Új hozzászólás Aktív témák
-
bambano
titán
Ő a tanár, ő az alfahím a teremben óra alatt. Következésképp neki nincs szüksége arra, hogy csúnyán beszéljen vagy hisztériázzon. Sok egyéb, legális eszköz van a kezében a rend megteremtésére. Valakit, ha már nincs más megoldás, úgy is ki lehet küldeni a teremből, hogy az ne legyen korhatáros. Az erőszak a gyengék végső menedéke. lehet találgatni, ki mondta ezt. És persze ott van az az "apróság", hogy rajta kívül mindegyik tanárnak sikerül a dolgokat megoldani civilizáltan?
"Az egyáltalán nincs a videókban, hogy az első órán elmondja, hogy nem tűri el, hogy rajta kívül más is beszél a teremben": de ezt el lehet úgy is mondani, hogy anális vegzálást ígér minden pusmogónak meg úgy is, hogy a többi tanuló érdekében kéri, hogy ne beszéljenek.
"első órán üzeni a 75% nem jelenlevőnek, hogy ha nem járnak be akkor a vizsgára se jöjjenek el, mert úgyse fognak átmenni.": három hiányzás engedélyezett az egyetemen, átlagosan 14 oktatási hétből. Tehát az, hogy az első órán nincs ott valaki, nem oszt nem szoroz. pláne úgy, hogy a személyes tapasztalatom szerint az egyetemi adminisztráció nincs mindig a helyzet magaslatán, tehát a diák akár önhibáján kívül is képtelen lehet megjelenni az első órán. Engedd meg nekem, hogy ezt úgy általánosítsam, hogy feltételezem, a bme-n is lehetnek adminisztrációs nyűgök. Most tekintsünk el attól, hogy ha egy tanárnak vizsgán a hiányzással kell foglalkoznia, az már régen rossz. Egy igazi jó tanárnak az számít vizsgán, hogy tudod-e a válaszokat és ha mindenáron magas jelenlétet akar az előadásokon, akkor ott olyan plusz dolgokat mond, hogy vizsgán megbukjon, aki nem volt jelen és ezért nem tudja. De nem azért buktat, mert nem volt jelen, hanem azért, mert hiányos lesz a tudás.
"Tehát a játékszabályok le vannak fektetve, egyesek mégsem képesek ezt a kettőt felfogni (aminek szerintem alapnak kéne lennie, nem kimondott szabálynak).": az is lefektetett játékszabály, hogy a tanár nem hisztérikus. szerintem alapnak kellene lennie, nem kimondott szabálynak.
"Ez a két dolog, amit nagy pofátlanságnak tart orosz, és nem tolerál": ezt sem nem vitatom, sem nem bírálom. A teljesítmény minősítése a tanár joga, feltéve, hogy belefér az egyetemi tanulmányi és vizsgaszabályzatba.
"akkor elborul Orosz agya és cifrán elzavarja szegény hallgatót, a többiek pedig szórakoznak." fentiek miatt akkor ebben az esetben Orosz vagy hisztérika, vagy színészkedik, hogy a többiek jól szórakozzanak. Viszont felmerül a kérdés, ha a tanárnak joga van a diákok szórakoztatására eltérni a tananyagtól, akkor a diáknak nincs?
"Nekem az jött le, hogy manapság az egyetemen azt kell tolerálnia egy tanárnak, ami alsó tagozatban már alap kéne, hogy legyen, de ha nem tolerálja, akkor ő a hibás, őrült, állat.": oké, nincs azzal semmi gond, hogy te sem tudsz disztingválni, van ez így, még a tanárok között is, mit láthattuk.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Psych0
őstag
"rajta kívül mindegyik tanárnak sikerül a dolgokat megoldani civilizáltan?"
Nem nagyon találkoztam több tanárnál fegyelmezéssel, inkább beletörődött mindenki, hogy beszélgetnek órán. Szigorú fegyelmet egyedül Orosz várt el." de ezt el lehet úgy is mondani, hogy anális vegzálást ígér minden pusmogónak meg úgy is, hogy a többi tanuló érdekében kéri, hogy ne beszéljenek."
amikor én voltam ott, akkor azt mondta: "Nem tűröm el, ha beszélgetnek az órán.""De nem azért buktat, mert nem volt jelen, hanem azért, mert hiányos lesz a tudás." Azért hiányos a tudás, mert nem volt jelen. Biztos volt olyan aki átment, pedig nem járt be, de szerintem ez elég ritka eset, mert elég nehéz az anyag úgy is, ha az ember végigüli az órákat. De ne várjon el senki jóindulatot a tanártól, ha arra sem méltatta, hogy végighalgassa az óráit. Mellesleg mivel a tananyag amikor én tanultam nagyon elméleti volt, a számonkérés, meg nagyon gyakorlati, ezért anno Orosz tartott neptunon kívüli gyakorlatot az érdeklődőknek 19:00-től 20:30-ig. A képzés alatt mástól ilyen gesztust nem láttam.
