-
A Google-nak nem tetszik, de biztosítják a felejtés jogát
Habár még az uniós távközlési reformtervből is kihagyták végül, az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén a felhasználók kérhetik online múltjuk módosítását, a kereső indexének törlését.
Mérleg 35
-
Sokaknál már ébredés után első az internet
Magyarország nemcsak az internet-hozzáférés terén szerepel az élmezőnyben: használjuk is a netes szolgáltatásokat, méghozzá a régióban kiemelkedő mértékben.
Mérleg 33
-
Se kormány, se fék: bemutatták az első Google-autót
A prototípusból nyár végéig létrehoznak egy kisebb flottát, és megkezdődhetnek a közúti és a városi tesztek. Ezeken egyelőre még szükségesek a biztonsági kontrolleszközök, de ha változik a szabályozás, élesben is mehetnek a kocsik.
Tech 317
-
Most ingyenes, töltsd le gyorsan!
Mivel a gyártót megvette a Google, a Playből egy ideig ingyen letölthető az igen jó hírnévnek örvendő valós idejű fordítóalkalmazás, illetve ennek nyelvi csomagjai.
Café blog 18
-
Heti pletyka: wifit kínál a vállalkozásoknak a Google
Az egyetlen forrás állítólagos belsős információkra hivatkozik, amikor a tervezett új üzletágról számolnak be.
Café blog 12
-
Tovább segíti a kerékpárosokat a Google Térkép
Most már azt is kijelzi a szoftver, hogy a választott útvonalon milyen szintkülönbségek találhatóak.
Szoftver 25
-
Nem perelik egymást tovább a Google és az Apple
Vitathatatlanul nagy jelentőségű a megállapodás, de az még kérdés, hogy lesz-e folytatása, vagyis más gyártók követik-e őket. Az összefogás bevallott célja a szabadalmi rendszer közös átalakításának támogatása.
Mérleg 51
-
A Google is a bűvös kockát ünnepli
Idén az egész világon megemlékeznek az elmúlt évtizedek egyik meghatározó játékának negyvenedik születésnapjáról – ma a Google teszi hozzá a magáét.
Café blog 16
-
Google Glass: amíg a készlet tart
A vállalat újra elérhetővé tette az okosszemüveget, és ezúttal csak a raktárkészlet szab határt a vásárlók számának, határidő nem. Sajnos a lehetőség továbbra is csak amerikaiak számára érhető el.
Tech 3
-
(Frissítve) Egyszerre kaptak sallert a politikusok és a Google
A döntés egyértelmű: az internetes keresőmotor működtetője felelős a harmadik fél által közzétett weboldalakon megjelenő személyes adatokat érintő, általa végzett adatkezelésért. De mindezt nem lesz könnyű érvényesíteni.
Mérleg 52
-
Teljesen megújulhat a webes Gmail
A Google egyik legnépszerűbb szolgáltatásának kezelőfelülete a kiszivárgott információk szerint alapos ráncfelvarrást kaphat a közeljövőben. A zavaró sallang helyett végre újra a lényeg kerülhet a fókuszba.
Szoftver 86
-
Felforgathatja a szoftveripart egy bírósági döntés
A washingtoni fellebbviteli bíróság szerint a programok kapcsán is megállapíthatóak szerzői jogok, így elvetették a korábbi ítéletet.
Mérleg 31
-
Megjelent az offline térképhasználat a Google Térkép alkalmazásaiban
A Google sokak igényét elégíti ki azzal, hogy lehetővé tette a mindig elérhető saját térképtár kialakítását.
Szoftver 33
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
- Kamionok, fuvarozás, logisztika topik
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Milyen légkondit a lakásba?
- Politika
- BestBuy topik
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Autós topik
- Vezetékes FÜLhallgatók
- További aktív témák...