A Google szerint elfogadhatatlanok az AI egyes válaszai

A Gemini AI rendbe tételén dolgozik a Google, miután maga a vezérigazgató nevezte elfogadhatatlannak a rendszer egyes válaszait.

Miközben a többi céghez hasonlóan a Google is lassan követhetetlen tempóban jelenti be az AI kapcsán a befektetéseket, új termékeket, szolgáltatásokat, modelleket, együttműködéseket és bővítéseket; addig a vállalat azon kevesek közé sorolható, akik az őrület és befektetői nyomás közepette készek voltak kimondani, hogy az AI-megoldásuk hibázik (pedig alapvetően elmondható, hogy jelenleg messze nem hozza egyetlen AI-szolgáltatás sem azt a minőséget és pontosságot, színvonalat, mint amit el akarnak hitetni velünk).

A Gemini AI képgenerátora kapcsán emlegettek először történelmi pontatlanságokat, először nem tűnt nagy ügynek a dolog, de a napokban egyre jobban felfújták, annak ellenére, hogy néhány héten belül teljes javítást ígért a cég.

Végül maga Sundar Pichai vezérigazgató mondta el a dolgozóknak, hogy az AI-modell egyes képi és szöveges válaszai előítéletesek és egyszerűen elfogadhatatlanok.

A szakemberek dolgoznak a javításokon, már látják a fejlődést, de Pichai átfogó megoldást ígér.

Heteken belül újra kiadják a Gemini AI-t.

Azóta történt

Előzmények