Nem tudott növekedni a Synergon

Ma publikálta idei első féléves gyorsjelentését a Synergon. Az informatikai vállalat árbevétele éves összehasonlításban 3 százalékkal, 8,14 milliárd forintra, üzemi eredménye meredek 53 százalékkal, 97 millió forintra, nettó profitja pedig 9 százalékkal, 38,7 millió forintra csökkent 2010 első hat hónapjában. A nettó fedezethányad – a költségek levonása után fennmaradó bevétel részesedése a teljes árbevételből – az egy évvel korábbi 37-ről 31 százalékra, az EBITDA-ráta pedig 5-ről 4 százalékra apadt.

A Synergon a bizonytalan gazdasági környezet miatt sikerként értékeli a szerény visszaesést. A társaság közleménye rámutat: az új IT-beruházások sem a verseny-, sem az állami szférában nem indultak el, és Magyarországon továbbra is a megszorítási és takarékossági intézkedések diktálnak mind a gazdasági, mind az állami szférában.

„Az állami szférában a választásokat követően természetes az újjáalakuló rendszer lassúsága, viszont ezt idén tovább erősíti a szigorú költségvetési vállalás, amely miatt szinte minden típusú beruházás leállt. A beruházások visszafogottságából adódóan hosszú távú, nagyobb volumenű, szolgáltatásjellegű projektek nem indultak, így az árbevétel szolgáltatási szintje visszaesett – bár a jelenlegi 57% még mindig magasnak mondható. Az elmúlt hónapokban tapasztaltak alapján a választások utánra prognosztizált fellendülés lassabb és később valószínűsíthető. A beruházási szándék fordulatot jelentő élénkülésére később, év végén, jövő év elején számítunk” – vázolta a kilátásokat Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója.

Azóta történt

Előzmények