Az Apple-adót kritizálja Elon Musk

Az Apple App Store 30 százalékos jutalékára célozva Elon Musk kijelentette: tízszer akkora az érték, mint kellene.

Az Apple App Store alkalmazásboltjának 30 százalékos (bizonyos esetekben alacsonyabb) jutalékát rengetegen kritizálták és támadták már az évek során, óriásvállalatok mellett az USA és az EU is.

Az Apple újra és újra igyekszik megvédeni a jutalékrendszer szükségességét, mint biztonsági, üzemeltetési, fejlesztési szempontok alapján, azonban a támadások folytatódnak az úgynevezett „Apple-adó” ellen. Nemrég már maga Elon Musk is kifejtette erről a véleményét.

Az Apple-t egyébként sem igazán kedvelő Musk úgy véli, az Apple alkalmazásbolti jutaléka olyan, mintha 30 százalékos adót vetnénk ki az internetre. Ez véleménye szerint egyáltalán nem helyes.

Musk rövid véleményfoglalásaiban tovább fejtegette a témát, és közölte, hogy az App Store jutaléka tízszer akkora értékű, mint kellene. Vagyis szerinte egy 3 százalékos díj lenne a helyes.

Az Apple egyébként csak az évi 1 millió dollárnál többet kereső fejlesztőktől von le 30 százalékot, a kisebb szereplőktől 15 százalékos díjat vesz le.

Elon Musk a múltban többször is kritizálta már az Apple megközelítését és azt, hogy igyekszik a cég számára igencsak magasan jövedelmező falak közé kényszeríteni a felhasználóit. Rendszeres téma a kritikusok körében a jutalékrendszert esetlegesen megkerülni képes sideloading ötlete, amely ellen az Apple minden lehetséges módon tiltakozik a törvényhozóknál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények