-
IT café
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #912 üzenetére
engem is elkényeztettek a 12-60-nal, de az igazság az, hogy a 14-150 + 9-18 sokkal jobb. nagylátó nekem eddig még soha nem kellett hirtelen, esélye sem volt, hogy lemaradjak bármiről is, ellenben ekv. 24 mm-nél nagyobb látó kellett volna már párszor. illetve, bár sokáig azt vallottam, hogy 24 és 28 mm között óriási a különbség, ma már nem így látom. kis matekkal, helyezkedéssel 28 mm is elég jó perspektívát ad már. ahol meg több kell, ott általában sokkal több kell (mármint mm-re kevesebb).
épp ezen gondolkodtam, hogy ha bármit választhatnék, mit választanék ma: 12-60 és 40-150 mondjuk, vagy 9-18 + 14-150. egyértelműen az utóbbi. a tele vége hirtelen rendszeresen kell, azt tényleg macerás volna állandóan cserélgetni. viszont a 10 mm környéke csak párszor, de akkor nagyon, ám idő van.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
Új hozzászólás Aktív témák
- Egyre közelebb a Poco F6 startja
- Xiaomi Mi 9T - a túl jó Redmi
- Bivalyerős lett a Poco F6 és F6 Pro
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Politika
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Szinte bankkkártya méretű a LattePanda x86-os SBC-je
- Azonnali mobilos kérdések órája
- Mesterséges intelligencia topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen