-
3D-s fotótúrákkal bővült a Google Térkép
Látványos újítás jelent meg a térképes alkalmazásban: a felhasználói fotók alapján a Google 3D-s megjelenítést kínál.
Szoftver 2
-
Csak a nevet használtuk, nem az API-t – állítja a Google elnöke
Eric Schmidt tanúvallomása a korábbiakhoz képest némileg módosította a védekezési stratégiát, de cég továbbra is kitart amellett, hogy jogszerűen jártak el.
Mérleg 3
-
Elindult a Google Drive ingyenes tárhelyszolgáltatás
Fizetés nélkül 5 GB-ot kapunk, de aki fizet, annak akár egy terabájtot is felajánlanak.
Közösségi média 146
-
Sokkal többet fizet a lyukakért a Google
A vállalat az internetes szolgáltatásaiban talált súlyos sebezhetőségek bejelentőinek akár 20 ezer dollárt is ad.
Biztonság 7
-
Google+: több országban lehet SMS-sel posztolni
Kiterjesztették a szolgáltatást, negyvenhárom új, főként fejlődő államban tették elérhetővé a lehetőséget.
Közösségi média 3
-
Gmail: hétévnyi küzdelem után győzött a Google
Az internetvállalat megszerezte a Gmail védjegy használati jogát Németországban, ahol a levelezőrendszerét Google Mail néven volt kénytelen működtetni.
Közösségi média 33
-
Saját kezűleg csinosíthatjuk a Google Földet
Papírsárkányok és lufik segítségével készített légi felvételeinkkel tehetjük szebbé virtuális környezetünket.
Szoftver 0
-
Megkezdődött az Oracle–Google-per
Az eljárás a vállalatvezetők tanúskodásával indult. Mind Larry Page, mind Larry Ellison ragaszkodik korábbi álláspontjához.
Mérleg 8
-
Magyar döntős a Google fotópályázatán
Máté Balázsnak is esélye nyílik arra, hogy bekerüljön a professzionalista fotósok táborába.
Mérleg 14
-
A Google alapítója félti az internet szabadságát
Sergey Brin szabadságkorlátozással vádolja a konkurenciát is, és e ponton érvelése csak kevéssé mondható hitelesnek és meggyőzőnek.
Mérleg 52
-
Felosztja a részvényeit a Google
A vállalat alapítói a kezükben tartják a gyeplőt. Az első negyedév szép növekedést hozott.
Mérleg 0
-
Barátságosabbá és egyszerűbbé vált a Google+
A cég vezetője szerint funkcionálisan már eddig is nagyon jó volt a közösségi oldal, a mostani változtatások csinosabbá és könnyebben kezelhetővé tették a szolgáltatásokat.
Közösségi média 19
-
Újabb pénzkereseti lehetőség a YouTube-on
A YouTube Live program lehetőségei bővülnek, a Google bevételmegosztással szeretné magához vonzani az élő adásokat.
Közösségi média 0
-
Windowsosította a Chrome OS-t a Google
A korábbi felületet jelentősen átalakították, így a más rendszerekből ismert ablakok megjelentek a Chrome OS-ben.
Szoftver 30
-
3D-be konvertálja a videókat a YouTube
A videómegosztó oldal egyelőre csak a full HD-ban feltöltött videók esetében teremti meg a harmadik dimenzió lehetőségét, de ezeknél az átalakítás automatikus.
Közösségi média 89
-
Jóval erősebb lehet az új Chromebook
Egy nyílt forráskódú projekt árulkodik a Google terveiről: jelentősen nagyobb teljesítményű processzor kerülhet a gépekbe.
Tech 5
-
Tényleg készít Terminátor-szemüveget a Google
Egyelőre csak prototípusok léteznek a valóságot kiterjesztő, hordható kijelzőből. A vállalat mérnökei a felhasználóktól is várnak ötleteket.
Tech 137
-
Magyar múzeumok festményeit digitalizálta a Google
A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményének több mint kétszáz darabja került fel az interneten elérhető Google Art Projectbe.
Közösségi média 22
-
Váratlanul javított az Internet Explorer
A globális statisztikában növelte a részesedését a Microsoft böngészője, miközben a két nagy rivális befolyása gyengült.
Szoftver 102
-
Európai vizsgálat indult a Motorola ellen
Ahogy a Samsung esetében, most is a FRAND-szabadalmak körül forog az eljárás.
Mérleg 3
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicelcét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.
Apple M2 Ultrákon futhatnak az iPhone egyes AI funkciói
ma Pár feladatot lokálisan végez majd el az Apple telefonja, de a legtöbbet a cég szerverein, M2 Ultra chipeken.
Átlátszó OLED kijelzőket építenek az ablakok helyére a koreai metróban
ph 55 hüvelykes transzparens képernyőket kap a Great Train eXpress (GTX) új szupergyors vonala.
Note-os lett a 2024-es Moto G Stylus
ma A szögletes forma, a lapos hátlap bőrszerű textúrával és az új stylus hangulatában az egykori Galaxy Note4-et idézi és képességeiben is sokat fejlődött.
Már elérhető a Vampire Survivors - Operation Guns DLC
gp A legújabb kiegészítő a Contra karaktereit és fegyvereit hozzák el nekünk a játékba.