összetett parancssorozatokat voltak képesek tárolni és gombnyomásra végrehajtani, ráadásul a három típus egymással teljesen parancskompatibilis volt. A különbség ahhoz hasonlítható, mintha egy gyengébb és egy erősebb PC-vel dolgoznánk egymás mellett. Ugyan volt arra mód, hogy hálózatba kötve, közös feldolgozó és levilágító egységgel egy komolyabb rendszert lehessen kiépíteni, de a sikerességét éppen az jelentette, hogy akár önálló terminálként is használható volt. A 150-es és 200-as modell nem rendelkezett beépített levilágító egységgel, ez a 360-as kiváltsága volt, ami miatt csak „mama”-nak becéztünk.

A 360-as fura billentyűzete és a kijelző potméterei (Kép: Martin Wichary)

A 360-as kompakt felépítése mellett sok egyéb előnnyel rendelkezett, de nagyon magas ára volt, ami csak a PC elterjedésével kezdett olyan zuhanásba, hogy itthon is elérhetővé vált a nyomdák számára. A CRTronickal 2 éven keresztül személyes barátságot ápoltam az egykori Franklin Nyomda berkein belül. A vásárláskor valószínűleg az addigra megfizethetővé vált ára, illetve a makrókkal megvalósítható, bonyolult szedésképek előállítása szólt mellette, a Franklin fő profilja ugyanis a tudományos és matematikai kiadványok, illetve tankönyvek készítése volt.

Az eredeti gépparkból a 90-es évek közepére már csak két gép volt üzemképes. A három 150-esből és egy 360-asból két 150-es alkatrészként lett felhasználva. A gyártó cég akkoriban szüntette meg a gépgyártó divízióját, és a Linotype azóta sem foglalkozik hardverekkel. A karbantartást egy erre specializálódott osztrák cég tudta csak ellátni, de a Linotype gyártókapacitásának megszüntetése után nem sokkal, már ők sem tudtak segíteni. Sajnos a technikai specifikáció gyenge ismerete, a hardver addigra jócskán elhasznált állapota és a már akkor is nehezen beszerezhető felhasználói dokumentáció is sokat rontott a helyzeten, mivel a rendszeres, megelőző karbantartást sem tudtuk elvégezni. Úgy tudom, ma valamelyik múzeumban pihen az öreg 360-as.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!