-
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview (frissítve: megjelent)
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az igazi?
Szoftver 85
-
A cégeknek megéri Windows 7-re váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Mérleg 111
-
A Microsoft is tiltani fogja a csoportos pereket
Egy erősödő trendhez csatlakozva a vállalat az elégedetlen ügyfeleit a peren kívüli egyezség, illetve a választott bíróságok felé igyekszik terelni.
Mérleg 22
-
A Windows 8 nyitja meg a Microsoft új aranykorát
Dél-Korea 2015-ig leváltja a hagyományos tankönyveket, Steve Ballmer szerint ezt kiválóan támogatja a vállalat kínálata.
Szoftver 46
-
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejlesztők felé kívánnak nyitni.
Szoftver 2
-
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat fejlettebbnek tartják a konkurensénél, akinek hibás döntéseiből is igyekeznek tanulni.
Szoftver 51
-
Egyre dögösebb a Kinect for Windows: megjelent az 1.5 SDK
Olyan új fejlesztőeszközök kerültek a frissítésbe, melyek még rugalmasabbá, még több lehetőséget biztosítóvá tették a Kinectet.
Szoftver 8
-
Most már tényleg a Chrome a legnépszerűbb böngésző
A mérések szerint időlegesen már eddig is át-átvette az első helyet a Google szoftvere, de úgy tűnik, most már tartósan is vezet.
Szoftver 194
-
Szülői felügyelet a Windows 8-ban
Az új rendszer által részletes betekintést nyerhetünk gyermekünk gépezési szokásaiba.
Szoftver 28
-
Óriási meglepetés: a netes tévé piacán nem az Apple vagy a Google vezet
A közeljövő egyik legjövedelmezőbb vállalkozása lesz az átalakuló televíziós piac digitális változatának meghódítása platformszinten. A Microsoft jól áll.
Mérleg 8
-
Világszerte nőtt az Android részesedése
A hét legfontosabb piacon növelte befolyását a Google operációs rendszere.
Mérleg 47
-
Miért bukott a Zune-nal a Microsoft?
A Zune bukásáról és az Xbox családon történt változtatásokról mesélt Robbie Bach, a Microsoft volt középvezetője.
Mérleg 18
-
Windows 8 korábban, kedvezményesen
Egy bensős információ szerint az alap Windows 7-et vásárlók olcsón juthatnak hozzá a Windows 8 professzionális verziójához.
Szoftver 20
-
Bemutatta kiterjesztett valóságon alapuló eszközét a Microsoft
A tudósok célja a távoli kommunikációt lehetővé tévő megoldással a valódi világ és a virtuális tér összemosása.
Tech 2
-
A Mozilla panaszkodik a Windows 8 ARM-kiadása miatt
A cég szerint csak a Microsoft tud teljes értékű böngészőt szállítani erre a platformra. Megint előkerült a versenykorlátozás vádja.
Szoftver 255
-
Nem játszik le DVD-t a Windows 8
A Microsoft szerint a DVD egyre inkább háttérbe szorul, ahogy ritkulnak az optikai meghajtóval forgalomba kerülő PC-k is. Csak a Media Center csomagban lesz benne a funkció.
Tech 246
-
Szakértők a Skype állítólagos biztonsági hibáiról
Forr a levegő a Skype körül: szakemberek kóstolgatják, miközben az új tulajdonos jelentős mértékű átalakításokat hajt végre.
Biztonság 70
-
Nem csinálnak forradalmat a Windows 8-as tabletek
Egy amerikai piackutató jóslata szerint ugyan a Microsoft platformja lesz a harmadik legnépszerűbb ebben a kategóriában, de csak messze lemaradva az iOS és az Android mögött.
Tech 42
-
Idén is megrendezik a WTW 24 órás programozóversenyt
Impozáns nyereményekkel és egy izgalmas feladattal csábít a Microsoft által szponzorált rendezvény.
Szoftver 0
-
Ingyenes vírusirtókat kínál a Facebook
Négyet fél évig, egyet pedig örökre használhatunk ingyen.
Közösségi média 12
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.