Miközben az Apple legutóbbi negyedéve megint hatalmas rekordokat hozott, a cég befektetői már előre tekintenek, méghozzá nagy aggodalommal.
Nem csak a kínai lezárások és a mobilpiaci keresletcsökkenés (az egyik elemzőcég szerint 14, a másik szerint 18 százalékos az első negyedéves mínusz a leszállított mobilok számában, éves összehasonlításban), hanem az ukrajnai helyzet következményei is lassítják az eladásokat, valamint a szolgáltatások növekedését.
A jelentések szerint a befektetők eddig újabb és újabb bővítéseket sürgettek, a beszállítólánc színesítésével, hogy az Apple kielégíthesse a hatalmas keresletet az iPhone-ok és a MacBookok iránt. A befektetők most azonban amiatt aggódnak, hogy vajon el tudja-e adni a cég azokat a termékeket, amiket legyártott.
Az USA-ban, Európában és Ázsiában is tapasztalható üzemanyag-, élelmiszer- és egyéb költségek folyamatos emelkedése jelenleg olyan befektetői hangulatot szül, amely tart attól, hogy a fogyasztók igen alacsony összegeket költenek majd technológiai eszközökre. A Wall Strret állítólag már abban sem biztos, hogy az Apple tudja-e tartani a tavalyi iPhone-eladások szintjét.
A Haitong International Tech Research elemzői szerint a hangsúly most már a keresleten van, az inflációs nyomást, a kínai gazdasági bizonytalanságot, a beszállítólánc problémáit figyelembe véve. A Counterpoint Research szerint az Apple olcsóbb, 5G-képes iPhone SE-terve sem jön be Kínában, az Apple árbevételeinek úgy ötödét jelentő kínai piacon ugyanis kevesebben terveznek frissíteni. Az elemzők azt mondják, Kínában is megtörik az 5G-s mobilok iránti kereslet, a fogyasztók visszafogják a költekezéseiket, és a mindennapos, alapvető dolgokra koncentrálnak.
Az alkatrészhiányt egyébként az Apple is megszenvedte, de a tech cégek közül a legkevésbé: vásárlóereje révén és az egyedi rendeléseivel sokkal jobb helyzetben volt a többieknél, ráadásul a magas haszonkulcsú termékekre összpontosít. Az Apple az ellátási nehézségek enyhülésére számít (bár rövid távon azt mondják, nem tudják majd kielégíteni az igényeket, ami 8 milliárd dollárba is kerülhet), ez pedig újabb ok volt az elemzők és befektetők részére, hogy a keresleti oldal jövőjével és annak bizonytalanságaival foglalkozzanak.