Bekeményít az App Store-on kívüli letöltések kapcsán az Apple

A WSJ forrásai szerint új díjakkal és korlátozásokkal várja majd az App Store-on kívüli letöltéseket az Apple.

Hosszú évek óta tiltakoznak az Apple piaci gyakorlatai ellen a riválisok, a DMA és DSA csomagok életbe lépésével pedig nagy lehetőségek nyílnak meg előttük a kényszerű nyitások miatt.

Az Apple például nem csak a mobilfizetést kénytelen megnyitni a riválisok előtt, de a letöltéseket, fizetéseket is. A Spotify már jelezte is, hogy Európában az appon belül lehet majd előfizetést és hangoskönyvet venni márciustól, így pedig az Apple 30 százalékos „adóját” is elkerülik, ami miatt régóta mennek a jogi csatározások az óriások között.

A Wall Street Journal szerint az Apple azonban azt tervezi, hogy új díjakkal és korlátozásokkal üdvözli a külsős szoftverek App Store-on kívüli letöltését.

A DMA-nak március 7-ig kell megfeleljen minden nagy tech cég, így az Apple-nél is számos változás lép majd életbe. Például most először az App Store nélkül hivatalosan is le lehet majd tölteni szoftvereket az iPhone-okra – és ez csak az egyik módosítás. A Meta és a Google is sorra jelentik be a változtatásokat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények