A jövőben Tanácsadói Testület segíti az Informatikai Vállalkozások Szövetségének munkáját. A testületben 22 hazai cégvezető vesz részt, akiket az idén májusban megválasztott új elnökség kért fel. A testület feladata, hogy segítse az elnökség és egyben a szövetség munkáját, párbeszédet folytasson a kormányzattal az IKT iparág aktuális trendjeiről, és szakmai tanácsaival járuljon hozzá az IVSZ tevékenységéhez.
A Tanácsadó Testület először július 10-én ült össze. Az első ülés témája a pályázati források, a klaszterek – gazdasági társaságok, magán-, állami és önkormányzati intézmények, szakmai és egyéb szervezetek laza, üzleti együttműködéseken nyugvó hálózata –, az informatikai szakképzés és a felsőoktatás problematikájának átvizsgálása volt. A találkozón Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos (NFÜ), Dr. Péceli Gábor dékán (BME, Villamosmérnöki és Informatikai Kar) és Dr. Székely Judit foglalkoztatási és képzési szakállamtitkár (SZMM) tartott vitaindító előadást.
A Tanácsadó Testület tagjai társadalmi szerepvállalásként végzik munkájukat az IVSZ számára, s évente 3-4 alkalommal ülnek össze. Mandátumuk egy évre szól.
Megalakult az IVSZ Tanácsadó Testülete
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
IT-cégek jelentkezését várja a Konferencia Tudásbank
Novemberig ingyen kérhetnek beszámolókat szakmai konferenciákról a hazai vállalatok.
Társadalom 0
-
Informatikai pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A kis- és középvállalkozások támogatása a cél.
Mérleg 3
-
Az IKT-menedzserek Sopronban tartják idei konferenciájukat
A kormányzati reformok informatikai vonatkozásairól cserélnek eszmét a hazai infokommunikációs cégek.
Társadalom 0
-
Milliárdos összegek e-fejlesztésekre is az Új Magyarország terv keretében
Augusztus 24-étől lehet benyújtani az igényléseket.
Mérleg 0
Előzmények
-
Az év magyar informatikusai megkapták díjaikat
Tizedik alkalommal ítélték oda a legkiemelkedőbb informatikai vezetőknek a Gyurós Tibor-díjakat
Mérleg 0
-
Felmérés készül a magyar IT-cégekről
Az IVSZ idén is felméri a hazai informatikai piac helyzetét.
Mérleg 0
-
Új főtitkár az Informatikai Vállalkozások Szövetségében
A hónap elejétől Gögge Péter tölti be az IVSZ főtitkári posztját.
Mérleg 0
-
IVSZ: a hazai adórendszer nem kedvez a tudásalapú gazdaságnak
Hatékonyabb és aktívabb érdekképviseletet ígér a szakmai szervezet új elnöksége.
Mérleg 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest