Utazás a közösségi finanszírozás hátán
Későre jár, a telefonos alkalmazás jelzi, ideje ágyba bújni. Egyúttal az okostermosztát is átkapcsol éjszakai módba. A matrachuzat tudja, hogy hamarosan szükség lesz rá, ezért melegíteni kezdi az ágyat. Pontosabban csak az egyik felét, ahogy a kétzónás beállítás megkívánja.
Luna – intelligens matrachuzat
Eszköz ára – 199 dollártól
Várható szállítás – 2015. augusztus
Fogmosás közben az okosfogkefe még arra is tesz javaslatot, mikor, hogyan, meddig mossam a fogazatom. Az okosizzó pislákolni kezd, mintegy jelezve, hogy tényleg aludni kell.
Reggel fél órával korábban ébredek fel, mint amúgy szükséges volna, hiszen a matracba épített mozgásérzékelő szenzorok pontosan tudják, a bioritmusom szerint mikor a legalkalmasabb az ébredés. Érdekes, így kevésbé fáradt az ember.
Bluesmart – okosbőrönd
Eszköz ára – 299 dollár
Várható szállítás – 2015. augusztus
Már tegnap bepakoltam, kétszer ellenőriztem mindent, de újra előkerül a telefon, megemelem a bőröndöt, az alkalmazás pedig jelenti, még mindig beleférünk a szűkös keretbe. Sokan megnézik a kék, üres kerekeket, talán valakinek túlságosan is megtetszik majd egyszer. Szerencsére digitális zárral, bizonyos távolság esetén pedig kétségbeesett üzenettel próbálja biztonságossá tenni a használatot a projekt gazdája, így nem aggódom.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!