A világ legnagyobb mobilkészülék-gyártójaként számon tartott Nokia ma bejelentette, hogy kartelltevékenység vádjával nagy-britanniai és amerikai bíróságokon beperelte az AU Optronics, a Hitachi, az LG Electronics, a Philips, a Samsung, a Seiko Epson, a Sharp és a Toshiba vállalatokat. A finn óriáscég álláspontja szerint a fent nevezett CRT- és LCD-panelgyártók a piaci szabályzást megszegve megállapodtak az árakban, ezért a vállalatnak indokolatlanul magasabb összeget kellett fizetnie a displayekért.
A Kalifornia állam illetékes törvényszékére érkezett keresetben az áll, hogy az érintett LCD-megjelenítővel felszerelt készülékeket a Nokia 2006. január elseje és december 11-e között értékesítette, bár a cég még arányaiban sem közölte, mekkora kártérítésre számít a perben. Tudvalevő ugyanakkor, hogy a Nokia havonta körülbelül 35 millió mobilt ad el, így a kis árkülönbözet is hatalmas többletet okozhat a költségekben. A CRT-megjelenítőket a Nokia egy korábbi egysége, a Nokia Display Products hasznosította, melyet már évekkel korábban kiszerveztek.
Az amerikai bíróság 2008-ban már egyszer elmeszelte az LG-t, a Sharpot és egy harmadik vállalatot, a Chunghwa Picture Tubest: a három cégnek akkor összesen 585 millió dolláros bírságot kellett fizetnie, mivel a törvényszék bizonyítottnak látta az árrögzítés tényét. Az árfelhajtó kartell sok más cég gyártmányai mellett leginkább az Apple iPod-jait, a Motorola Razr termékét, illetve a Dell számítógépeit drágította meg.
Időközben az Európai Bizottság is vizsgálódik: múlt csütörtökön jelentették be, hogy bizonyos piaci szereplőket a versenytörvények megszegésével vádolnak, mivel a katódsugárcsöves számítógép-monitorok és televíziók árait kartellszerűen határozták meg. Az összesen hat gyártót érintő fogyasztói panaszok alapján 2007-ben megindított kétéves vizsgálat most ért abba a fázisába, amikor az EB már konkrét lépéseket tervez. Az eredeti panaszokban szereplő gyártók a Philips, az LG Electronics, a Chunghwa Picture Tubes, a Matsushita, a Samsung és Toshiba.
A Nokia nem csak képernyőkben gondolkodik, ha pereskedésről van szó: október végén az Apple ellen nyújtott be keresetet szabadalombitorlás vádjával. A jogvita tárgya tíz, mobilkommunikációs technológiákat leíró – többek között a GSM-re és az UMTS-re vonatkozó – szabadalom. A Nokia szerint az Apple többszöri megkeresés ellenére sem volt hajlandó ezek felhasználási jogainak megvásárlására.
Újabb kartellügy: képernyőgyártókat perel a Nokia
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
A Nokia az iPhone-t másolja?
A felek kölcsönösen szabadalombitorlással vádolják egymást. Peren kívüli egyezség várható.
Mérleg 24
-
Itt a világ legvékonyabb LCD-panelje
Az LG legújabb prototípusának vastagsága egy pénzérme élével vetekszik.
Tech 16
-
A Nokia újabb pert akasztott az Apple nyakába
Dúl a háború a legígéretesebb piacon, az okostelefonok gyártói minden eszközt felhasználnak.
Mérleg 13
-
Egymástól loptak a koreai memóriagyártók
Tizennyolc embert vádolnak ipari kémkedéssel, köztük az Applied Materials vezetőit is.
Mérleg 5
Előzmények
-
Kartellvizsgálat a képernyőgyártóknál
Az Európai Bizottság vizsgálata mellett Magyarországon is folyik nyomozás az árrögzítés gyanúja miatt.
Mérleg 8
-
Mégsem lesznek LCD-gyárak a Dunántúlon
A kudarcba fulladt vállakozás mögött kivételesen nem gazdasági vagy politikai korrupció állhat; minden valószínűség szerint egyszerű hozzá nem értés okozta azt, hogy hamvába holt a terv.
Mérleg 34
-
Áttörés: az Apple először nyomta le a Nokiát
Steve Jobs cége az eladott mobilok darabszámát illetően hátul kullog, ám eredményességben megelőzték a legnagyobb mobilgyártót.
Mérleg 52
-
Hibás Nokia telefontöltők: 14 millió eszköz cseréje javasolt, hazánk is érintett
A vállalat közleménye szerint bizonyos töltőtípusok veszélyesek a felhasználókra nézve, ezért ingyen cserélik a programban érintett egységeket.
Mérleg 5
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Gitáros topic
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Windows 11
- Programozás topic
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Azonnali informatikai kérdések órája
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- CASIO órák kedvelők topicja!
- További aktív témák...