-
Chrome: jön a magyar helyesírás-ellenőrző
A fejlesztői csatornán tegnap kiadott verzióban már aktiválható a magyar nyelvű ellenőrzés.
Szoftver 19
-
Internetháború készülődik Kína és az amerikai cégek között?
Az összecsapások még szórványosak és kis mértékűek, de forró a helyzet.
Mérleg 5
-
Felelősségre vonják a Google-t a Zümm miatt
A civil szervezetek után most az amerikai törvényhozás tagjai is azt követelik, hogy vizsgálják meg a Google szolgáltatásának indulásakor tapasztalt kétes jelenségeket.
Közösségi média 11
-
Új képek Kelet-Magyarországról a Google Térképen
A régebbi műholdképeket cserélték újakra.
Közösségi média 11
-
Riasztóval szerelték fel a Gmailt
A levelező figyelmeztet, ha rövid időn belül egymástól gyanúsan távol eső országokból jelentkeztek be a fiókba.
Közösségi média 11
-
A Google nem felelős a jogsértő ügyfelek tetteiért
Az uniós bíróság kimondta, hogy a Google nem lehet vétkes abban, ha hirdetői visszaélnek a védjegytörvénnyel, a panaszosoknak a jogsértőket kell perelniük.
Mérleg 3
-
Kína–Google: 1–1
A kínai kormányzat egyelőre nem alkalmazott kirívóan szigorú szankciókat, az amerikai cég döntését pedig a legtöbb nyugati elemző is értetlenül fogadta.
Mérleg 54
-
A Google nem cenzúráz tovább kínai oldalán
A felek nem tudtak megegyezni, így a Google egy szűretlen oldalra irányítja kínai felhasználóit, de ennél tovább egyelőre nem léptek, maradnak az országban.
Mérleg 67
-
Nyílt forrású webszkenner a Google-tól
Vannak ennél jobb alkalmazások, de az ingyenesek között jó választás lehet a skipfish.
Szoftver 0
-
Google-projekt a hardveresen gyorsított 3D-s webért
A nyílt forrású ANGLE projekt windowsos PC-ken népszerűsítené a még formálódó WebGL specifikációt.
Tech 0
-
Kikapcsolhatóvá teszi a Google a nyomkövetést
Heteken belül kikapcsolhatóvá válik a Google Analytics.
Tech 5
-
Valós idejű találatok a Google.hu-n
A kereséseknél megjelennek nemcsak a hírek és blogbejegyzések címei, de a tweetek is.
Közösségi média 8
-
Jön a Google TV?
Ha helytállóak az értesülések, akkor iparági összefogás jött létre a tévés internetezés serkentésére.
Tech 15
-
Csalással és álszentséggel vádolja a Viacomot a YouTube
A médiavállalat szerint a videomegosztó tudatosan a törvénysértésekből termel jövedelmet, a Google szerint a Viacom piszkos eszközöket használt igaza bizonyítására.
Mérleg 5
-
A Google kivonul Kínából?
Egy belsős információ szerint zátonyra futottak a tárgyalások, és szinte biztos, hogy az amerikai cég felszámolja kínai érdekeltségeit.
Mérleg 34
-
Dögös géppel támad a Dell
Újabb részletek szivárogtak ki a Dell gépéről, mely mögé beállt szoftverével a Google, tartalomszolgáltatásával pedig az Amazon online áruház.
Tech 42
-
Elindult az automatikus feliratozás a YouTube-on
Egyelőre még csak az angol nyelvű videók egy részénél, de hamarosan kiterjesztik a szolgáltatást.
Tech 4
-
Kansas fővárosának új neve: Google City
A polgármester reméli, hogy ez az akció segíti őket abban, hogy bekerüljenek a támogatottak közé, s a Google hozzájuk is elviszi a szupergyors internetet.
Tech 20
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicelcét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.