Szerintem a kulcskérdés az az, hogy a Műszaki Egyetemen miért kell a hallgatókat fegyelmezni? Nem tagadom, hogy hisztis az Orosz, de, ha mindenki tudja, hogy, ha beszélgetnek, akkor üvöltözik a tanár, akkor miért beszélgetnek? Szerinted felnőtt viselkedés ez a hallgatók részéről?
"As an online discussion grows longer, the probability of a comparison involving Nazis or Hitler approaches 1."
-
és az sincs soha felvéve, hogy az első órán üzeni a 75% nem jelenlevőnek, hogy ha nem járnak be akkor a vizsgára se jöjjenek el, mert úgyse fognak átmenni
ha nincs leírva a tantárgyi követelményeken (bolognai rend szerint kötelező lennie ilyennek, bár pár éve még eléggé gyerekcipőben jártak), hogy kötelező bejárni az órára, akkor ilyet nem várhat el. ha elvár, és ezt osztályozza, nem pedig a tantárgyi célkitűzések szerint születik a jegy, akkor jogsértést követ el. legalábbis itt svédeknél a tantárgyi követelmény/célkitűzés jogi dokumentum és szerződésnek minősül. magyar jogi helyzettel viszont nem vagyok tisztában. dolog amiatt fontos, mert lehet valaki okkal nem megy be órára, pl dolgozik, beteg, gyereke beteg, ügyintéz, stb...
más kérdés, hogy erre a gólyahéten/heteken eléggé nagy hangsúly kerül arra, hogy beleverjék az elsősökbe, nem kötelező bejárni, de ha valaki diplomát akar, akkor nagyon ajánlott. ha meg már úgyis ott van, akkor figyeljen.
kuncsorgást el lehet intézni kultúráltabban is. beszéd problémás, de alapvetően a beszélők baja, és itt is vannak a célra sokkal jobb taktikák.
egyébként baráti körben van több olyan, aki Orosznál gond nélkül levizsgázott úgy, hogy órára nem járt be, de ezek már jópár éves infok.a tudásuk viszont mindig megvolt (azóta mérnök mind). sőt, mintha az egyiknek még reklamálni is sikerült volna (egyébként igaza volt).
[ Szerkesztve ]
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
HaZsolt
őstag
4. osztályig szerintem felesleges az informatikaoktatás. Utána viszont nem kellene csökkenteni.
-
icon
senior tag
válasz WonderCSabo #50 üzenetére
Így van, meg lehet tanulni, ha az ember nem úgy áll hozzá a tananyaghoz, hogy vizsgakettes szintig tanulja meg.
GDF-en pl. Progalapok-Progtechből csak úgy ment át az ember, ha a két könyv anyagát kívülről fújta, kidolgozta az összes feladatot, és ha a a vizsga elméleti részén nem vérzett már eleve el.
Én az iskolákban már olyan ötödikesektől kezdve szőnék bele a tantervbe logikus gondolkodást megtanító tárgyakat, mert ez nagyon nagy hiányosság, hogy nincs.
(Két gyerkőcömnek majd a maguk idejében biztos előkeresek ilyesmit logikai feladványok képében... no igen ebben a témában a szülők szerepe óriási lenne, de mintha ennek sem nagyon kedvezne az amire jó 20 év alatt be kellett rendezkednie az átlag magyarnak...)
http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=icon
-
tzsiga
csendes tag
válasz SentryGun #245 üzenetére
A cikktől jutottam el ide. Nem minden hozzászólást olvastam, de ...
