-
A Sirit veri a Google új asszisztense
Felismeri, hogy merre járunk és alapján jeleníti meg a szükségesnek vélt információkat.
Közösségi média 26
-
Az Adobe Flash Player nem támogatja többé az Androidot
A cég ezzel a lépésével véglegesen elhagyta a mobilos operációs rendszerek piacát.
Szoftver 58
-
Androidra és iOS-re is megjelent a Chrome
A Google böngészője mindkét platformon nagyjából ugyanazt tudja, de iOS-en nem saját motort használ.
Szoftver 34
-
Első gyertyáját fújja el a Google+
Már egy éve elérhető a keresőóriás vártnál kevésbé népszerűbb közösségi oldala.
Közösségi média 25
-
Élőben demózta futurisztikus szemüvegét a Google
A szerencsés kiválasztottak részesülhettek abból a megtiszteltetésből, hogy élőben is láthassák a keresőóriás fejlesztés alatt lévő termékét.
Tech 19
-
Több csajt az informatikába!
Négy nagyvállalat is támogatja azt a mozgalmat, melynek célja, hogy kineveljék a jövő női fejlesztőit.
Tech 136
-
Saját, olcsó tablettel áll elő a Google
Sajtóértesülések szerint már ma bemutathatják a gépet, amely feleannyiba kerül majd, mint a legolcsóbb iPad.
Tech 17
-
Új e-mail címet kapott minden Facebook-felhasználó
A közösségi oldal üzenetküldő funkciójának új szolgáltatása kapcsán megváltoztatta alapértelmezett e-mail címünket, ám erről elfelejtette tájékoztatni felhasználóit.
Közösségi média 24
-
Egymilliárd feletti streamet generál a top 5 YouTube-csatorna
A felmérés az Egyesült Államokban készült, ott a Vevo viszi a pálmát.
Közösségi média 7
-
A Google válasza az Apple térképére: árcsökkentés
A változás csak az igazán nagy forgalmú weboldalakat érinti, így a Google vélhetően őket mindképp magánál akarja tartani.
Szoftver 3
-
És akkor jött a csősz, és mindenkit hazazavart
Egy chicagói bírónak elege lett a vég nélküli, káros és öncélú szabadalmi perekből, és megszüntetett egy ilyen eljárást.
Mérleg 28
-
A Firefox visszaesőben, a Chrome trónra tör régiónkban is
A Gemius kiadta a 2011-es év második felében mért adatait ismertető jelentését.
Szoftver 54
-
Megilleti-e a számítógépeket a szólásszabadság joga?
Egy ilyen kérdésre ugyan kapásból rávágjuk a választ, ám ha megnézzük a Google-t, akik egy sajátos érveléssel akarnak menekülni vizsgálatok elől, már nem is annyira vicces a felvetés.
Café blog 13
-
A Google kártérítést fizet az Oracle-nek a szabadalomsértés miatt
A bíróság a felek megegyezése után a harmadik fázis elindítása nélkül, véglegesen lezárta az ügyet.
Mérleg 12
-
A Google kiáll a veszélyeztetett nyelvek mellett
A cég támogatásával elindult egy nagyszabású projekt, melynek célja, hogy a kihalófélben lévő nyelvek megmentését támogassa.
Közösségi média 8
-
Konvertáló oldalt perel a Google
A cég a Youtube-ra feltöltött videókat mp3-ba konvertáló szájtot akarja megszüntetni.
Közösségi média 68
-
Ázsia a mobilos és internetes világ közepe
A Google helyi vezetőjének előadásában ugyan akadnak a vendéglátóknak szóló marketinges túlzások, ám a lényeget illetően aligha téved.
Mérleg 2
-
Aggódnak a Google repülős „kémfotói” miatt
A két nagy amerikai vállalat következő generációs térképes szolgáltatásaihoz jó minőségű képek kellenek, ám a fotózó repülők nem mindenkinek tetszenek.
Mérleg 162
-
A Google után a Canon is kiterjeszti a valóságot
A japán cég megoldásával 3D-s objektumokat hozhatunk létre, amiket szerkeszthetünk, sőt körbe is járhatunk.
Tech 0
-
Mind több kormány fordul cenzurális kéréssel a Google-hoz
A vállalat nagyjából a kérések felét teljesíti, az utóbbi években aktív magyar kormányét még egyszer sem.
Mérleg 57
-
Állami kémek törik fel a Gmail-fiókokat?
Konkrét bizonyíték nincs, de egy névtelenséget kérő forrás és a részletek összecsengése arra utal, hogy egy Windows-hiba késztette a Google-t szokatlan lépésre.
Biztonság 10
-
Az Apple a TomTommal kötött térképszolgáltatói szerződést
A fejlesztői konferencia egyik legjobban várt bejelentése volt, hogy a cég az új iOS-ben már saját térképes alkalmazással jelentkezik.
Szoftver 17
-
Svájc is rábólintott a Google Street View-ra
A legfelsőbb bíróság engedélyezte ugyan a fényképezést, de csak korlátozásokkal.
Mérleg 12
-
A Google megvette a QuickOffice-t
A csomag tableteken és okostelefonon ad lehetőséget Microsoft Office dokumentumok megnyitására és készítésére.
Szoftver 11
-
Realisztikus 3D-vel és offline móddal okosodik a Google térképe
Kérdés, hogy a most bejelentett újdonságok megállíthatják-e a szolgáltatást használó partnerek elvándorlását.
Szoftver 35
-
A Google figyelmeztet, ha állami kémek támadják a gépedet
A jövőben a Gmailben figyelmeztető üzenet jelenik meg, ha a vállalat szerint gyanítható, hogy államilag támogatott támadás veszélye áll fenn.
Biztonság 30
-
Üzenetküldő felvásárlásával küzd a Google a Facebook ellen
A Meebo már nem igazán kezdő, jelentős felhasználói bázissal és kiforrott technológiával rendelkeznek.
Szoftver 12
-
Már 220 országban és területen aktív a Hangouts on Air
Közel ötszörösére nőtt az országok listája, amire Magyarország még mindig nem került fel.
Közösségi média 9
-
Újabb lenyűgöző Google-szolgáltatás indult el
A World Wonders Project a világ híres helyeit mutatja be, célja elsősorban az oktatás segítése.
Tech 16
-
A Google összeesküvéssel és trollkodással vádolja a Microsoftot és a Nokiát
Az európai hatóságokhoz benyújtott kereset szerint a konkurensek egy trollnak passzoltak át szabadalmakat, a jövedelmen pedig osztoznak.
Mérleg 60
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.