-
Látássérült emberek életét könnyítő magyar alkalmazás a Microsoft versenyén
Az Imagine Cup idei döntőjében Magyarországot egy olyan csapat képviseli, amely vak és gyengénlátó embereknek adja vissza az olvasás élményét.
Szoftver 2
-
A történelem ismétli önmagát: fájl-elérési hiba okoz kékhalált
A Windows 10 nem, de a Vista, a 7 és a 8 érintett. Húsz éve láttunk már ilyet, most újra köztünk jár a BSOD-kaszás.
Szoftver 13
-
Lefeküdt a kínaiaknak a Microsoft
Nagy a piac, a vállalatnak megérte egyedi verziót készíteni a Windows 10-ből azért, hogy három év után visszatérhessen az állami gépekre.
Szoftver 57
-
Vita a Windows XP támogatásáról
Habár a biztonsági szakma nagy része támogatja a Microsoft gyakorlatát, akadnak bőven kritikus hangok.
Biztonság 148
-
A Microsoft a kormányokat hibáztatja a zsarolóvírus-kampány miatt
A vállalat egyik vezetője szerint sok változtatnivaló van, de a legfontosabb az lenne, hogy a különféle szolgálatok tekintsenek úgy a sebezhetőségekre, mint élesített bombákra.
Biztonság 74
-
Meglepő módon az őszi frissítőcsomag az Őszi Alkotói Frissítés nevet kapta
Nem voltak túl kreatívak a Microsoftnál, amikor a Redstone 3 nevét választották ki. Az új funkciók az eszközök közötti átjárást támogatják.
Szoftver 29
-
Ezért nem lesz alternatívája az Edge böngészőnek
A Windows 10 S kizárólag az Áruházból telepített alkalmazásokkal működik, ide viszont nem kerülhet be különböző motort használó böngésző.
Szoftver 35
-
A lassan kétéves Windows 10 támogatása ma ér véget
Az eredeti, 1507-es főverziójú rendszer nem kap több biztonsági és minőségi frissítéseket. Még így is később zárták el a csapot, mint tervezték.
Szoftver 152
-
Az utóbbi idők legdurvább RCE sebezhetőségét találták
A modern Windows rendszereken alapértelmezetten bekapcsolt védelmi szolgáltatás hibája komoly fenyegetés.
Biztonság 10
-
Itt a Windows 10 S
A Chrome OS-hez hasonló operációs rendszer kizárólag az alkalmazásboltból telepített szoftvereket hajlandó futtatni. Oktatási intézményekre lő a Microsoft.
Szoftver 155
Percről percre
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
ma Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace.
Kilép a PC-s piacról a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Gyorsabb töltést kapott a Realme GT Neo6 SE
ma És ennek okán máris Realme GT 6T-nek hívják.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
ma A Spark 20-as széria telefonjaival indítanak hazánkban, a negyvenezertől százezerig terjedő ársávban.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.