Szóval csak hogy tudjátok miről van szó:
A _mindenki_ számára megtanulandókat itt találjátok:
Nemzeti Alaptanterv: www.magyarkozlony.hu/pdf/13006 (10813-10824. oldal)Tartalmi szerkezet:
Az informatikai eszközök használata
2. Alkalmazói ismeretek
2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása
2.2. Adatkezelés, adatfeldolgozás, információmegjelenítés
3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel
3.1. A probléma megoldásához szükséges módszerek és eszközök kiválasztása
3.2. Algoritmizálás és adatmodellezés
3.3. Egyszerűbb folyamatok modellezése
4. Infokommunikáció
4.1. Információkeresés, információközlési rendszerek
4.2. Az információs technológián alapuló kommunikációs formák
4.3. Médiainformatika
5. Az információs társadalom
5.1. Az információkezelés jogi és etikai vonatkozásai
5.2. Az e-szolgáltatások szerepe és használata
6. Könyvtári informatikaEbben sok dolog szerepel az alsós diák készségfejlesztő játékaitól a robotikán át e-kereskedelemmel bezárólag.
A részleteket lehet olvasgatni, nem olyan hosszú.
Mindenesetre ehhez a tartalomhoz kaptak az infotanárok 6. és 10. évfolyam között heti 1-1 órát. Az infotanárok azért háborognak, mert az abba bele ne férő tartalmat fizika, történelem, földrajz stb. órákon a megfelelő tanárnak kellene megtanítani - legalábbis az elképzelések szerint - de erre nem adottak a tárgyi és személyi feltételek.
A szakközepeseknek is ugyanez az elsajátítandó tartalom, de ők nyilván jobbak, mert nekik csak 9. évfolyamon van informatika. A szakiskolásoknak meg egyszerűen nincs ilyen tárgyuk. Nekik biztos nincs szükségük rá.
Tehát az más kérdés, hogy kinek, milyen tanára volt informatikából, mert az szerencsén múlik.
Az pedig, hogy mit tanít, csak igen kis mértékben maga dönti el. - Ha betartja a rendeleteket. -
putu33
tag
Most így visszagondolva igen csak értékelem a mi általános iskolánkba lévő magas szintű informatika órát, tanárt.
5.be kezdtük parancssorba kellet létre hozni a felhasználót majd elindítani a grafikus felületet aztán feltelepíteni az OpenOffice-t (akkor még elődjét). Lányoknak, fiuknak. Sztrájkoltak is rendesen. Rengeteget kellet írnunk, megtanítottak, hogyan kell gépírni. Aztán amit soha nem fogok elfelejteni: egyszer be kellet gépelni egy halom szöveget majd óra végén 5 perccel megkérdezi a tanár, hogy mindenki menti ugye? Aztán lekapcsolta az áramot! Majd vissza és jött körbe mindenkinek adott két egyest. Ebből kis híján botrány lett. Ezt amúgy később rendszeresen eljátszotta, de legalább belénk rögződött. De ami legjobban tetszett gépen kódba írtunk html oldalakat ezt 6.-ba mikor látta, hogy kb mindenki kapisgálja már akkor rögtön dolgozat, de papíron kódba! És fogta mindenkiét begépelte és digitálisan osztályozott (sajnos ebből is botrány lett), de legalább sokuknál elért a figyelmünk magasabb szintet és én ezért nagyon hálás vagyok, mert sokszor mondták, hogy felületes vagyok. Nagyon jót tett az osztállyal csak emiatt a tanár miatt alakult ki nálunk egy közösség. DC++ hub-on tartottuk egymással a kapcsolatot és jelezném, hogy több lány volt, mint fiú az osztályban
Középiskolában botrány volt az oktatás... 4 tanár volt a közoktatási objektumba ebből kettő szerint két féle fájrendszer létezett a világon az egyik a fat a másik a a ntsc... Ezt az adagot első órán kaptuk és fogtuk a fejünket rendesen... ntsc, szép színes bitek, 480 sorbit felbontás Akkor ezt volt a pont, ahol eldöntöttük páran, hogy nem járunk be pár évig...
Szerintem az informatika megfelelő minőségű nagyon fontos főleg a mai világban. Egyik exem pénzes suliba járt szerencsére ott is komolyan vették az informatikát a hét 5 napján minden első óra infó volt és gépírás, tudjátok a színes vakbillentyűzeten, olyan szépen megtanultak gépelni.
Valahogy úgy kéne ezt csinálni, hogy magát a "geek"-ságot tanítanák. Szóval nem azt, ide és ide kell kattintani. Hanem olvass olvass, how to step by step, súgó, google, fórum, support. Valami önállóságot, hogy megtudjad oldani a feladatod és átlássák a problémákat. -
tzsiga
csendes tag
Sokszor szóba került a programozás.
