Az Apple állítja, hogy együttműködött, de megint megbüntették

A hollandok még mindig nem elégedettek, a helyi hatóságok a hatodik 5 millió eurós bírságot is kiszabták az Apple-re.

Továbbra sem oldódik meg az Apple és a holland trösztellenes hatóság ügye, és ahogy a múlt héten, most is kirótt egy újabb 5 millió eurós bírságot az ACM a cupertinói cégre.

A holland hatóság szerint az Apple továbbra sem működik velük együtt. Az Apple a jelentések szerint azonban levélben vitatta ezt az állítást, és közölte, már együttműködtek. Az ACM erre válaszul azt reagálta, hogy nem tud semmilyen változásról, ezért kirótta a hatodik 5 millió eurós bírságot is.

A szakemberek szerint a döntés bár kizárólag Hollandiát és csak a randiappokat érinti, precedenst teremthet, főleg úgy, hogy a világ számos országában vizsgálatok folynak az „Apple-adó” miatt.

A hollandok szerint az Apple javasolt megoldása tisztességtelen terhet ró a fejlesztőkre, az Apple levele szerint csak minimális technológiai változtatásra van szükség, költségektől mentesen. Az Apple levele szerint a cég és a hatóságok nézeteltérését végül a bíróság oldhatja meg, de reménykednek egy mindkét fél számára elfogadható megoldásban, ami révén elfelejthető lenne az ügy.

Az ACM jelezte: az Apple levele semmit nem változtat az álláspontjukon. Az EU trösztellenes vezetője pedig közölte: az Apple példája azt mutatja, hogy a nagy tech cégek inkább bírságokat fizetnek, mintsem együttműködnének a trösztellenes törvényekkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények