Afrika egy része egy új kábellel belépett a 21. századba


Ma üzembe helyezték azt a 13 700 kilométeres üvegszálas kábelt, melynek az a feladata, hogy Afrikát és az Indiai-óceán ázsiai partvidékét összekösse – jelentette be az afrikai székhelyű SEACOM vezetője, Brian Herlihy.

Herlihy történelminek nevezte a mai napot, mivel nem csak az afrikai országok járnak jól az a két év alatt lefektetett, 650 millió dollárba kerülő, a Cisco közreműködésével épített új kábellel, hanem természetesen a világ egésze is – a minőségjavulás mellett (a kábel maximális kapacitása 1,28 terabit másodpercenként) kevesebbe is kerül majd az adatok továbbítása Európa, Afrika és India között. A bejelentés szerint a Johannesburgot, Nairobit és Kampalát összekötő szakasz már rendben üzemel, de a Kigalihoz és Addisz-Abebához kapcsolódó végpontokon még az utómunkálatok zajlanak. A kenyai Mombasza kikötővárosában és a tanzániai Dar es-Salaamban ünnepségekkel köszöntötték az új lehetőséget, ami nem meglepő, mivel ha kontinentális szemszögből nézzük, akkor az internetkapcsolat szempontjából a világ leginkább hátramaradott része Kelet-Afrika – legalábbis eddig az volt. Híres-hírhedt ténynek számított, hogy a világnak ezen az egyébként is igen szegény részén a kábel hiánya miatt roppant drága volt a műholdas internetezés: a jövőt illetően még csak becslések vannak, de az biztos, hogy az előfizetések költségei az eddigek töredékére fognak csökkenni (például eddig átlagosan 150 dollárba került Dél-Afrikában egy gigabájtnyi adatforgalom havonta).

SEACOM

Bizonyos országok, mint például Kenya, már hozzáfogtak a városok infrastruktúrájának kiépítéséhez, bár az természetesen még nagyon távoli cél, hogy a falvakba is eljusson az internet. Tennivaló van bőven, mivel a 26,6 százalékos világátlaghoz képest Afrikában 5,6 százalék az internetpenetráció. S ha igaz a Világbank közelmúltban napvilágot látott felmérésének következtetése, mely szerint a széles sávú kapcsolatok 10 százalékos emelkedése 1,3 százalékos gazdasági növekedést nyújt az adott országnak, akkor az afrikai országok számára gazdaságilag is roppant előnyösek lehetnek az új lehetőségek.

A Seacomé mellett Afrikát illetően még két nagy kábelprojekt van tervbe véve: a TEAMS nevű, a kenyai kormányzati segítséggel indított vállalkozás év végén indul, s Mombaszát és az Arab Emirátusokat köti össze, illetve az East African Submarine Cable System épít majd új összeköttetést Szudán és Dél-Afrika között.

Azóta történt

Előzmények