A szakközépiskolában ezt írják a kerettanterv bevezetőjében
(szakközépiskola, 9. évfolyam: http://kerettanterv.ofi.hu/szakkozep/informat_9-12_sz.doc)A kiemelést különösen humorosnak találtam. A végén írom, hogy miért.
---
A problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel témakör hozzájárul az önismereti és a társas kapcsolati kultúra fejlesztéséhez. A problémamegoldás során a tanulók megtapasztalják, hogy egy nagyobb probléma akkor oldható meg hatékonyan, ha azt kisebb részekre bontják, és a feladat megoldása közben csoportban dolgoznak együtt. A csoportmunka szervezése hozzájárul az önismeret fejlesztéséhez valamint a társak megértéséhez, elfogadásához.A problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel témakör segíti az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztését, mert a programozási nyelvek általában angol nyelvű utasításkészletet használnak. A program saját segítségnyújtó dokumentumai, illetve hibaüzenetei általában angol nyelvűek, ezért a programozással foglalkozó diák rákényszerül az angol nyelvű szövegek olvasására és azok megértésére. A feladathoz tartozó problémák programozására nagy mennyiségű angol nyelvű minta, megoldási javaslat, forrás lelhető fel az interneten, emellett angol nyelvű fórumokon is tanácsot lehet kérni. A fellelhető tudásanyag áttanulmányozása, illetve a fórumokon való levelezés során jelentősen mélyül a tanuló idegen nyelvi tudása, fejlődik kommunikációs képessége.
A problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel témakör támogatja a matematikai kompetencia fejlesztését, mert a matematikai problémák algoritmizálása és az algoritmus programmal történő megvalósítása során a tanuló használja a diszkussziót, a folyamat során hangsúlyossá válik a logikus gondolkodás. Az algoritmizálás során a matematika órákon megismert képletek alkalmazására, átalakítására kerül sor. Az alkotás során igénnyé válik a felhasználóbarát program írása, a szakkifejezések megfelelő használata, a matematikai készségek rugalmas alkalmazása. A programírás végén teszteléssel ellenőrzik munkájukat, felismerik a hibalehetőségek vizsgálatának a jelentőségét, a programhasználathoz szükséges felhasználói dokumentumok fontosságát.
---A tényleges tartalom leírása a 10. oldal alján kezdődik és a 12. közepén fejeződik be.
Ehhez rendelkezésre áll összesen 6 (hat) óra. Gyakorlással, számonkéréssel együtt.
Nos? A tanár ettől nem térhet el. Mit gondoltok, milyen esélyei vannak egy egészségügyi szakközépben? A lányok majd bújják az angol nyelvű dokumentációt?
Jogos a felháborodása a tanároknak?
-
SentryGun
aktív tag
"Rengeteget kellet írnunk, megtanítottak, hogyan kell gépírni."
Én pl. nagyon szerettem volna megtanulni a gépírást, de középsuliban csak a "közgáz" szakirányosoknak volt, nekünk "infósoknak" meg nem. Logikus mi? (A két "szakirány" abban tért el, hogy nekünk volt elektronika (ami viszont a kedvencem volt) és info, a "közgáznak meg gépírás + közgáz alapismeretek.)"...mindenki menti ugye? Aztán lekapcsolta az áramot! Majd vissza és jött körbe mindenkinek adott két egyest."
Ez nagyon tetszett, szerintem tök jó módszer![ Szerkesztve ]
-
tzsiga
csendes tag
válasz #32839680 #262 üzenetére
"Én azt sem értem, hogy ha van valami minimális programozás a középiskolában, akkor is miért a basic-et vagy a pascalt erőltetik, mikor mindenhol c-t használnak, és tudtommal érettségin te választod meg a fordítót."
Bizonyos óraszám alatt nem hiszem, hogy számítana, mely nyelven ismerkednek a programozással. Sokkal lényegesebb, hogy a gondolkodásuk fejlődjék. Hogy VB, C#, Java, C++ vagy Pascal, majdnem mindegy.
-
dabadab
titán
válasz mrhitoshi #242 üzenetére
"Németországban amit a 10.-sek tanulnak, azt itthon a magyar gyerek már 8.-os korában megtanulta."
Es? Nem az szamit, hogy gimnazium kozepen hol tartanak, hanem az, hogy mire megkapjak a diplomajukat, addigra hova jutnak. Nezzuk: Nemetorszag vs Magyarorszag.
DRM is theft
-
-
haxiboy
veterán
Már most sem egy nagy cucc az informatikai oktatás nálunk (egy infó suliban). Hát még így. Mi lesz? Informstikusokat képeznek órák nélkül? Tiszta röhej az oktatás Magyarországon...
Premium Mining Rigek és Gamer/Workstation gépek: tőlem, nektek :)
-
dabadab
titán
válasz #32839680 #262 üzenetére
"Én azt sem értem, hogy ha van valami minimális programozás a középiskolában, akkor is miért a basic-et vagy a pascalt erőltetik, mikor mindenhol c-t használnak"
Azert, mert:
1. A C tulajdonkeppen "gepfuggetlen assembler", ennek megfeleloen az ember allandoan beleszalad olyan problemakba, amiknek a megoldasahoz eleg jol kell ismerni a gep belso mukodeset, pl. pointerek gyakorlatilag kikerulhetetlenek. Marpedig ez minimalelvarasnal tok felesleges, sot, kontraproduktiv, ilyen szempontbol a Pascal vagy Basic vagy meginkabb valami csinos scriptnyelv sokkal hasznosabb.2. C-t mara alig hasznalnak valahol, gyakorlati jelentosege csekely.
DRM is theft
-
bambano
titán
"2. C-t mara alig hasznalnak valahol, gyakorlati jelentosege csekely.": rotfl ezt nem gondolod komolyan... menedzselt kódok vm-je miben van? linux kernel miben van? átlag linux disztró zöme miben van? android magja miben van?
gyakorlatilag a settopboxok, netmegosztó routerek, médiadobozok, nasok, telefonok, stb. mind c-ben van. alig használnak valahol, rotfl.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
dabadab
titán
Azt azert latni kell, hogy amiket felsoroltal (kernel, VM) azok a ma megirt szoftvereknek csak egy elenyeszoen apro reszet teszik ki, raadasul a szakkozepiskolai minimalkepzes elvegzoi tipikusan nem ilyen projektekben fogjak hasznositani a programozoi tudasukat, a gyakorlati jelentosegrol valo megjegyzest igy ertsd. Persze, az alapveto infrastruktura C-ben van, de az "atlagember" nem abba fog turkalni, hanem arra epulo mindenfelet fog bizergalni, akar shell scriptben vagy Perlben vagy Visual Basicban.
(#272) Tel Elek: bocsanat, de en a gyakorlati hasznossagot nem az alapjan allapitom meg, hogy mit tanitanak villamosmernokoknek (lol ), hanem az alapjan, hogy az elmult ket evtizedben mit lattam az iparban: marpedig ott az a trend, hogy a C, mint altalanos programnyelv szerepet atvette a C++, amellett meg nagyon eros a VM-vonal (Java, C#) meg a scriptek.
Egyebkent meg oktatasi szempontbol hasznos a C, ha az ember komoly programozokat akar oktatni - de csak akkor. Ha csak az a cel, hogy valamit tudjon programozni az ember, meg tudjon automatizalni ezt-azt, akkor csak akadalyoz a C.[ Szerkesztve ]
DRM is theft
-
Tikakukac
titán
C aztán C++ aztán Java, így megy a képzés infón.
Pascalt toltak anno gimiben, elég volt leérettségizni, az biztos, ahhoz képest már a C is barátságos lett.Nem utolsó szempont, hogy hardverleírózni sokkal könnyebb C alappal, mint bármi mással. Így nem kell 10 féle nyelvet megtanulni és kombózni folyamatosan.
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.
-
#41635072
törölt tag
Aham, szóval az nem releváns személy, aki már a tanulmányi évek alatt kiviszi a diákjait az iparba.
Mint említettem az alcsony és a magas szintű programozási nyelveket teljesen másra lehet alkalmazni.
Az előbbiekben írt alkalmazások sokkal gyorsabban fognak futni, sokkal kisebb az erőforrásigényük stb.
Megnézem ahogy magasszintű nyelvekkel RTOS-t írsz és a többi...[ Szerkesztve ]
-
Rive
veterán
Izé... Fura, de igaza van, bár a szóhasználat elég szerencsétlen.
