Idén is méltó kezekbe kerültek a Hungarnet-díjak

Az idei kitüntetettek: Nagy Miklós, az MTA NIIF Intézet igazgatója, a Hungarnet Egyesület és a Magyar Internet Társaság főtitkára, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnöke, valamint a Networkshopok rendezvényeinek a főtitkára, illetve Pásztor Miklós, aki komoly részt vállalt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai infrastruktúrájának létrehozásában, az oktatás beindításában, emellett a Networkshop programbizottság tagja, a Networkshopok rendszeres előadója és az IPSZILON szemináriumsorozat szervezője.(A díjátadási ünnepség megtekinthető a NIIF honlapján.)

Pásztor Miklós

Pásztor Miklósnak nagy szerepe volt abban, hogy 1991-ben az NIIF első nemzetközi bérelt vonalán 9600 bps sebességgel Budapest és az ausztriai Linz között egyidejűleg lehetett megoldani X.25 alapon az internetelérést és az EAR/BITNET kapcsolatot. Az ehhez szükséges SZTAKI-s fejlesztésű kis sárga dobozt a bőröndjében vitte ki Linzbe, ahol a szkeptikus osztrákok legnagyobb ámulatára pillanatok alatt üzembe is helyezte.


Pásztor Miklós

Munkájának eredményeképpen jött létre a 90-es évek legelején az NIIF központi levelezési átjárója is, a legendás HUGBOX, egy DEC-től kapott ajándék gépen, amely az akkor használt többféle szabvány szerinti e-mailprotokollok között kapcsolatot teremtve konvertálta a leveleket a különböző rendszerek között. Sok éven át üzemeltette, felügyelte is ezeket az átjárókat és lelkiismeretes „főpostamesterként” naponta több száz eltévedt, rosszul címzett levél célba juttatását segítette. A spamekről írt munkája a magyar weben megtalálható kéretlen reklámlevelekről szóló anyagok közül a legtöbbet hivatkozott. Elismert hazai szaktekintélye a doménnévrendszernek, foglalkozik DNS-biztonsági, digitális aláírási témákkal is. A fenti területekhez kapcsolódnak előadásai, vitavezetései, tanfolyamai, tematikus írásai, és fontos szerepe van a .hu legfelső szintű domén működtetésében is.

2000-ben az MTA-SZTAKI-ból a Pázmány Péter Katolikus Egyetem akkor létesült Informatikai Karára ment át, és komoly részt vállalt az ottani informatikai infrastruktúra létrehozásában, az oktatás beindításában. Kapcsolata mindmáig szoros az NIIF/Hungarnet közösséggel: a Networkshopok rendszeres előadója és a programbizottság tagja, továbbá a népszerű IPSZILON szeminárium sorozat szervezője.

Nagy Miklós

Nagy Miklósnak, az NIIF Intézet igazgatójának neve összefonódott a hazai informatika és ezen belül a kutatóhálózat létrehozásával, fejlesztésével.

Nagy Miklós 1971-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az egyetem elvégzése után az MTA Számítástechnikai Központjában kezdte pályafutását mint fejlesztőmérnök. Később az MTA SZK és az MTA AKI egyesülése után az MTA SZTAKI-ban folytatta munkáját. A kezdetektől, azaz 1986-tól fontos szerepet kapott az Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programban, amelynek célja a hazai kutatási felsőoktatási adathálózat létrehozása volt. Az IIF Programiroda vezetője lett, szervezte irányította a programot. Később a program kiszélesedett, nyolc minisztérium és az MTA képviselői által létrehozott Program Tanács felügyelte a fejlesztést. Az NIIF Koordinációs Iroda Nagy Miklós irányításával fogta össze a műszaki és szervezési feladatokat.


Nagy Miklós

Az NIIF Program a hazai kutatás-fejlesztés zászlóshajója, hiszen egy olyan infrastruktúrát hozott létre és működtetett, amely Európában is élenjáró színvonalú lett, az internet és az arra épülő alkalmazások meghatározó tényezői lettek a gazdaságnak és a társadalomnak. Az NIIF Program a legmodernebb technológiára épült, összekapcsolódott az európai nagy sebességű kutatóhálózattal, és ezáltal biztosította a hazai kutatóközösségnek azt a támogatást, amely az EU-s és más nemzetközi projektek sikeres megvalósításához szükséges volt. Az NIIF programra jellemzőek az alábbi adatok: 600 ezer felhasználó, egész országot lefedő 10 gigabit/sec sebességű gerinchálózat, szuperszámítógép, videokonferencia-szolgáltatás, interneten keresztüli beszédszolgáltatás.

Nagy Miklós vezetésével mindeközben egy olyan szervezet épült ki az elmúlt évek során az NIIF Program keretében folyó élvonalbeli munkák koordinálása és számos kapcsolódó kutatási-fejlesztési feladat folyamatos ellátása céljából, mely összetételében és eredményeiben is egyedülállónak tekinthető Magyarországon. Elévülhetetlen érdemeket szerzett iskolateremtő tevékenységével, melynek során olyan szakembergárda nőtt fel irányítása alatt, amely alkalmassá tette a korábbi koordinációs feladatokat ellátó szervezet kutató-fejlesztő intézetté történő fejlesztését. Ez 2007-ben történt, amikors elindult az EU 2007-2013 időszakra vonatkozó fejlesztési terve és ebben az NIIF Intézet jelentős projektekre nyert támogatást.

Hosszas előkészítés után, 2009 nyarán aláírták az NIIF által végrehajtandó TIOP, KMOP és TÁMOP kiemelt programok támogatási szerződéseit, ezzel a fejlesztési projektek hivatalosan is megindultak. A több mint négymilliárd forint együttes értékű TIOP és KMOP projektek az NIIF infrastruktúra jelentős megújítását célozzák, míg a TÁMOP projekt a kapcsolódó menedzsmentrendszerek és alkalmazások kifejlesztését tartalmazza.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NIIF

Azóta történt

Előzmények