Rendkívül népszerű a Mac

Hiába jelentett igen meggyőző számokat a harmadik üzleti negyedévre az Apple, mégis közel tíz százalékkal esett a vállalat papírjainak értéke. A jó hírekkel elkényeztetett piac valószínűleg a vártnál haloványabb prognózist büntette ily módon.

Pedig az amerikai vállalat a június 30-án lezárt negyedévben rekordszámú Mac számítógépet adott el, 2,5 millió darabot, 41 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – meglepő trend, hogy az asztali gépek forgalma nőtt jobban. Ez a növekedési ütem messze lekörözi a PC-piac egészét, amely 16 százalékkal nőtt ugyanebben a három hónapos időszakban.

Az iPodokból 12 százalékkal kelt el több, mint egy éve, ami ugyancsak szép eredménynek számít: sokan ugyanis azt várták, hogy a zenelejátszó funkciókkal is rendelkező iPhone megjelenése visszaveti majd az iPodok forgalmát. A cég telefonjaiból egyébként 717 000 darab fogyott a negyedév során. Az Apple továbbra is tartja azt a célkitűzését, hogy a pénzügyi év végéig 10 millió mobilt fog értékesíteni. E cél elérésében az új és olcsóbb iPhone 3G modell segíthet, melyből csak a tíz nappal ezelőtti premiert követő három napban egymillió darab fogyott.

A harmadik negyedévben az Apple 7,46 milliárd dollár árbevételt és 1,07 milliárd dollár, részvényenként 1,19 dollár nyereséget ért el. Ezek a számok felülmúlták a Wall Street várakozását, nem úgy a negyedik negyedéves prognózis. Az általában konzervatív előrejelzéseket megfogalmazó vállalat most 7,8 milliárdos forgalmat és papíronként 1 dolláros profitot vár, szemben az elemzők által kitűzött 8,32 milliárdos, illetve 1,24 dolláros céllal. Ugyancsak rosszabbul alakult a vártnál az Apple bruttó haszonrése is, amely 36,9 százalékról 34,8 százalékra csökkent egy év alatt.

Aggódnak Jobs egészségéért

A negyedéves jelentés kapcsán tartott sajtótájékoztatóról beszámoló hírügynökségek megjegyzik, hogy az eseményen nem vett részt Steve Jobs vezérigazgató. Tegnapi számában a New York Post számolt be arról, hogy a befektetők azóta aggódnak a karizmatikus vezető egészsége miatt, amióta látványosan lefogyva lépett színpadra a júniusi fejlesztői konferencián. Sokan attól tartanak, hogy talán mégsem múlt el nyomtalanul az a hasnyálmirigyrák, amellyel közel négy évvel ezelőtt megműtötték. A Jobs egészségére vonatkozó kérdésre a sajtótájékoztatón Peter Oppenheimer pénzügyi vezérigazgató csak annyit válaszolt: „[Steve] nem tervezi elhagyni az Apple-t. Az egészsége pedig magánügy.”

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények