Notebookban továbbra is az Acer vezet

Hasonlóan a korábbi negyedéves jelentésekhez, 2005 utolsó három hónapjában is az Acer vezető helyéről szólt a hír az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet, Ázsia) notebbokpiacának elemzésekor. A távol-keleti gyártó a piac 16 százalékos növekedését meghaladó tempóban tudta növelni eladásait, és 11 európai országban végezett az első helyen. Az átlagos piaci részarány 20,4 százalékra nőtt, vagyis Európában minden ötödik eladott notebook Acer logóval büszkélkedik.

Magyarország ugyan nincs közte annak a 11 európai országnak, ahol az Acer piacvezető, viszont 38,2 százalékkal növekedtek a hazai eladási mutatók, ezzel pedig az élmezőnyben foglal helyet a magyarországi forgalmazó. 15,3 százalékos részesedésével az Acer jelenleg a harmadik legnyagobb notebookszállító a magyar piacon.

„Az Acer figyelemre méltó eredményei – mondja Egri Csaba, az Acer Computer Magyarország képviseletvezetője – a hatékony, rugalmas és modern szervezetének köszönhetőek, mely különösen jól illik az európai piac sajátosságaihoz, és megfelelő növekedési arányokat képes generálni, még akkor is, amikor a környezet egyébként nem olyan kedvező.”

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • A Fujitsu Siemens vezeti a hazai notebookpiacot

    Minden szegmensben jól teljesített a PC-gyártó, de a notesz- és asztali gépek voltak a növekedés motorjai.

  • Európában az Acer vezet

    Ázsiai és latin-amerikai nyomulásának köszönhetően a globális notebookpiacon ismét első helyen a HP.

Előzmények