Meghalt egy tinédzser az „internetelvonó” táborban


Teng Szen-san

A kínai hatóságok a napokban bezártak egy olyan „tábort” a Kuang-hszi (Guangxi) autonóm tartományban lévő Nanning városában, ahol internetfüggő fiatalok rehabilitációjával foglalkoztak, mivel állítólag illegálisan működtették az intézményt, s letartóztatták az ott dolgozó 13 embert (köztük az igazgatót is), mivel a táborban tisztázatlan körülmények között halt meg egy 15 éves „beutalt”.

Az angol nyelvű kínai lapok már a múlt héten mind lehozták azt a hírt, hogy a középiskolás Teng Szen-san (Deng Senshan) azért hunyt el az átnevelő táborban, mert a felügyelők „pedagógiai célzattal” agyonverték a Csihang (Qihang) nevű bázison, ahová azért került, mert internetfüggőnek minősítették – ez utóbbi állítást nagybátyja tagadja, mivel szerinte unokaöccse nem volt betegebb, mint a sokmillió, képernyő előtt órákat töltő kínai fiatal (ám az is igaz, hogy a most bűnbánó nagybácsi is támogatta a családdal együtt annak idején a srác javító-nevelő táborba küldését), s reméli, hogy a fiú halálában vétkesek elnyerik méltő büntetésüket.

A kínai kormány a botrány után zárta be a tábort, s hazaküldték az ott „átnevelés” alatt álló 122 fiatalt, mivel – most jöttek rá –  az intézményt nem regisztrálták az illetékes hatóságnál, s azt is bejelentették, hogy rendőrségi vizsgálat folyik Szen-san halálának ügyében.

Az az információk alapján abszolút nem világos, hogy a gyereküknek számítógépet vásárló szülők a tanárok támogatása által megerősítve miért is gondolták úgy, hogy gyerekük beteg, s miért döntöttek úgy, hogy terápiás közösségbe kell kerülnie egy hónapra az egyébként jól tanuló, más szempontból semmiféle kirívó viselkedést nem tanúsító fiuknak. Az mindenesetre figyelemre méltó tény, hogy az augusztus elsején érkezett srác másnap, augusztus másodikán halt meg.


A tábor vezetői tagadják a fizikai bántalmazást, s a kínzásnak, elzárásnak, illetve bármilyen, az egészségre veszélyes módszer alkalmazásának vádját is visszautasítják.

Ez az eset – bármilyen homályosak is a részletek, s még akkor is, ha a fiú halálát nem a verés vagy a tábor vezetőinek közreműködése okozta – rávilágít arra, hogy mivé fajulhat az a kínai kormányzati törekvés, mely az általuk „internetfüggőnek” nyilvánított fiatalokat a törvény erejével fenyegeti. A hisztéria keltésének következményei beláthatatlanok: nemrég állították le Kínában egy másik hasonló táborban azt a gyakorlatot, melynek keretében a „beteg” tinédzsereket elektrosokkal „kezelték” – egy olyan, a pszichiáterek körében is vitatott módszerrel, melynek hatásossága kérdéses, s nagyban függ az alkalmazás körülményeitől.

Azóta történt

Előzmények