-
Elpusztíthatatlan Windows XP: nem hivatalos szervizcsomag készül hozzá
A nem hivatalos Service Pack 4 persze nem saját fejlesztéseket tartalmaz, hanem összefogja az SP3 óta megjelenteket. Vagyis céges javításokat kínál, de alkalmazni csak saját felelősségre lehet.
Szoftver 255
-
Ez egy nagyon rövid üzenet a mindenkori magyar kormánynak
Azoknak, akik nem mérték fel, hogyan működik a globális piac.
Mérleg 342
-
Egy hónap múlva mutatják be a Windows 9-et
Viszonylag keveset tudni az új főverzióról – már ha leszámítjuk a lassan már unalmassá váló, a Start menüvel kapcsolatos változtatásokat.
Szoftver 430
-
Új nevet kaphat az Internet Explorer
A fejlesztői csapat tagjai között vita folyik arról, hogy hasznos lenne-e a múlttal az elnevezésben is szakítani.
Szoftver 246
-
Két díjat is nyertek a szegedi fiatalok a Microsoft világversenyén
Az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezése mellett a finn AppCampus különdíjat is bezsebelte a szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztői csapat, a Tep a világ egyik legrangosabb technológiai versenyén.
Szoftver 10
-
A Samsung szökni próbál, a Microsoft nem engedi
A dél-korai gyártó úgy véli, hogy a korábbi androidos lincencszerződések már nem érvényesek, de Redmondban természetesen másképp látják a helyzetet.
Mérleg 19
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
- Mozilla Firefox
- Lalikiraly: MSI Cyborg 15 - Tényleg Kiborg.
- Milyen okostelefont vegyek?
- Gyúrósok ide!
- Peugeot, Citroën topik
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Windows 11
- Gaming notebook topik
- Ukrajnai háború
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...