Igazolva számos szakértő gyanúját a National Bureau of Economic Research nevű szervezet arra a megállapításra jutott, hogy az Egyesült Államok fokozatosan elveszti vezető szerepét a világ mérnökképzésében. A hetvenes években a világ egyetemeiről kikerülő mérnökök majdnem egyharmada végzett az USA-ban és a mérnöki tudományokban kiadott PhD-fokozatok felét amerikai iskolákban szerezték. Ennek hátterében részben az állt, hogy a világ többi országának felsőoktatása igen nagy lemaradásban volt az USA-éhoz képest, ami mintegy mesterségesen növelte az ottani iskolák súlyát. 2001-re az egyetemi oktatásból kikerülő mérnöki végzettségű diákoknak már csak 14 százaléka kapta meg diplomáját az Újvilágban és a várakozások szerint 2010-re a mérnöki tudományterületeken Kínában több PhD-ző lesz, mint az Egyesült Államokban – idézi a tanulmányt az Inside Higher Ed.
Azóta történt
-
Diplomás lobbisták a Pázmányon
Posztgraduális képzés indul – informatikai diplomásoknak is.
Mérleg 0
-
Hatmilliárdot kaptak az egyetemi tudásközpontok
Ma hirdették ki a Pázmány Péter Program 2005. évi pályázatának eredményét.
Társadalom 0
-
Felmértük és meglepődtünk
Mit várnak a hallgatók egy főiskolai e-learning oktatási programtól?
Társadalom 4
Előzmények
-
Intel-tananyagok a magyar műszaki felsőoktatásnak
Szeptembertől Magyarországon is elérhető az Intel Higher Education program.
Társadalom 0
-
GÉANT2: megújuló európai akadémiai hálózat
A projekt mintegy 3500 tudományos intézmény számára biztosít gyorsabb adatátvitelt.
Közösségi média 0
-
Átadták a Budapesti Műszaki Főiskola új épületét
Korszerű feltételek mellett folytatódhat a főiskola informatikai képzési programja.
Társadalom 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen