Raúl Castro keddtől engedélyezi a saját mobilt a kubaiaknak

Az elektromossággal működő termékekhez való, jövő hónaptól érvényes szabad hozzájutás biztosítását követően Raúl Castro, Kuba új vezetője pénteken újabb „hangulatjavító”, illetve „jóléti” intézkedést jelentett be: a kubai állampolgárok a jövőben korlátozás nélkül vásárolhatnak és használhatnak mobiltelefonokat is.

Akárcsak a többi digitális eszköz esetében, a mobilokat illetően is szigorú korlátozásokat oldanak fel ezzel az intézkedéssel: Fidel Castro uralma alatt csak a külföldiek és a kormányzati hivatalok alkalmazottai használhattak ilyen készülékeket (igaz, a szocializmus nálunk is ismerős gyakorlata volt, hogy különféle trükkökkel sokan szereztek maguknak így telefont), nem csoda, ha Kuba a legutolsó volt Latin-Amerika országai között e téren. Az új lehetőséget napokon belül (keddtől) ki lehet már használni, bár a Telecom Italiával leszerződött állami monopolcég, az ETECSA a szolgáltatásait csak kemény valutáért kínálja – a konvertibilis peso (CUC) 24-szer többet ér, mint a normál. (Ily módon a kubaiak körülbelül 60 százaléka tudna fizetni, mivel nagyjából ennyi ember kap a külföldre menekült családtagoktól támogatást valutában – írja a Reuters.) Az ETECSA azt ígéri, bevételeit egy jó ideig még a kubai mobilos infrastruktúra fejlesztésére fordítja majd.

Az állami médiában (Granma) megjelent közlemény nyomán azóta a kubaiak már hosszú sorokban várakoznak arra, hogy szerződést köthessenek.

Az otthoni internet-hozzáférés felszabadítása egyelőre még nem került szóba.

Azóta történt

Előzmények