Az Apple nem kér a bitcoinból

Bár az Apple nem fogadja el majd a bitcoint, de Tim Cook bevallotta, hogy ő maga is fektetett kriptomegoldásokba.

A The New York Times éves online DealBook rendezvénye a digitális eszközökről szólt, ennek kapcsán pedig Tim Cook, az Apple ügyvezetője is adott egy interjút.

Cook kijelentette, hogy véleménye szerint ésszerű dolog, hogy egy szerteágazó portfólióban kriptopénzek is vannak.

Az ügyvezető hozzátette, hogy ő maga személyesen is fektetett kriptopénzekbe, de senkinek nem akar befektetési tanácsot adni. Állítása szerint azonban észszerű választás a portfólióba építeni olyan kriptomegoldásokat, mint az ethereum vagy a bitcoin. Elmondása szerint egy ideje már érdeklik az ilyen digitális eszközök, de részletekbe nem ment bele.

A CoinMarketCap szerint egyébként nem csak a bitcoin és az ethereum árfolyama jár rekordmagasságokban, az összes ilyen digitális megoldás piaci értéke már 3 billió dollár körül van.

Sokan gondolhatnák, hogy ezek után az Apple is nyit a kriptopénzek felé (a Web 3.0 ötlete alapján sorra tesznek így a cégek, nagyobb bevételeket is remélve). Cook azonban kijelentette, senki ne várja, hogy az Apple elkezd kriptopénzt vásárolni vagy pedig elfogadja azt fizetési formaként.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények