Nem segít a Teslán Elon Musk droghasználata

Az SAP nem vesz többé Teslákat, de ennél is jobban aggasztja a vezetőket, hogy Elon Musk az igazgatótanács tagjaival együtt fogyaszt illegális drogokat.

Nemrég 193 milliárd dollárt veszített a Tesla a tőzsdei értékéből, mert a cég alacsonyabb növekedést jósolt a 2024-es évre. Más hírek miatt is csökken azonban a Tesla árfolyama: többek között az SAP miatt.

A német SAP közölte, hogy többé nem vesz Tesla autókat a szállítási késések és áringadozások miatt, a Piper Sandler pedig leminősítette a vállalatot, mert 7 százalékos növekedést vár a leszállított autók számában, szemben Musk 50 százalékos éves tervével, amit 3 éve határozott meg. Így a Tesla árfolyama 2023. májusa óta a jelenlegi legalacsonyabb (vagyis most épp nem követi azt a kirobbanó trendet, amit az amerikai tech cégek zöme).

Elon Musk januárban arról beszélt, hogy a magas kamatok miatt nőnek a Teslák törlesztőrészletei, így kevésbé engedhetik meg ezeket maguknak a fogyasztók.

Az USA hatósága a szervokormány meghibásodási ügyében is a következő fokozatra kapcsolta a vizsgálatot (ehhez szükség van, ha visszahívást akar).

Elon Musk a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsának tagjaival drogozik

A fentieknél és talán minden eddiginél jobban aggasztja azonban a vezetőséget az, amit a Wall Street Journal részletesen boncolgat.

A WSJ szerint Elon Musk illegális drogokat (kokaint, LSD-t, ecstasyt, pszichedelikus gombákat) fogyaszt a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsának számos jelenlegi és volt tagjával. A WSJ szerint minderről tudnak a jelenlegi és korábbi vezetők, és aggasztja őket. Vizsgálatot nem indítottak.

Musk ügyvédje, Alex Spiro mindössze annyit közölt, hogy Muskot rendszeresen és véletlenszerűen drogtesztnek vetik alá a SpaceX-nél, és még soha nem akadt fent a teszten.

A WSJ szerint Musk barátai és az igazgatók egy része úgy érezte, hogy drogoznia kell Muskkal, különben felbosszantja – és a közösségi tőkét sem akarták elveszíteni, vagyis Musk köreiben akartak maradni, tette hozzá a WSJ.

Elon Musk az X-en reagált a WSJ jelentésére és arra, hogy illegális drogfogyasztással vádolják. Ezt írta: „Bármit is csinálok, nyilvánvalóan folytatnom kell!”

Utalt rá, hogy a Tesla és a SpaceX a világ legértékesebb autógyártója és űrvállalata, majd így fogalmazott: „Ha a drogok valójában segítettek fokozni az idők során az én produktivitásomat, akkor egyértelmű, hogy bevenném azokat”.

Larry Ellison, a Tesla egyik korábbi igazgatója a WSJ szerint Hawaiira hívta Muskot, hogy kijózanodjon a drogok hatása alól. A WSJ forrásai szerint Musk barátai elvonóra biztatják a Tesla első emberét.

Musk a Tesla mellett a SpaceX, az X, a The Boring Co, a Neuralink és az xAI vállalatokat is irányítja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények