Az Európai Bizottság nem adott további haladékot a Microsoft számára, így a szoftvervállalatnak a jövő hét közepéig be kell nyújtania formális válaszát arra a kérdésre, hogy miért nem teljesíti maradéktalanul a közel két évvel ezelőtt számára előírt kötelezettségeket – jelentette a Reuters. Ha a magyarázat nem fut be, vagy nem elégíti ki Neelie Kroes versenyügyi biztost, a redmondi céget akár napi 2 millió eurós bírsággal is sújthatják egészen addig, amíg nem működik együtt teljes mértékben a hatósággal.
Amint az ismert, az EB 2004 márciusában arra kötelezte a szoftvervállalatot, hogy hozza nyilvánosságra azokat a technikai információkat, melyek lehetővé teszik a rivális szoftvergyártók számára a Windows operációs rendszert futtató kliensekkel és kiszolgálókkal teljes mértékben együttműködő szerver operációs rendszerek fejlesztését, és dobjon piacra egy olyan Windows-változatot is, amely nem tartalmazza a Windows Media Player médialejátszó alkalmazást. A lebutított Windows már megjelent a piacon, ám – noha hajlandó volt kompromisszumokra – a Microsoft továbbra sem tesz maradéktalanul eleget a Windows operációs rendszer kommunikációs protokolljainak licencelésére vonatkozó diktátumoknak: a felajánlott dokumentáció még mindig pontatlan és hiányos – állítja az EB a felügyelő biztos jelentésére hivatkozva.
Hogy egyszer is mindenkorra pontot tegyen az ügy végére, a Microsoft két héttel ezelőtt váratlanul bejelentette, hogy hajlandó átadni szerverekhez írt operációs rendszerei forráskódjának releváns részeit azoknak a vállalatoknak, amelyek a Windowsokkal teljes mértékben együttműködő szoftverek fejlesztésében utaznak, és megvásárolják a kompatibilitást biztosító kommunikációs protokollok licencét. A lépés az EB-t meglepte, de úgy tűnik, nem elégítette ki.
A Microsoft a múlt héten kért további haladékot álláspontja kialakítására, és egyben jelezte, hogy meg akarja ismerni az EB, a felügyelő biztos és a vizsgálatba bevont szakértők levelezését. Jonathan Todd EB-szóvivő a hírügynökségnek elmondta, hogy azért nem adnak több időt a cégnek, mert nyolc hét elegendő egy viszonylag rövid kifogáslista megválaszolására. A hatóság a kért levelekhez sem enged hozzáférést, ami a Microsoft szerint ellentétes a törvény betűjével és szellemével. A cég szerint érthetetlen, hogy miért kell a függetlennek mondott biztos és szakértők levelezését bizalmasnak nyilvánítani.
Microsoft: hozzáférés megtagadva!
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
A Microsoft nekiugrott az EB-nek
A szoftvervállalat gyakorlatilag azt állítja, hogy az Európai Bizottság úgyis megbünteti, ha van rajta sapka, ha nincs.
Társadalom 16
-
Újabb pert varrhatnak a Microsoft nyakába
Riválisai újabb panaszt nyújtottak be a szoftvervállalat ellen, amely már meg sem lepődött, és rezignáltan fogadta a hírt.
Szoftver 5
-
Az EU tovább szívózik a Microsofttal
A szoftvervállalat újabb felajánlással próbál eleget tenni a kötelezettségeinek: a forráskód után ingyen támogatást ajánlott fel.
Társadalom 0
-
Full contact: a Microsoft meghátrált
A Microsoft kénytelen lecsupaszított operációs rendszereket forgalmazni Dél-Koreában.
Szoftver 173
Előzmények
-
Meglepte az EB-t a Microsoft jámbor lépése
Politikustól szokatlan elszólással adott sajátos színezetet Európa és a Microsoft vitájának az Unió versenyügyi biztosa.
Mérleg 2
-
Microsoft: vigyétek a forráskódot!
A szoftvervállalat kész licencelni a Windowsok programkódját, de korántsem biztos, hogy a hatóságokat ez kielégíti.
Társadalom 113
-
Microsoft: a kétmillió dolláros kérdés
Európa haladékot adott, az Egyesült Államok sürget, miközben a szoftvervállalat késik a kötelezettségek teljesítésével.
Társadalom 0
-
Tavasszal lezárulhat az európai Microsoft-ügy
A szoftvercégnek nem kell évekig várnia a fellebbezés eredményére.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Formula-1
- Milyen széket vegyek?
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Gitáros topic
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Ukrajnai háború
- iPhone topik
- További aktív témák...