Megvehetik életük első számítógépét a kubaiak

Igaz, hogy drága és elavult, de legalább kapható – a kommunista Kubában pénteken kerültek lakossági forgalomba az első számítógépek, melyek hatalmas tömeget vonzottak az egyetlen havannai bevásárlóközpontba, ahol be lehet őket szerezni. Tekintve azonban, hogy az első, legálisan megvásárolható kubai PC-k ára az ottani átlagkereset csaknem negyvenszeresével ér fel, az első napon jóval több akadt a modern technológiára rácsodálkozó bámészkodóból, mint vásárlóból. A számítógépeket ettől függetlenül viszik, mint a cukrot – írja az AP hírügynökség helyi tudósítója.

Az elektronikai eszközök kereskedelmének tilalmát márciusban oldotta fel a szigetországban a legfelsőbb hatalmi poszton fivérét váltó Raúl Castro, aki nemcsak a számítógépek, hanem egyebek mellett a videomagnók, DVD-lejátszók és később mobiltelefonok forgalomba hozatalát is engedélyezte. A szerencsésebb (és tehetősebb) kubaiak ennek köszönhetően a múlt hónapban juthattak hozzá életük első mobiltelefonjához, most pedig megvásárolhatják első számítógépüket is – ami ugyan tudásához képest világpiaci viszonylatban nem a legjobb vétel, de legalább hazai termék (igaz, a felhasznált alkatrészek jelentős részét Kínában gyártják).

A QTECH márkanéven boltba került kubai számítógép felszereltségét tekintve leginkább alapvető irodai feladatok ellátására hivatott, de akár internetezésre is kiválóan használható lenne, ha létezne az országban lakossági internetszolgáltatás (Kubát nem köti össze egyetlen kontinenssel sem tengeralatti adatkábel, a kommunikáció ezért csak meglehetősen drágán, műholdas technológiával lehetséges).

Az egyetlen kiépítésben kapható számítógépben egy Intel Celeron processzor dolgozik 512 megabájt rendszermemória és egy 80 gigabájtos merevlemez társaságában, a fekete-szürke számítógépházba egy DVD-olvasót is szereltek. Mindemellé jár egy katódsugárcsöves monitor, egy egér, valamint egy billentyűzet is. A PC-kre Windows XP operációs rendszert telepítenek, ám legális licencről és terméktámogatásról egyelőre aligha álmodhatnak a helyiek, lévén a szoftver kubai beszállítását elméletileg tiltja az amerikai kereskedelmi embargó. Mindezért nem mellékesen 780 amerikai dollárt, azaz nagyjából 128 000 forintot kérnek – egy olyan országban, ahol az átlagkereset épphogy eléri a 20 dollárt.

Kubában az elmúlt években a bátrabbak a feketepiacon is hozzájuthattak számítógéphez, nagyjából azon az áron, amennyiért most a QTECH PC-ket legálisan forgalmazzák. A helyiek szerint a legalizálás ha másra nem is, arra egyelőre mindenképpen jó lesz, hogy a feketepiaci árakat letörje.

Azóta történt

Előzmények