Eeeeegen, az egész számítástechnika alapjait C-ben írták, ugyanakkor az egyszeri ember számára elég kicsi már az esélye, hogy C-ből profitáljon (és ezt nyogodtan lehet egyfajta jelentőségnek venni).
/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!
-
bambano
titán
hogy a micsodát? "raadasul a szakkozepiskolai minimalkepzes elvegzoi tipikusan nem ilyen projektekben fogjak hasznositani a programozoi tudasukat,": a szakközepes (de a gimis is) minimálképzésben nem szereznek programozói tudást. azt tehát sem jávában vagy c#-ban nem fogják hasznosítani, c-ben sem, természetszerűleg, mert nincs.
átlag ember perlt fog turkálni, te ma egyre jobb vagy
az ipar még mindig c-ben programozza a mikrovezérlőit, nem vett át ott semmi semmit. ha meg tényleg az a cél, hogy valamit tudjon az ember programozni, akkor hozzá se fogjanak. valamit tudó programozókra nincs szükség, felesleges túloktatása a nem programozónak készülő diákoknak.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
dabadab
titán
"a szakközepes (de a gimis is) minimálképzésben nem szereznek programozói tudást."
Azert remek lenne am, ha kepben lennel azt illetoen, hogy milyen threadbe kapcsolodtal be, ideznem a kiindulasi pontot (kiemeles tolem): Én azt sem értem, hogy ha van valami minimális programozás a középiskolában, akkor is miért a basic-et vagy a pascalt erőltetik
"ha meg tényleg az a cél, hogy valamit tudjon az ember programozni, akkor hozzá se fogjanak. valamit tudó programozókra nincs szükség"
Tekintve, hogy Knuth egymaga nem tud mindent leprogramozni, azert talan megis szukseg van rajuk, mert gyakran fajdalamas azt latni, hogy repetitiv, unalmas dolgokat "kezzel" csinalnak meg szamitogepen, ahelyett, hogy osszedobnanak ra egy haromsoros scriptet.
DRM is theft
-
bambano
titán
azt a bújtatott. általam hamisnak gondolt állítást vélem kiolvasni soraidból, hogy akár a mostani, akár az eljövendő alaptanterv szerinti programozásba belekontárkodás kategóriás oktatással valódi programozói tudást szereznek a diákok. busted.
én egyenlőséget teszek a következők közé:
- időnként működő abs
- gyakran nem lezuhanó repülő
- célját többször pontosan elérő rakéta
- az esetek zömében passzoló adóbevallás
- szinte mindig stimmelő bankszámla
és a valamit tudó programozó.Nekem egyikre sincs szükségem. És eközött, hogy középiskolában cs helyett némi pascalt tanult diák, meg Knuth között azért még vannak fokozatok, pl. egy tisztességes egyetemi képzést tisztességes hozzáállással elvégzett programozó. Rájuk lehet bízni a három soros scriptedet.
[ Szerkesztve ]
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
tzsiga
csendes tag
"ha meg tényleg az a cél, hogy valamit tudjon az ember programozni, akkor hozzá se fogjanak. valamit tudó programozókra nincs szükség, felesleges túloktatása a nem programozónak készülő diákoknak."
Nagyon fontos az mindenkinek. A gondolkodás fejlesztése fontos. Az algoritmizálás ennek jó eszköze, de ha nem jelenik meg kézzelfogható formában, akkor sokat nem ér.
Ez megjelenhet a robotikában (programozható LEGO robot, ha nincs pénz, a LOGO is lehetséges opció)Egyébként ha valaki makrót rögzít, akkor programot rögzít, annak módosításával már lehet beolvasást, kiírást, elágazást, ciklusokat tanítani. Több, mint a semmi és nem csupán a majdani programozóknak hasznos. Pár dolgot még a szövegszerkesztésből/táblázatkezelésből is jobban megérthet.
Természetesen nem a programozó képzése a cél, hanem az, hogy bizonyos folyamatokat meg tudjon tervezni, akár a számítógépmentes életben, akár szövegszerkesztésben.
