Már majd’ egy hónapja, hogy egy bírósági határozat következtében az amerikai vám- és határőrség (Customs and Border Patrol – CPB) indoklás nélkül átvizsgálhatja az Egyesült Államokba beutazni szándékozók adattárolásra alkalmas elektronikus eszközeit (laptopok, telefonok, pendríve-ok stb.). A sok irányból támadott intézkedés kivédésére azonban hamar megszülettek a válaszok.
Az április 21-én kihirdetett ítélet egy konkrét per kapcsán született (USA kontra Arnold), melyben Michael Arnold ügyét tárgyalták. A történet igen érdekes. A „gyanúsan viselkedő” Arnold laptopját 2005 júliusában a Los Angeles-i reptéren „véletlenszerűen” vizsgálta meg Laura Peng vámőr. Az állítása szerint a Fülöp-szigeteken három hétig vakációzó Arnold csomagjában egy laptopot, egy különálló merevlemezt, egy pendrive-ot és hat CD-t találtak. Peng megkérte Arnoldot, hogy kapcsolja be számítógépét, majd szólt főnökének, John Robertsnek, s közben folytatta a csomagok átvizsgálását. Az operációs rendszer betöltődése után az asztalon két olyan ikont láttak, melyek nevei képekre utaltak: Kodak Pictures és Kodak Memories. Az egyikre rákattintva a vámőrök két meztelen nő képét találták meg. Roberts ekkor értesítette a Homeland Security Bevándorlási Hivatalának razziacsoportját (United States Department of Homeland Security, Immigration and Customs Enforcement – ICE), akik több órán át vizsgálták az adathordozók tartalmát, s közben olyan képeket találtak, melyek megítélésük szerint gyermekpornográfiát tartalmaztak („They examined the computer equipment and found numerous images depicting what they believed to be child pornography.”) Az eszközöket lefoglalták, de Arnold szabadon távozhatott. A hivatal bejelentésére két héttel később vádat emeltek a képek miatt.
Az eljárás során a vádlott ügyvédje például azzal érvelt, hogy nem volt jogszerű az eljárás, mivel megalapozott gyanú nélkül kutatatták át ügyfele számítógépét, ráadásul a számítógépen tárolt adatok minősége, státusza olyan, mint az állampolgár otthonáé vagy épp gondolatataié (ez az érvelés egy korábbi, 1985-ös ítéletre alapoz, ahol kimondták, hogy a számítógépen tárolt adatok „különösen személyes jellegűek, mintegy a személyiség kiterjesztésének tekinthetőek”, ezért ezek hatósági vizsgálata csakis alapos gyanú esetében rendelhető el), s ezek az alkotmány által a személyes szabadság oltalmazása miatt maximálisan védettek.
A bíróság ítéletében viszont szintén az alkotmányra hivatkozott, s megállapították, hogy a megalapozott gyanúra nem is volt szükség – s szintén az alkotmányra, illetve precedensekre utaltak, mely alapján a nemzet- és személyi biztonságot helyezték előtérbe, ezért a határozat szerint a határvédelmi szervek indoklás nélkül átkutathatják az utasok birtokában lévő elektronikus eszközök tartalmát.
Polgári engedetlenség?
Az ítélet ellen több jogvédő szervezet (például a legtekintélyesebb, az EFF) is tiltakozott, s kérték a Kongresszust, hogy foglaljon állást az ügyben, mivel e határozat következtében olyan gyakorlat terjedhet el, amelynek nyomán súlyosan sérülnek a határokon átkelők személyiségi jogai.
Már a határozat kihirdetésének időpontjában is megemlítették a tudósítások, hogy – az egyébként a személyiségi jogokat sokkal szigorúbban védő – Európában, nevezetesen Nagy-Britanniában is hasonló a gyakorlat – az átvizsgálást megtagadó utazókat a britek akár le is tartóztathatják.
Az események kavarta hullámok azóta sem csitultak, s mint a The Guardian friss cikke is jelzi, a hatóságokkal szemben kiszolgáltatott utazóknak mind több helyen javasolnak módszereket a „zaklatás” elkerülésére. A legegyszerűbb lenne persze titkosítani az adatokat, vagy jelszóval védeni a gépet, a merevlemezt, a könyvtárat stb. – ám ez további hercehurcával jár. Ahogy nemrég írtunk egy ilyen ügyről, a jelszó megadásának kötelezettsége még mindig nem tisztázott – bár egyelőre a polgárokat védi az a szabály, hogy – ha esetleg rá nézve kompromittáló adatok vannak a gépen – senki sem köteles önmagára nézve terhelő adatokhoz juttatni a hatóságokat, tehát a jelszót sem köteles megadni. De az ilyen ellenállás nem óvja meg az állampolgárt attól, hogy a hatóság ne „szálljon rá”, sőt még komolyabb gyanúba keveri.
Ezért az elmúlt egy hónapban számtalan más megoldást javasolnak a felhasználóknak az amerikai és brit intézkedéseket jogsértőnek tartó orgánumok. Fontos megjegyezni, hogy itt nem a bűnözők védelméről van szó, hanem arról, hogy azok, akik úgy vélik: a vámosnak semmi köze az e-mailekhez, a böngésző előzményeihez, a családi fotókhoz és dokumentumokhoz stb., azok szorulnak rá, hogy egy kétséges indokú turkászással szemben védjék magukat.
Például a véletlenszerű ellenőrzés ellen jó módszer a személyes adatok elrejtése, láthatatlanná tétele. De ami a legbiztonságosabb (sokan használják már ezeket a módszereket, hiszen például a cégek alkalmazottai olyan bizalmas üzleti adatokat is tárolnak gépeiken, amelyeket nem szívesen osztanának meg a határőrökkel sem): ha nincs semmi ilyen adat a gépen. A cégek gyakran teljesen „tiszta” laptopokat adnak alkalmazottaiknak, s a szükséges adatokat egy biztonságos hálózati hozzáférésen keresztül kapják meg később. De a magánembereknek is van arra lehetőségük, hogy – a megfelelő programokkal – teljesen „kitakarítsák” gépüket, majd a szükséges adatokat elmenthetik egy pendrive-ra, melyet postán feladnak előre – esetleg becsempészik a ruházatukban a határon.
Hogy a The Guardian cikkírója (akárcsak az EFF) csalásra biztatja az embereket? Meglehet. De amíg egy jogtisztelő polgár zaklatásnak érzi a jogcím nélküli kutakodást személyes adatai között, addig ezeket a módszereket inkább a polgári ellenállás körébe lehet sorolni.
