Határozottan körvonalazódik a védelem stratégiája a Pirate Bay-perben

Peter Sunde, a Pirate Bay-per egyik vádlottjának védőügyvéde szerint a Pirate Bay egyáltalán nem vonható felelősségre a szerzői jogok megsértésének elősegítéséért. A Cnet portálnak nyilatkozó Peter Althin azt mondta, a világ egyik legnépszerűbb torrentoldala senkit sem biztatott arra, hogy bűnt kövessen el. „Az autókat is fel lehet használni arra, hogy valaki a megengedett sebességet túllépve közlekedjen vagy ittas állapotban vezessen, de egyetlen gyártó sem vonható ezért felelősségre” – áll a jogász analógiájában.

Peter Sunde egyéként folyamatosan azt hangozatja, hogy ő csupán a kalózportál szóvivőjeként tevékenykedett, az oldal fejlesztésében tevőlegesen nem vett részt – Althin erre építi fel a védelem egy részét. Sunde azt is kiemelte, hogy a vád kalkulációi a kiadókat ért tényleges károkozással kapcsolatban eltúlzottak. Emlékeztetőül, Gottfrid Svartholm Warg, Peter Sunde, Fredrik Neij és Carl Lundstom az egyéves börtönbüntetés mellett 3 millió 600 ezer amerikai dolláros (mintegy 745 millió forintos) pénzbírság megfizetésére is kötelezett az első fokú ítélet értelmében.

Korábban svéd forrásokat megjelölve számoltunk be arról, hogy az ítéletet meghozó bíró, Tomas Norström a szerzői jogi lobbi tagja. Althin „a bizalom elvesztéséről” beszélt, amikor nem fogadta el a bíró védekező álláspontját, miszerint ezek a tagságok egyáltalán nem befolyásolták a döntéshozatalban. Erre a nem éppen elhanyagolható körülményre, vagyis Norström vélt elfogultságára hivatkozva kért új tárgyalást Sunde jogi képviselője február végén.

A fellebbezések jelenleg a svéd fellebviteli bíróság asztalán fekszenek.

Azóta történt

Előzmények