[ Szerkesztve ]
-
jaja, C a célra overkill és kontraproduktív gimnáziumi szinten, iteratívokból ha az OO átadása cél, akkor a java viszont jó ötlet lehet. utóbbi években eléggé kiforrot, munka is van vele. (Java sem jó mindenre, de pl grafikus felülethez nem kell külön libraryt hozzáadni, egy kezdőnek a gyors vizualizálás meg előnye). alternatívának php, pillanatok alatt előre lehet vele jutni az egyszerűsége miatt és remek vizualizálni alapszinten.
azt se szabad elfelejteni, hogy C/C++t tanítani nehéz, alapvetően nem annyira jók első nyelvnek. nagyon jó tanárok is kellenek hozzájuk, ez se mindig adott (még felsőoktatásban sem).
unix meg tényleg C, de azokban módosítani felsőoktatásban programozóknak -értsd 30kredit első évben megvolt ebben az irányban- sem elsőéves tárgy. újrafordítgatáshoz pedig erős HW kell általában, vagy sokáig tart. gimnáziumban ez sem adott. viszont ha tud pl javat, akkor utánna c már egyszerűbben tanulható, főleg, ha közben C++ lépcső is megvan.
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
rauschie
senior tag
válasz Penész Gomba #86 üzenetére
Akkor menj el 3 diplomával 25 év szakmai tapasztalattal nettó 130-ért pedagógusnak. Légyszi.
-
pigster
senior tag
Amiről szó van:
Közoktatás: általános iskola és középiskola (gimnázium, szakközép, szakiskola) informatika órák számának drasztikus csökkentése.
Mivelláthatóan gyakorlatilag minden témában otthonosan mozogsz, kérlek, írd meg, hogyan tervezed, hogy pl. egy szakközépben 9. évfolyamon heti egy órában megtanítod az alapismereteket, és még progarmozást C nyelven - persze azon a szinten, amit te is elfogadsz, amir szükséged van. 10., 11., 12. évfolyamon már nem taníthatsz nekik semmit. Ha esetleg utána továbbtanulnának, akkor reménykedj abban, hogy addig nem felejtik el amit tanultak. Ha inkább mégsem C-t tanítanál abban az egyetlen órában, akkor azt írd meg.
Miután pedig a heti egy órában igényeid szerint tökéletesen megtanulta a C-t, majd megnézem, hogyan fogja használni a későbbi munkahelyén. amikor elmegy esetleg adminisztrátornak, banki pénztárosnak, ügyintézőnek. Lehet, hogy neked furcsa, de nem mindenki a BME-n tanul tovább, és nem lesz minden általános és középiskolásból programozó.egyenlőséget teszel a következők közé:
- időnként működő abs
- gyakran nem lezuhanó repülő
- célját többször pontosan elérő rakéta
- az esetek zömében passzoló adóbevallás
- szinte mindig stimmelő bankszámla
és a valamit tudó programozó.Egyikre sincs szükséged? Ó, te világmegváltó-nem-valamit-hanem-mindent-tudó-programozó.
FIGYELEM! A többszázezres Samsung okostévék kéretlen reklámokat tolnak az arcodba.
-
KINKY_007
aktív tag
Gondolom az itt kommentelők elolvasták az ide vonatkozó anyagokat-kerettanterv, amiről megy a vita. Általános és középiskolai szint van. A programozás és felsőoktatás más kérdés. Ez kb. olyan, hogy biológia órán kell e mindenkinek boncolást tanulni...
Simán tanítható ez a tananyag, ekkora óraszámban, és sokkal naprakészebb, mint az érvényben lévő, de már mondjuk most is lehet benne elavult dolgokat látni. Kérdés, hogy milyen lesz a kimeneti követelmény-érettségi belőle-indíts el egy filmet a gépen...[ Szerkesztve ]
A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.
-
hoffman_
nagyúr
Leszögezném, hogy ezzel nem értek egyet, igenis fontos terület, szükséges a jó alap. Ugyanakkor.
Én általános iskolában számítástechnika órákon(és szakkörön, mert arra is jártam) megismerkedtem:
Aladinnal, Sky Roadsszal, Stoneage-el, Mauglival, Pre 2-vel, Merlin nevű oktató-szórkaztató játékkal(6 év alá ajánlott), és így tovább, és így tovább. Meg a Painttel. Ja, hogy rohadtul érdekelt a dolog, és mindig mindent tudtam előre, azt is amit nem kellett? Igen, pedig egy 486-os gép volt itthon Win 3.1-el később 97-el, 14 éves koromig. Egy ppt-t a hülye is el tud készíteni egyedül, meg a ctrlc-ctrlv-t használni.
