Csúsztattak az Apple jogászai a Samsung elleni perben

Teljesen biztosra lehetett venni már korábban is, hogy az Apple és a Samsung között augusztusban az előbbi teljes győzelmével lezárult per még sokáig téma lesz a szaksajtóban. Ez így is történt, és az elemzések közül az egyik legérdekesebb az informatikával kapcsolatos jogi ügyekre szakosodott Groklaw tegnapi bejegyzése, ők ugyanis – szokásuk szerint – nem elégedtek meg az eljárás felszínes ismeretével, hanem egy újabb elemzéssel kétségbe vonják az Apple-nek a dél-koreaiak ellen felhozott egyik legerősebb, talán a legerősebb érvét. Ezt az elemzést az tette lehetővé, hogy az ügyben ítélkező Lucy Koh bírónő elrendelte a per során benyújtott dokumentumok egy részének szerkesztetlen formában történő nyilvánosságra hozatalát.

A fent emlegetett Apple-érv az volt, hogy a Samsung szándékosan másolta le az iPhone-ok megoldásait, és mindezt a dél-koreaiaktól származó belsős dokumentumokkal bizonyították. A per idején a sajtóban – majd az ítélet indoklásában is – az szerepelt, hogy a Samsung vezetői felmérték, hogy az Apple okostelefonos technológiái és formatervei sikeresek a piacon, így a fejlesztőket ezek másolására utasították.

A dokumentumokban valóban szerepelnek ehhez hasonló tartalmú jegyzőkönyvi részletek, ám a Groklaw idézi őket szó szerint, mintegy azt bizonyítandó, hogy az Apple értelmezése minimum megkérdőjelezhető. Itt ugyanis egy Samsung-vezető egy értekezleten a következőket mondja: „Hallok ilyesmiket: csináljunk valami olyasmit, mint az iPhone.” Majd így folytatja: „Amikor mindenki (mind a fogyasztók, mind az ipar) a felhasználói élményről beszél, akkor mindannyian az iPhone-hoz mérik magukat. Az iPhone szabvánnyá vált. Ez van.”

Már ez a részlet sem támasztja alá az Apple jogászainak szándékos másolásra utaló megjegyzéseit, és a későbbiek sem, ott ugyanis a vezető – természetesen az iPhone által behozott újításokra is támaszkodva – saját, kreatív tervezésre biztat a „kényelem és a könnyű használat” elveire koncentrálva. A jegyzőkönyv szövege – ha nem az Apple fizetett ügyvédei vagyunk – inkább azt bizonyítja, hogy az iPhone hatását felismerő koreai vezető az amerikai cég tervezési alapelveit tartja megfontolandónak, de nem biztat közvetlen másolásra, ellenkezőleg: az iPhone-t mint az iparág kvázi szabványát adó készüléket tekintik, és saját terveiket e koncepción belül képzelik el megvalósítani.

Az már csak hab a tortán, hogy a Groklaw megemlíti: a határozathozatalban döntő szerepet játszó esküdtszéki elnök, Vel Hogan jellembeli és üzleti tisztessége sem kétségbevonhatatlan a nyilvánosságra került dokumentumok szerint.

Azóta történt

Előzmények