Egész jól hajrázott a Sun

A Sun Microsystems az utóbbi időben nem kényeztette el a befektetőit, legutóbbi pénzügyi jelentését azonban kedvezően fogadta a Wall Street. Tegnap, a decemberrel zárult második üzleti negyedév számainak közzététele után 12 százalékot emelkedett a részvényárfolyam – és így 4 dollár fölé kúszott –, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a forgalomcsökkenés nem volt olyan drasztikus, mint sokan várták.

A vállalat a tavalyi utolsó trimesztert 3,22 milliárd dollár árbevétellel zárta, ami ugyan 11 százalékos visszaesés a 2007-es adathoz képest, de még így is jobb az elemzők által prognosztizált 3,15 milliárdnál. Az egy évvel korábbi 260 millió dolláros profit most 209 millió dolláros mínuszba fordult, amelyből azonban 222 millió dollárral részesedik a novemberben bejelentett 6000 fős leépítés negyedévre eső költsége.

A szerverek értékesítéséből származó árbevétel 14 százalékkal, 1,37 milliárd dollárra csökkent, a tárolórendszerek forgalma 13 százalékkal, 570 millió dollárra esett vissza, míg a szolgáltatásokból 6,2 százalékkal folyt be kevesebb (1,28 milliárd dollár), mint egy évvel korábban. Jonathan Schwartz vezérigazgató a forgalomcsökkenést a makrogazdasági helyzettel magyarázta: a jelenlegi klímában az ügyfelek nem sietnek a csúcskategóriás rendszerek vásárlásával – mondta.

A Sun nem szokott előjelezéseket közzétenni a következő negyedévre, most sem volt ez másként. Mike Lehman pénzügyi vezérigazgató csak annyit mondott, hogy a harmadik pénzügyi negyedév hagyományosan gyengébb a másodiknál, és e szezonális trend ezúttal sem fog megszakadni.

Azóta történt

Előzmények