Ma mégis én menedzselem a gépeket széles családi körben, kb. 6 gépről beszélünk. Alapszinten, parancssoros Win műveletek nélkül, való igaz, de ezt tökéletesen egyedül sajátítottam el, én rakom össze, én telepítem, én konfigurálom, és tökéletes mind. Extremitás se feltétlen kell, szívesen bűvészkednék Linux alatt, parancssorral, de arra még nem fordítottam időt.
Ezzel azt akarom mondani, hogy annak ellenére, hogy nem értek egyet a történéssel, nagyon nem(én is érzem hiányát pár dolognak, amit nem tanítottak meg rendesen, pedig meg kellett/lehetett volna, egyedül meg nem sz*roztam vele soha), ez nem lesz akkora gát a mai világban, mikor lassan andoriddal a kezükben születnek a kölök, skype meg viber fülessel a fejükön.
morgyi:
Elég sokan vagyun kandósok PH-n
[ Szerkesztve ]
"The time you enjoy wasting is not wasted time."
-
tzsiga
csendes tag
válasz hoffman_ #293 üzenetére
"Egy ppt-t a hülye is el tud készíteni..."
Olyan is lesz.
Úgy látszik eddig kevés hülyével találkoztam, mert évi 60 diákból 60 mondja, hogy tud ppt-t készíteni, mégis 3-4 csupán aki nem olvashatatlan eredményt állít elő. (méret vagy színproblémák miatt) A források megadásáról ne is beszéljünk, ami a felhasznált kép- és tényanyag szempontjából nem mindegy. Ez is hozzátartozik a ppt-hez, pontosabban előadás/bemutató készítéshez. -
hoffman_
nagyúr
Ezt csak azért hiszem el, mert pont egy hete láttam az egyetemen. Egy szabvál energetika tárgyon angolul kell egy pár perces saját beszámolót készíteni. Meg van határozva keményen, 5 dia, világos háttér, olvasható betűméret és szín, képek, de nem túl sok, szöveg több, de nem túl sok, végén forrásmegjelölés. Ennyi. Még a cím formája is gyakorlatilag ki van adva.
Ehhez képest az elmúlt két évből mutatott diák 80%-a nem teljesítette ezt, és ennek a 80%-nak több mint a fele egy igénytelen trágya volt. Mindezt egy egyetemen, aminek központjában kvázi a számítógép van, végzős években.
Ezek után no komment, az első állításom valóban érvényét veszti - ugyanakkor nem hiszem, hogy a feladat megoldása technikai akadályokba ütközött, az illető egyszerűen csak tojt rá, vagy tényleg szimplán hülye volt. Piros betű, sötétzöld háttér, 7 vagy 3 oldal, forrás nincs, ésatöbbi. Vicc.
morgyi: Megeshet
[ Szerkesztve ]
"The time you enjoy wasting is not wasted time."
-
moha21
addikt
-
Alex91
félisten
válasz #32839680 #295 üzenetére
itt a fórumban sokan ezerszer élvezetesebben tudnának számítástechnikát tanítani mint a tanárok 90%a
Hatarozottan nem .
Es tegyuk hozza, hogy alapvetoen nem a tanar hatarozza meg, hogy mit kell tanitania! Ha az erettsegin netan nem kernek programozast, gep telepitest, video vagast stb. akkor ertheto, hogy nem is fogja ezeket tanitani (igen, sokan ezt is megmutatjak, ha belefer az idobe).
Ha majd programozast kernek, akkor azt fognak tanitani...Dicsõséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros.
Új hozzászólás Aktív témák
- Vezetékes FEJhallgatók
- Apple AirPods Pro (2. generáció) - csiszolt almaságok
- Diablo IV
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Gumi és felni topik
- Politika
- Projektor topic
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Sony Xperia 1 V - kizárólag igényeseknek
- Motorolaj és szűrő topik
- További aktív témák...
- ÚJ GIGABYTE G5 Gamer Tervező Laptop -30% 15.6" i5-12500H 16GB/512GB SSD 144Hz FHD RTX 3050 4GB FHD
- Ryzen 7 3700X, GTX 1660, ASUS B450, 16GB DDR4 3200MHz, 500GB SSD
- Új HP VICTUS Gamer Tervező Laptop 16,1" -25% i5-11400H 16/512 RTX 3060 6GB FULLHD 144Hz!
- Gamer PC
- GAMER PC! Ryzen 3600X / RX 6600 XT / B550 / 16GB 3600MHz / 512GB NVMe / 500w!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen