-
(Április elseje!) Megszűnik a YouTube
Mindenki meglepetésére a Google bejelentette, hogy a nyolc éve elindult szolgáltatás lényegében egy hatalmas verseny volt, és ideje kiválasztani a győztest.
Közösségi média 114
-
A Sony versenyre kel a Google Glasszel
A koncepció hasonló, de lényeges eltérések is akadnak.
Tech 5
-
Iparági csoport panaszolta be a Google-t az EU-nál
A versenyügyi biztosnak írt levélben a cégek azzal érvelnek, hogy a monopolhelyzetben lévő keresőcég gyakorlatilag megszünteti a versenyt bizonyos szolgáltatásoknál.
Mérleg 9
-
Magyar nemzeti kincsek netes elérését segíti a Google
A Nemzeti dal féltve őrzött kéziratának digitális változata a Google projektjének köszönhetően most már mindenki számára elérhető.
Közösségi média 30
-
Megjelent a Google Keep
Hivatalosan is elrajtolt a jegyzetelő alkalmazás, ami néhány napja egy hiba folytán rövid ideig már elérhető volt. Ennél egyszerűbb talán nem is lehetne.
Szoftver 26
-
A Kínandroid éve
Tucatnyi egymással versengő alkalmazásbolt, adatgyűjtő appok, erősen módosított Android, kis gyártók százai. A kínai kormány mégis a Google-dominancia miatt aggódik.
Távközlés 51
-
Megkezdődött a harc a Google Reader piacáért
Félmillió új Feedly felhasználó két nap alatt, a Digg is Reader utódot fejleszt.
Közösségi média 34
-
(Frissítve) A Google lekapcsolja a Readert
Folytatódik a nagytakarítás, ezzel 70-re emelkedik a 2011 szeptembere óta bezárt szolgáltatások száma.
Közösségi média 125
-
Google: felejtsd el a gépelést!
A cég szerint a jövőben a Star Trekben látottakhoz hasonlóan fogunk keresni az interneten. Egy beszélő cipőt is bemutattak.
Tech 18
-
Folytatja fogyókúráját a Motorola
A jelenlegi létszám 10%-át, mintegy 1200 embert építenek le.
Távközlés 5
-
Megegyezett a Google és az MPEG LA
A licencszerződés biztosítja a Google számára, hogy videoplatformját a jövőben teljesen legálisan fejlessze tovább.
Szoftver 5
-
A Facebook ma megújul – de a Google beelőzött
A Facebook már korábban jelezte, hogy ma jelentik be a közösségi oldal új megjelenését, de a Google igyekezett ezzel versenybe szállni.
Közösségi média 28
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicelcét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.
- Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
- Mikrotik routerek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Diablo IV
- Motorola Edge 30 Neo - wake up, Jr...
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- GeForce Now
- Samsung Galaxy Fit 3 - keveset, de jól
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- További aktív témák...